Koronavírus: negyven százalékkal több fertőzött az elmúlt héten
Vissza

Koronavírus: negyven százalékkal több fertőzött az elmúlt héten

Március óta először ismét emelkedett az egy hét alatt azonosított koronavírus-fertőzöttek száma: a vasárnap záruló héten 39 százalékkal több fertőzést szűrtek ki az előző héthez képest.

A stratégiai kommunikációs törzs (GCS) vasárnapi jelentésében szereplő 44 újabb esettel 396-ra emelkedett a hét nap alatt regisztrált fertőzések száma, míg az előző héten mélypontot mértek 285 új esettel. A kórházi kezelésre szoruló fertőzöttek száma is emelkedni kezdett: jelenleg 255 fertőzöttet ápolnak a Covid-kórházakban, közülük 30 állapota súlyos. Az elhalálozások száma nem növekedett: vasárnap egy fertőzött elhunytáról számolt be a GCS. Az utóbbi hónapban egyetlen olyan nap volt, amikor a járvánnyal összefüggésbe hozott áldozatok száma meghaladta a 10-et.

Romániának néhány hete van arra, hogy felkészüljön a járvány közelgő negyedik hullámára – mutatott rá Andrei Baciu egészségügyi államtitkár, az oltási kampányt koordináló országos bizottság (CNCAV) alelnöke egy tévéinterjúban. Úgy vélekedett: Nagy-Britannia, Spanyolország és Portugália példája azt mutatja, hogy a rendkívül ragályos delta vírusmutáció legfeljebb 6-8 héten belül a jelenlegi sokszorosára emelheti a fertőzések számát. A tisztségviselő hozzátette: az említett országokban annak ellenére terjed a delta vírusvariáns, hogy a lakosság nagy része be van oltva, az immunizációnak köszönhetően viszont alacsony a halottak és a súlyos esetek száma. Szerinte ez már alig jelent nagyobb nyomást az egészségügyi rendszer és a társadalom számára, mint egy influenza-járvány, tehát az élet lassan-lassan visszatérhet a normális kerékvágásba. Az, hogy Romániában mennyire válik kritikussá a helyzet szeptemberben, nagymértékben attól függ, sikerül-e felpörgetni az oltáskampányt – figyelmeztetett a CNCAV alelnöke.

Eddig 4 millió 873 ezer ember – a beoltható, 12 év feletti lakosság 28,8 százaléka – kapott legalább egy adag koronavírus elleni vakcinát, a beoltottak száma pedig az utóbbi hónapban átlagosan napi tízezerrel emelkedett. Ebben az ütemben Románia 2023 júniusában érheti el a 70 százalékos átoltottságot.

Szombat déltől vasárnap délig 44 új koronavírusos megbetegedést igazoltak, több mint 18.800 teszt eredményének feldolgozása nyomán – tájékoztatott vasárnap a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS). Az új esetekkel 1.081.632-re nőtt a járvány eleje óta diagnosztizált fertőzöttek száma, 1.046.739 személyt közülük gyógyultnak nyilvánítottak.

Egy koronavírussal diagnosztizált személy haláláról érkezett jelentés, ezzel 34.253-ra emelkedett a koronavírussal összefüggésbe hozható halálesetek száma Romániában. Az elhunyt nő az 50 és 59 év közötti korosztályhoz tartozott, egy Iaşi megyei kórházban kezelték, és más betegségei is voltak.

Bukarestből (15), valamint Konstanca (6), Szatmár (5) és Temes (4) megyéből jelentették a legtöbb új koronavírusos esetet – közölte vasárnap a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS). Huszonhárom megyében egyetlen új megbetegedést sem jegyeztek. Minden megye és a főváros is zöld zónás, lakosságarányosan Kolozs megyében a legmagasabb a fertőzöttségi ráta, 0,06 ezrelék. Kolozs megyében, szombat déltől vasárnap délig újabb két koronavírusos fertőzést igazoltak az elvégzett 646 tesztből, és négy beteget kezelnek intenzív osztályon.


EZ ÉRDEKELHETI
KÖZHÍR ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

TŰZ A TETAROM 1-NÉL, A TÖRÖKVÁGÁSNÁL
Alacsony az átoltottság, nehéz behozni ...
Kezdődhet októbertől a vakcinalottó

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ

  • VIDEÓINTERJÚ – Tasnádi Szilárd: ...
  • Egy báró szobra
  • VIDEÓINTERJÚ – Hogyan ...
  • Több mint egy tucat település vörös ...
  • Toleranciagyakorlás