Kortárs drámákból álló felolvasószínházi sorozatot indít a Shoshin

Székely Csaba az első meghívott

Kortárs drámákból álló felolvasószínházi sorozatot indít a Shoshin
Székely Csaba Idegenek című drámáját olvassák fel a szerző jelenlétében április 1-én Kolozsváron, a Vallásszabadság Házában. Az este 7 órakor kezdődő előadás után beszélgetésre kerül sor.

A Kortárs drámák egy régi házban címmel induló felolvasószínházi sorozatot a Shoshin Színházi Egyesület a Vallásszabadság Házával együttműködésben hozza létre. A program célja, hogy jelenlegi romániai magyar, román, magyarországi és külföldi szerzők műveit mutassa be és ismertesse a kolozsvári színházkedvelőkkel, továbbá, hogy a mával foglalkozó, mai problémákat tematizáló szövegeken keresztül új nézői rétegeket közelítsen a színházhoz”, olvasható a szervezők közleményében.

A hozzávetőlegesen  másfél havonta jelentkező kulturális est megszervezésével a Shoshin hosszú távon hozzá szeretne járulni ahhoz, hogy a kortárs drámai törekvések iránt kialakuljon egy stabil fogyasztói igény, ezáltal is katalizálva új szövegek születését. Ennek folyományaként, amikor csak lehet, a szerzők jelenlétében kerülnek felolvasásra a szövegek, ezzel is lehetőséget adva az előadás utáni beszélgetésekre.

A Kortárs drámák egy régi házban sorozat első felolvasott szövege Székely Csaba Idegenek című drámája. A három egyfelvonásos az idegenség, a másság, a „mi és ők” kérdéskörét boncolgatja 3 példázaton, allegorikus történeten keresztül. Székely Csaba így vall a szövegről: „Amikor világra jövünk, nincs bennünk előítélet. Viszont beleszületünk egy előítéletekkel teli társadalomba, és elég hamar megtanuljuk, kik a rosszak. A jók, azok mi vagyunk, természetesen. Jobbak vagyunk, mint »azok«, hiszen »azok« rosszat akarnak nekünk. Persze mi is rosszat akarunk nekik, csakhogy nekünk jó okunk van rá. Aztán néha csalódunk az előítéleteinkben, és rájövünk, hogy amit »azokról« tudunk, az nem egészen úgy van. Sőt, az is lehet, hogy hazugság az egész.”

A felolvasószínházi sorozat második eseményére májusban kerül sor, a nyári szünet után pedig ősszel jelentkezik ismét. 

Az előadás helyszíne: Kolozsvár, Vallásszabadság Háza, Kossuth/1989. december 21 sugárút, 14. szám

(Borítókép: Székely Csaba drámaíró a sorozat első meghívottja. Fotó: Alex Galmeanu)

promedtudo2Hirdetés

A rovat cikkei

Ötödik alkalommal osztották ki a Radnóti Zsuzsa dramaturg, Örkény István özvegye által alapított Kortárs Magyar Dráma-díjat: az elismerést Mária országa című darabjáért a marosvásárhelyi születésű Székely Csaba vehette át, akinek a díjat 2020-ban is odaítélte a zsűri 10 című drámájáért – derül ki a Litera.hu irodalmi portálon közzétett összefoglalóból, ahol azt is kiemelik: a díjazottat a február 28-i átadóünnepségen Alföldi Róbert méltatta.
KultSzínTér