Közel félezer erdélyi gyermek énekelte örömmel a Kodály-műveket

Kórushangversennyel, tudományos konferenciával, kiállítással emlékeztünk

Közel félezer erdélyi gyermek énekelte örömmel a Kodály-műveket
Kolozsváron tartották az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) és a Romániai Magyar Dalosszövetség (RMD) által szervezett Kodály-év romániai központi rendezvényét. A Györkös-házban szombaton délután nemzetközi tudományos konferenciát szerveztek, ahol három magyarországi és három erdélyi szakember hozta közelebb a népes hallgatóság számára a kodályi életmű egy-egy szeletét. Vasárnap délelőtt Ittzés Mihály, a Magyar Kodály Társaság elnöke nyitotta meg a magyar Külügyminisztérium által létrehozott kiállítást, amely tizenkét pannón mutatta be Kodály Zoltán (1882–1967) magyar zeneszerző életét és munkásságát. Ezt követően pedig hat erdélyi gyermekkórus lépett fel a Kolozsvári Magyar Operában megtartott kórushangversenyen A telt házas rendezvény alatt minden fellépő énekkart hosszas taps kísért. A kétórás hangverseny után a közönség a kodályi eszmék továbbéléséről megbizonyosodva távozhatott.

Tudományos előadásokat, néhány hangszeres produkciót  és persze rengeteg Kodály-kórusművet hallgathattunk meg az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) és a Romániai Magyar Dalosszövetség (RMD) által szervezett Kodály-év romániai központi rendezvényén, amellyel Kodály Zoltán születésének 135. és halálának 50. évfordulójára emlékeztek. Szombaton a Györkös Mányi Albert Emlékházban a Szederinda citeracsapat nagykállói népdalokat adott elő, Széman Péter  országos EMKE-elnök köszöntője után Tóth-Guttman Emese, a RMD elnöke kifejtette: a RMD fő célkitűzése az erdélyi magyar ifjúság zenei nevelése a Kodály Zoltán által kijelölt útvonalat  követve.

Zenei miniatúrától a gyűjtőutakig

– A két szólamra írt Bicinia Hungaria miniatúrái életigenlő alkotások, amelyek a szépre, a jóra és az igazra tanítanak  – ismertette  Angi István esztéta a népszerű Kodály-kompozíciókat, amelyeket a gyermekvilág zenei enciklopédiájának is tarthatunk.

Ittzés Mihály, a Magyar Kodály Társaság elnöke, zenei szakíró és zenepedagógus Kodály népzenei gyűjtőútjairól értekezett. Mint kifejtette, Kodály Zoltán 1905-ben kezdett el népzenét gyűjteni, első erdélyi gyűjtőútjára 1910-ben került sor a Csíki-medencében, majd 1912-ben Kászonaltízon és környékén gyűjtött. 1914 tavaszán Bukovinában, míg 1917-ben Nagyszalontán  kutatta a népdalokat. A gyűjtőutak eredményeképpen a zeneszerző által megfogalmazott  legfontosabb következtetés a magyar népzene egységes jellegére vonatkozott. 

Almási István kolozsvári népzenekutató az erdélyi népzenének Kodály Zoltán életművében való tükröződését mutatta be. Kodály 15 helységből 518 dallamot gyűjtött, amelyek egy részét későbbi kompozícióiban feldolgozta. Figyelembe vette elődjének, Vikár Bélának is a felvételeit, fiatalabb kortársát, Lajtha László (1892–1963) zeneszerzőt pedig szintén erdélyi, pontosabban széki gyűjtőútra buzdította. 

Oláh Boglárka zongoraművész kiváló Kodály-interpretációja után Nagy Éva Vera tanár-karnagy, iskolanővér  az általa és Czakó Gabriella zenetanárral több mint egy évtizede Szovátán megvalósított zenei misszióról számolt be. – Tizenöt évesen jártam először Erdélyben, ekkor életre szóló élményeket szereztem. 2004-ben jöttem Czakó Gabriella zenetanárral Szovátára, ahol gyerekeknek szerveztünk programokat, és ebből jött létre az énekes missziónk. Kórusunkkal, a Marosszéki Kodály Zoltán Gyermekkarral 2010-től kezdődően nemzetközi kórusversenyeken többször értünk el első helyezést. Tagjaink Nyárád-menti, sóvidéki falvakban élő gyermekek. Délutánonként, az iskolai tanórák után kóruspróbákat szervezünk, és most már a gyermekek szüleiből álló felnőtt vegyeskar is alakul. Mindig a kodályi eszméket tartjuk szem előtt: azaz az énekes alapú zenei tevékenységet, a zenei írás-olvasás élménnyé tételét és a népzenei alapot – tette hozzá Nagy Éva Vera iskolanővér.

Krasznai Gáspár, a budapesti Madách Imre Gimnázium ének-zenetanára, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Doktori Iskolájának doktorjelöltje a Kodály szellemében megvalósuló ének-zene oktatásról értekezett. – Van épp elég tennivalónk arra nézve, hogy megvalósuljon Kodály álma, miszerint a zenei analfabetizmust felszámolva bárki  első látásra leénekeljen egy egyszerűbb zeneművet. A  20. század első felében a magyar társadalom jórészére a zenei tájékozatlanság és a nem megfelelő zenei közízlés volt jellemző. Sajnos, a mai gyermekeknek is sok ponyvazenével kell szembesülniük. Ez ellen pedig csakis a közoktatás és a zenetanárok léphetnek fel eredményesen. Az iskola feladata az, hogy értéket nyújtson, és a gyermeket arra nevelje, hogy képes legyen megkülönböztetni az értéket az értéktelentől. A megfelelő zenei nevelésnek természetesen a gyermek anyanyelvén kell történnie – összegzett az erdélyi származású doktorandus, majd felelevenítette azt a személyes emlékét, amikor harmadik  osztályos kolozsvári zenelíceumi tanulóként élmény volt számára Bedő Ágnes zenetanár kórusórája, ahol kánont énekeltek a gyerekek.

Dávid István erdélyi származású orgonaművész, a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Egyházzenei ­Tanszékének oktatója Kodály Zoltán vallásos műveiről értekezett, amelyre a reformáció 500 éves évfordulója adott kiindulópontot. A szakember kifejtette: Kodály protestáns öröksége szerteágazó, a zsoltárfeldolgozásaitól kezdve a Psalmus Hungaricusig mind Kodály protestantizmusát, istenhitét bizonyítja.

Kiállítás és sikeres kórushangverseny

Vasárnap délelőtt a Kolozsvári Magyar Opera emeleti előcsarnokában Ittzés Mihály népzenekutató ismertette a magyar külügyminisztérium támogatásával megvalósult, tizenkét pannóból álló kiállítást, amely Kodály életét és munkásságát ­mutatja be. Értesüléseink szerint a kiállítás október folyamán tekinthető meg.

– A Kolozsvári Magyar Opera történetében mindig nagy szerep jutott Kodály Zoltán munkásságának. Az intézmény első előadásán a Háry Jánost adták elő, ezen kívül a Székelyfonó is intézményünk repertoárját képezi. Kezdő zenetanárként Székelyföldön a Kodály-módszer szerint tanítottam, kár, hogy ma már egyre kevesebben használják ezt a módszert Erdélyben – közölte Szép Gyula, a Kolozsvári Magyar Opera igazgatója és az EMKE alelnöke a kórushangverseny előtt.

– A zenetanároknak fel kell oldaniuk az énekléssel szembeni ellenállást. Énekléssel értéket közvetítünk, élményt hozunk létre, példát mutatunk – tolmácsolta Závogyán Magdolna magyar kultúráért felelős helyettes államtitkár szavait Simon Edina magyar konzul. 

Oláh Emese, Kolozsvár alpolgármestere kifejtette: Kodály Zoltán hozzájárult az erdélyi magyarok identitásának megerősítéséhez, ugyanakkor a 21. századi hétköznapi hitvallásunk is a kodályi eszmékre támaszkodhat.

Kelemen Hunor, az RMDSZ országos elnökének szavait a konferanszié, Vetési Nándor tolmácsolta. Elhangzott: „Kodály Zoltán és Kós Károly más-más művészeti ágban, de egy célt követtek: a művészi alkotásnak az emberről kell szólnia. Értékfelfogásuk ma is érvényes.  2017-ben mi nem hátrálhatunk meg, magyar identitásunk erősítésére, jogaink megőrzésére kell összpontosítanunk”.

Az ünnepi gyermekkari hangversenyen hat kórus lépett fel: a kolozsvári S. Toduţă Zenei Főgimnázium gyermekkara (vezényelt: Kállay-Miklós Tünde), a székelyudvarhelyi Dr. Palló Imre Művészeti Szakközépiskola Felsőtagozatos kórusa (Boros Beáta), Kolozsvár Magyar Gyermekkórusa (Kovács Dalma), a csíkszeredai Nagy István Művészeti Középiskola Kiskórusa (Szabó András), a Marosszéki Kodály Zoltán Gyermekkar (Czakó Gabriella, Nagy Éva Vera és Lokodi Anna), továbbá a Sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum Campanella Gyermekkara (Lőfi Gellért). A kórusok Kodály-műveket szólaltattak meg, kristálytiszta intonációval, a magyar zene iránti elkötelezettségről téve tanúbizonyságot. A teljesítmény a jó és a kiváló között helyezkedett el, de a minősítésnél fontosabb a kodályi eszme, a magyar kórusművek éltetése.