Kormányfő: a választási kampány idején nem lesznek nagygyűlések

Kormányfő: a választási kampány idején nem lesznek nagygyűlések
Az idei helyhatósági választások kampányában nem lesznek nagygyűlések, választási találkozók, be kell tartani a koronavírus elleni védekezés óvintézkedéseit - jelentette ki Ludovic Orban kormányfő.
„A kormányülésen elfogadtunk egy törvénytervezetet, amely szeptember 27-ére tűzi ki a helyhatósági választásokat. Az igaz, hogy a kampányban nem lehet majd nagygyűléseket, választási találkozókat tartani, a háztól házig kampány esetében pedig védőmaszkot kell viselniük a jelölteknek. Ezért intenzívebb lesz a kampány a médiában, az online térben. Mind a jelölteknek, mind a választóknak alkalmazkodniuk kell a helyzethez” - fejtette ki a miniszterelnök.

A szavazókörzetek kialakításakor betartják a szükséges óvintézkedéseket, a védőmaszkok, fertőtlenítőszerek használatától a fizikai távolságtartás biztosításáig, fűzte hozzá.

Orban szerint a parlamenti választásokra december 6-án kerülhetne sor, de várják a többi politikai alakulat álláspontját is.
promedtudo2Hirdetés

A rovat cikkei

A politika jelentősen megváltozott az elmúlt másfél évtizedben, és egyre nehezebb karizmatikus vezetőket találni a jelöltek között, ami atipikussá teszi a választásokat. A bukaresti főpolgármester-választásnak mindig nagy presztízse volt, hiszen nem is olyan régen úgy emlegették a főpolgármestereket, mint az elnöki tisztség várományosait. Mára ez is jelentősen megváltozott, ugyanis olyan jelöltek közül kell választania a fővárosi választónak, akikről nem feltételezhető, hogy valaha államelnökké lépnek elő.
Belpol