KÓTA-életműdíjat kapott Szép Gyula
Vissza

KÓTA-életműdíjat kapott Szép Gyula

A nem hivatásos kórus- és népzenei élet kiemelkedő képviselőinek hagyományosan a Magyar Kultúra Napján nyújtja át a KÓTA-díjakat a Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége. Az elismerést 2004-es megalapítása óta a szövetség Művészeti Bizottsága javaslatai alapján ítélik oda, idén pedig Szép Gyulát, a Kolozsvári Magyar Opera igazgatóját is kitüntették.

A kialakult helyzet miatt ez az esemény is online formát öltött, így a díjazottak bemutatására és méltatására videofelvétellel készültek az ünnep alkalmából, amely visszanézhető a díj hivatalos Facebook-oldalán – www.facebook.com/KOTA1970. A KÓTA-díjakat 12 kategóriában 42 díjazottnak osztották ki a kiemelkedő eredménnyel végzett művészi munka és a közösségért végzett áldozatos tevékenység elismerésére.

Az erdélyi zenei életben kifejtett, generációkat pályára állító, kiemelkedő munkásságáért idén KÓTA-életműdíjjal ismerték el Szép Gyulát, a Kolozsvári Magyar Opera igazgatóját, népzenészt, táncház zenészt, a Kallós Zoltán Alapítvány volt elnökét. Szép Gyula az erdélyi kulturális élet, népzenei és néptánc mozgalom, táborok meghatározó szervezője, vezetője, valamint a Hajnal akar lenni Kárpát-medencei Népdaléneklési Verseny döntőjének és a KÓTA Aranypáva Népzenei Minősítőjének állandó zsűritagja.

(Borítókép forrása: KÓTA - Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetségének Facebook-oldala)


EZ ÉRDEKELHETI
KULTSZÍNTÉR ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Nőnapi köszöntő az Operettissimo ...
Tasnádi: mindennek a törvény ...
Koronavírus - Meghaladta a négyezret a ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ