Korlátozás és karanténkötelezettség nélkül léphetnek be Romániába a magyar állampolgárok
Vissza

Korlátozás és karanténkötelezettség nélkül léphetnek be Romániába a magyar állampolgárok

Továbbra is korlátozás nélkül léphet be Románia területére az Európai Unió valamennyi állampolgára, azoknak pedig, akik olyan európai országokból érkeznek - köztük Magyarországról -, ahol az utóbbi időben alacsony volt az újonnan észlelt koronavírus-fertőzések aránya, hétfőtől nem kell már kéthetes otthoni vagy hatósági elkülönítőbe vonulniuk - tisztázta az MTI érdeklődésére Alexandra Gavan, a román határrendőrség szóvivője.

A március közepén meghirdetett rendkívüli állapot idején bevezetett, majd a veszélyhelyzetről szóló, május 18-án elfogadott 394-es számú kormányhatározat által megerősített, és továbbra is érvényben lévő beutazási korlátozást Románia azokra az utasokra alkalmazza, akik nem az Európai Gazdagsági Közösség vagy Svájc állampolgárai.A jogszabályok szövegében az szerepel, hogy a rendkívüli állapot, illetve veszélyhelyzet idején - néhány kivételtől eltekintve - nem léphetnek be Romániába "idegenek".Ez alatt azonban nem általában a külföldi állampolgárokat értik, hanem a "harmadik országok állampolgárait", ahogyan ezt a fogalmat az európai uniós csatlakozás előtt kiadott idegenrendészeti törvény meghatározta - közölte a szóvivő.Hozzátette: eddig sem volt tilos az uniós állampolgárok belépése Romániába, és a harmadik országok állampolgárai közül is beengedték az ingázókat, átutazókat, törvényhozókat, diplomatákat, rezidenseket és családtagjaikat.Alexandra Gavan szerint annyi változik hétfőtől kezdődően, hogy aki a járványügyi operatív törzs által meghatározott 17 országból - Ausztriából, Bulgáriából, Csehországból, Ciprusról, Horvátországból, Svájcból, Németországból, Görögországból, Izlandról, Lettországból, Liechtensteinből, Litvániából, Máltáról, Norvégiából, Szlovákiából, Szlovéniából vagy Magyarországról - érkezik Romániába, annak már nem kell kéthetes elkülönítőben megvárnia a koronavírus-betegség lappangási idejének leteltét.A járványügyi operatív törzs szombaton közzétett döntése értelmében a közegészségügyi hatóság ezentúl hétfőnként frissíti a listát, amelyekre azok az országok kerülnek fel, ahol az utóbbi két hétben az egymillió lakosra eső új koronavírus-fertőzések átlaga nem haladja meg a napi öt esetet.


EZ ÉRDEKELHETI
BELPOL ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Mennyire nőtt a munkanélküliség?
Sereghajtók vagyunk az egészségügyi ...
VIDEÓ - Fennakadások a forgalomban a ma ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ