Korábban érkezett az egymilliómodik utas

Korábban érkezett az egymilliómodik utas
Ünnepélyes keretek között tegnap délben köszöntötték a kolozsvári nemzetközi repülőtéren az egymilliomodik utast, aki ezúttal a Ryanair londoni járatáról szállt le, s aki ténylegesen nem biztos, hogy pont az egymilliómodik volt, hiszen „találomra” választották ki a repülőről.
A szerencsés utast a reptér alkalmazottainak egy csoportja fogadta, mégpedig annak a huszonkét országnak a népviseletébe öltözve, amelyekkel a reptérnek kapcsolata van. David Ciceo igazgató kiemelte, hogy vállalatuk lendületes fejlődésben áll, tavalyi nyereségük 4 millió eurót ért el. Legelőször 2010-ben haladta meg az utasforgalom az egymilliót, akkor még decemberben, azóta minden évben hamarabb kerül sor az ünnepségre. A szatmárnémeti Carmen Bolba egyébként kilenc éves fiacskájával érkezett, s mint mondta, többször repült már a Ryanairrel. A repülőtér díszoklevéllel és két személyre szóló ingyenes utazással ajándékozta meg.