Koronavírussal fertőzött kanyarós gyerekeket diagnosztizáltak Aranyosegerbegyen

Koronavírussal fertőzött kanyarós gyerekeket diagnosztizáltak Aranyosegerbegyen
Négy kanyarós 5-11 éves gyermeket diagnosztizáltak koronavírus-fertőzéssel az aranyosegerbegyi roma közösségben. Mircea Abrudean prefektus hatósági felügyeletet rendelt el a házi elkülönítésben lévők esetében.

 „Abban az utcában, ahol ezek a gyerekek élnek, közel húsz ház áll kilencven lakossal. Sokan közülük kanyarósak, és négynél beigazolódott a koronavírus fertőzés is. Egyeztettem a prefektusi hivatallal, a közegészségügyi igazgatósággal és a katasztrófavédelmi felügyelőséggel, hogy azok rendeljék el a karantént, de azt válaszolt kaptam, hogy a karantén betartatása nagyon nehézkes” – közölte Ioan Roman, Aranyosegerbegy község polgármestere. A helyi önkormányzat vezetője ugyanakkor felkérte a község lakosait, hogy tartsák be a hatóságok által elrendelt óvintézkedéseket.

 „Arra kérem Aranyosegerbegy község lakóit, és főleg a roma közösség tagjait, hogy tartsák be a távolságtartásra vonatkozó szabályokat, viseljenek védőmaszkot, és csak akkor hagyják el lakhelyüket, ha az feltétlenül szükséges.  A négy, koronavírussal fertőzött gyermek családját pedig nyomatékosan kérem, hogy semmiféleképpen ne hagyják el az otthonukat. Ha szükségük van valamire, telefonáljanak a polgármesteri hivatalba, mi pedig segítünk beszerezni nekik a legszükségesebbeket” – pontosított a polgármester.

 „Jelenleg négy gyereket diagnosztizáltak koronavírus fertőzéssel. Tesztelték azok rokonait is, ám a tesztek eredménye negatív volt. Tekintettel, hogy a gyerekek összetartó közösségből származnak, figyelemmel követjük, hogy ezek a családok betartják-e az elszigetelésükre vonatkozó előírást. A gyerekeket jelenleg a kolozsvári járványkórházban kezelik” – nyilatkozta a helyzet kapcsán Mircea Abrudean, Kolozs megye prefektusa.

Borítókép: Prefektusi Hivatal