Kóstolgatni, megutálni, megérteni a karaktert

Színésznők a kulisszák mögött

Kóstolgatni, megutálni, megérteni a karaktert
Rátalálni a figurára és kilépni egy szerepből, pályaválasztás és női vezetők a színház világában, nyelvi korlátok a színművészetben – és még sok minden másról faggattak színházkutatók színésznőket kedden az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) székházában, egy őszinte és nyílt beszélgetésen.

A szép számban összegyűlt érdeklődőket Egyed Emese szakosztályi elnök köszöntötte, majd Bartha Katalin Ágnes és Tarr Gabriella Nóra színházkutatók kérdezték a meghívott színésznőket: Udvari Tímeát, a Váróterem Projekt művészét, Csutak Rékát, Györgyjakab Enikőt és Kali Andreát, a Kolozsvári Állami Magyar Színház tagjait.

Tarr Nóra egy 1800-as évekből származó német nyelvű dráma felidézésével vetette fel a női művészek megítélésének problémáját. A meghívottak felidézték pályaválasztásukat és -kezdésüket, és többen megerősítették, hogy korábban óva intették őket a színésznői léttől. Udvari Tímeát támogatta a családja, bár „reménykedtek abban, hogy kinövöm”; Györgyjakab Enikő környezetében pedig ma már elég nagy rangja van annak, hogy ő színésznő.
Bartha Katalin Ágnes kezdeményezésére a résztvevők egy szerep megszületésének folyamatáról értekeztek. Kali Andrea részletesen ismertette a folyamatot, ahogy a szövegkönyvtől a darab elemzésén át színpadra kerül az előadás, minderre korábban 3 hónap állt rendelkezésre, a felgyorsult világban a próbaidőszak 1 hónap. Elmondása szerint hitelesnek kell lenni egy-egy szerepben, tehát ki kell találni, mit tenne a szereplő adott helyzetben: „Lehet, hogy én már rég sírnék, de nem, mert a figura még nem”. Csutak Réka a Ványa bácsi című előadást említette: már 10 éve játsszák, de még mindig változik, még mindig van benne lehetőség. „Olyan, hogy egy szerep kész van és ez az, nagyképűség lenne kijelenteni, számomra nem egészséges” – mondta. Kali Andrea közbevetette, hogy vannak olyan pillanatok, amikor megszületik a katarzis, amiért megéri minden. Udvari Tímea szerint rémisztő a keresgélés, számára a szerepformálás folyamata az ismerkedéssel, kóstolgatással kezdődik, majd megutálja, idegesíti a karakter, végül megérti és elkezdi védeni, „ez mindig egy jó irány”. Csutak Réka még hozzáfűzte, legalább annyi könyvet lehetne írni arról, hogyan kell kilépni egy szerepből, mint amennyit arról írtak, hogyan kell belépni abba. Györgyjakab Enikő kijelentette: „nem lehet jól szerepet csinálni, ha nincs megérintődve az ember.”
A kerekasztal-beszélgetés során szó esett a női rendezőkről, színházi vezetőkről, Györgyjakab Enikő szerint – aki maga is a Shoshin Színházi Egyesület vezetője – az a jó, ha egy vezetőben működnek a férfi és női energiák is.
A magyar nyelvűség vs. nemzetköziség kapcsán Kali Andrea kiemelte az alkotás szabadságát, viszont ha nyelvhez kötött az adott mű, az a nyelv legyen igényes és érthető. Györgyjakab Enikő tapasztalatai szerint sokszor csak azért értékes valami, mert külföldi és gyakran „nincs meg a rangja a saját munkánknak”.
Tarr Nóra a társulaton belüli tudásátadás kérdését vetette fel. A meghívott színésznők megerősítették: mindig lehet tanulni a kollégáktól, hiszen közös a cél. Kiemelték a nagy elődök példáját: „ahogyan ők próbáltak, már az tanítás”.
A rendezvény végén a hallgatóság is feltehette kérdéseit, Egyed Emese pedig a „Gyertek színházba!” felkiáltással zárta a beszélgetést.

Tempfli Zsófia