Könyvfaló olvasójáték: „kell a show” az irodalomhoz
Vissza

Könyvfaló olvasójáték: „kell a show” az irodalomhoz

Nemcsak „könyvmolyok és kisirodalmárok” jelentkeztek az első Erdélyi Könyvfaló Olvasójátékra, maguknak a szervezőknek is (Ábel Kiadó, Koinónia Kiadó, Cimbora – Kíváncsi diákok lapja és a Láthatatlan Kollégium) óriási meglepetés volt a kimagasló érdeklődés a diákok részéről, ami a játék legvégéig kitartott. Képregényt rajzoltak, szoborparkot és bábelőadást alkottak a gyerekek a Láthatatlan Kollégium kreálta feladatok részeként. A „kollégista” Jakab Villő Hanga szerint fontos, hogy közösségi élmény tere legyen az irodalom, hogy irodalomórán, a műről való beszédben legyen helye az olvasó gyerek világának. Szamosújvárról kilenc csapat érkezett, a diákoknak már a könyvvásár is különleges élmény volt, hát még maga a játék, s csak úgy tolongtak dedikáltatni a könyveiket. A játék pedig máris folytatódik: „könyvnyomozással”.

SZERZŐK: KEREKES EDIT, SARÁNY ORSOLYA. Fotók: Facebook

„Én magammal viszek sok értelmet és játékot”

Idén még csak tapogatóznak, sok mindenen változtatnának, ám mivel ennyire jól telt diákoknak, szervezőknek, tanároknak és íróknak egyaránt, mindenképpen folytatják – derült ki a Könyvfaló szervezőinek csütörtöki sajtótájékoztatóján. Berke Krisztina Ágnes és Szilágyi D. Szabolcs, a Koinónia részéről, valamint Szikszai Bóné Ildikó, az Ábel Kiadó vezetője kiértékelték a rendezvényt.

A szervezők kiemelték, óriási meglepetés volt számukra, hogy ekkora érdeklődés övezte a rendezvényt, amelyre nemcsak „könyvmolyok és kisirodalmárok” jelentkeztek. A játékra összesen 158 csapat, azaz 474 diák nevezett be több mint 30 települést képviselve – a jelentkezőknek nagyjából a fele, 81 csapat volt kolozsvári. Az első forduló „bemelegítő feladatsorát” 130 csapat küldte vissza, a nagy kolozsvári olvasójátékra pedig több mint 110 csapat jött el, megközelítőleg 330 diák. Kolozsváron a csapatok az olvasójátékon vettek részt, ahol az általuk választott könyvhöz köthető kreatív feladatokat kellett elvégezniük, majd a választott kötet szerzőjével találkozhattak.

Úsznak a palackok a vízen, tekergőznek a kábelek, válogatják a hulladékot szelektíven – Madarász Béni olvasójátéka

A legnagyobb érdeklődés a 3. és 4. osztályosok körében volt, akkora számban jelentkeztek, hogy a Vajon Nagyi és az aranyásók című meseregényhez szervezett programokat két csoportban, egy 120 és es 114 fős csoportban kellett lebonyolítani. A tömeges jelentkezés miatt a 3 fős csapatokat a játék során párosították, így hatan kellett megoldják a feladatokat.

A szervezők számos pozitív visszajelzést is megosztottak a sajtó képviselőivel. Elmondták, hogy a Kozmutza Flóra Hallássérültek Speciális Iskolájából is érkeztek tanulók, akik A lány, aki nem beszélt című könyvből készültek, a feladatokat pedig jelelve oldották meg. „Nagyon jó, hogy ennyire befogadó a program, hogy nem rekeszti ki a hátrányos helyzetűeket sem”, mondta Szilágyi D. Szabolcs.

Berke Krisztina Ágnes kiemelte, volt olyan osztály, ahol nem mindenki jelentkezett az olvasójátékra, azonban az összes tanuló elolvasta a könyvet és azt órákon megbeszélték. Sőt, a sarmasági könyvtáros annyira felbuzdult az ötleten, hogy összeverbuvált néhány csapatot a játékra és saját könyvklub indításán gondolkodik, amelyre már meghívott a könyvfalós szerzők közül párat. A gyerekektől számos, többnyire pozitív visszajelzést kaptak, a résztvevők jól érezték magukat és sok jó tapasztalattal gazdagodtak. „Én magammal viszek sok értelmet és játékot”, írta az egyik kisdiák.

– Az olvasójáték ismeretlen fogalom volt a diákok számára, ami pozitív tapasztalattá vált – hangzott el a sajtótájékoztatón.

A feladatok kapcsán a szervezők megjegyezték, sikerült a gyermekek elvárásait felülmúlniuk, többnyire élvezték a kreativitásukat ösztönző feladatokat. A feladatokat önkéntes tanárok és egyetemisták segítségével bonyolították le.

A feladatok között szerepelt a saját címer megtervezése, megrajzolása és bemutatása, valamint plakát készítése, ez azoknak a III–IV. osztályos diákoknak a feladata volt, akik Szabó Róbert Csaba Vajon Nagyi és az aranyásók című könyvét választották. A IX–XII. osztályosok Szabó Róbert Csaba Alakváltók című kötete nyomán, az olvasójáték során húzott könyvbeli téma alapján kellett kollázst készítsenek. Azok az V–VI. osztályos tanulók, akik Tóth Krisztina A lány, aki nem beszélt című könyvét választották, bábokkal és bábjátékkal készültek. Szőcs Margit Madarász Béni, avagy az űrparittyás ajándéka, valamint Nényei Pál Az irodalom visszavág című kötetei alapján a tanulóknak verseket kellett írniuk.

Bábszínház, szoborpark, képregény

A Láthatatlan Kollégium „bemelegítő” feladatsort készített minden korosztálynak, Tóth Krisztina könyvei (A lány, aki nem beszélt és Párducpompa) és Zágoni Balázs kötete (A Gömb) kapcsán. A tapasztalatokról, élményekről Jakab Villó Hangát kérdeztük.

– A „bemelegítő” feladatokkal arra törekedtünk, hogy a részvevők kérdéseket tegyenek fel magukban az olvasottakkal kapcsolatban, hogy néhány izgalmas, problematikus kérdésre irányítsuk a figyelmük. Az volt kihívás, hogy ne legyünk szájbarágósak, ne azt akarjuk felfedeztetni, ami számunkra érdekes vagy fontos. Mivel nem csak a rutinosan olvasó gyerekeknek terveztük a játékot, olyan feladatokat akartunk, amelyekben különböző kompetenciákat használhatnak, keresgélhetnek a szövegekben, de el is kalandozhatnak, újraalkothatják a maguk módján, amit olvastak: ne legyen se túl együgyű a feladat, amit ajánlunk, de annyira nehéz se, hogy elvegye a gyerek kedvét.

A Láthatatlan Kollégium által szerkesztett játékokban a bemelegítő feladatokon kívül a helyszíni játékot előkészítő feladatot is küldtünk a csapatoknak – erre az időtakarékosság miatt volt szükség, hiszen érdemben nem lehet két óra alatt például egy bábjátékot megvalósítani. Ezért a jelenetek átiratait és a bábokat már előre elkészítették a gyerekek, a feladat az volt, hogy a sok kis részből egy egészet rakjunk össze, hogy ne egymás ellen dolgozzunk, hanem egy közös célért.

Két csoport főként az jelezte vissza, meglepő volt számukra, hogy nem úgy alakult a forgatókönyv, ahogy elképzelték, hogy az összes bábbal közösen játszottuk és ők spontán alkalmazkodtak a feladathoz, egyébként nagyon ügyesen. Felvételt is készítettünk, hogy rekonstruáljuk utólag a bábjátékot. Árulkodó volt, hogy többször versenynek nevezték a közös programot – nagyon bennük van a versenyek koncepciója. De többen jelezték, hogy éppen ezért jöttek, mert nem verseny.

A Gömb című kötettel dolgozó csoportban még több volt a meglepetés. Ezúttal inkább számunkra, mivel nem mindenki kapta meg mailben a helyszíni feladatot, ami egy adott részlet alapján egy képregény részlet készítése volt. Ezt raktuk volna össze úgy, hogy nem beszélhetnek közben a résztvevők. A helyszínen alkalmazkodnunk kellett a helyzethez: a meglévő részleteket szoborparkkal egészítettük ki és ezt kellett beszéd nélkül sorrendbe állítaniuk.

A bemelegítő feladatok ajánlata alapján írt szövegekből is felolvastunk. Az egyik feladat az volt, hogy nézzenek körül a világban, milyen szegénynegyedek, gettók léteznek, és írjanak monológot egy ott élő fiatal nevében. Az ötletet a regény inspirálta, hiszen a főhős tinédzser is a város falain kívül lakik, az egyik kolóniának nevezett csoport tagjaként. Íme két részlet a monológokból: „Még csak most kelt fel a nap, de már átszalad rajtam a hideg borzongás. Nincs meleg kabátom, csak egy hatalmas farmerdzseki, amit édesanyámmal egy kukából szedtünk ki születésnapomra.” (Görög istennők csapat) „Meguntam, okádni tudnék ettől a sok forró bádoktól. Tíz napja nem sikerül megmosnom magam, s most ez is… Anyám azt mondja, ez már ezután így lesz minden hónapban, vigyázzak magamra, tisztálkodjam, nehogy folt essék a ruhámra. S mégis hogy?” (Könyvkukacok csapat) Hiányoltam, hogy a kevés játékidő (2 óra) miatt nem volt idő több csapatépítő, ismerkedő játékra a résztvevő gyerekekkel, jövőre ezen mindenképp érdemes lenne erősíteni, hogy közösségi élmény tere legyen az irodalom.

Jakab Villő Hanga: „Nem akarunk versenyt – ezt tudjuk biztosan, mert lehetetlen és értelmetlen összevetni egy olyan gyerek olvasásélményét, véleményének nyelvi megformáltságát, akinek saját elmondása szerint ez az első könyv, amit elolvasott, nem rutinos olvasó, és egy olyan gyerekét, aki második-harmadikos kora óta havonta elolvas egy irodalmi alkotást. Mindkét megnyilvánulás teljes értékű és értelmetlen összehasonlítani őket azonos mérce alapján.”

Vegyük komolyan, ahogy a gyerekek a világot látják

– A Láthatatlan Kollégiumnak korántsem ez az első olvasásnépszerűsítő tevékenysége, programja, amely az ifjúságot, gyerekeket célozza meg. Miért fontos ez, és miért tartjátok fontosnak ilyen interaktív, játékos módszerekkel dolgozni?

– Nekem mindig az volt inspiráló az irodalomban, ha többet mondott a világról, és magamról is többet tudtam meg, mint amit addig beláttam.

Ezekben a projektekben, mint a Cimbora-kihívásban (recenzióíró pályázat), vagy a Kommentelj! író-olvasó találkozóban azt tartom fontosnak, hogy az irodalom kapcsolatot képes létesíteni: a recenzióírásra való felhívással a gyerekek véleményére voltunk kíváncsiak, komolyan venni azt, ahogyan a világot látják és ösztönözni őket arra, hogy elmondják a véleményük. Kapcsolatot teremteni köztük és aközött, amit olvastak, köztünk, akik javaslatot tettünk és köztük, akik olvastak, a recenzióíró gyerekek és azok között, akik ajánlóik alapján kíváncsiakká váltak a könyvekre. Az író-olvasó találkozókat Zágoni Balázzsal A Gömbről és Szabó Borbálával a Nincsenapám, seanyámról is a fiatalokkal való együttműködésre alapoztuk és nem csalódtunk. Ezek a kapcsolódási pontok azért különösen fontosak, mert az iskolában sokszor az előregyártott véleményezés helye az irodalomóra, a műről való beszédben nincs helye az olvasó gyerek világának, a kettő közötti kapcsolatnak. Nem arra gondolok, hogy mi a véleménye, jó vagy rossz a könyv, hanem hogy min változtat az, hogy elolvasta azt a könyvet.

De a kapcsolatlétesítést úgy is értem, hogy különböző családokból, szociális és gazdasági helyzetből jövő gyerekek számára is kapcsolódási pont lehet az irodalom. A pedagógia szerepe (és a társadalom felelőssége) itt jön képbe: megteremtjük-e a lehetőséget, hogy minden gyermek hozzáférjen a közös kulturális tudáshoz, el tudják-e olvasni a szövegeket, amivel kapcsolódhatnak a társadalomhoz?

Extrém Agyalók, az aranyosgyéresi olvasócsapat

– Van-e már készülőben más olvasásnépszerűsítő programotok a közeljövőben?

– A készülő projektünk alapjai a könyvespolcomon állnak: 10 különböző kortárs ifjúsági regény vár arra, hogy megtaláljuk a megfelelő formát. Nem akarunk versenyt – ezt tudjuk biztosan, mert lehetetlen és értelmetlen összevetni egy olyan gyerek olvasásélményét, véleményének nyelvi megformáltságát, akinek saját elmondása szerint ez az első könyv, amit elolvasott, nem rutinos olvasó, és egy olyan gyerekét, aki második-harmadikos kora óta havonta elolvas egy irodalmi alkotást. Mindkét megnyilvánulás teljes értékű és értelmetlen összehasonlítani őket azonos mérce alapján. Ezen kívül még annyit tudunk, hogy szeretnénk Kolozsváron kívüliek számára is lehetővé tenni a bekapcsolódást. De a Mentés másként pedagógia konferencia résztvevőitől is kaptunk az ifjúsági irodalmas műhelyfoglalkozáson egy zseniális ötletet egy kortárs regény újraírásához – de ez már pedagógiai szempontból is nagyobb kihívás lesz.

Maga az olvasás és beszélgetés volt a cél

– Milyen reakciók érkeztek a gyerekek, kísérőik részéről, amelyek megerősíthetnek benneteket abban, hogy folytassátok az ilyen jellegű olvasásnépszerűsítő tevékenységeket?

– Elsősorban a ráhangolódó feladatokra írt megoldások erősítettek meg, az a sok vagány ötlet, gondolat, amit mindenik csoport tagjai megfogalmaztak. Hogy számukra ebben a kihívásban az olvasás, gondolataik megfogalmazása és megosztása volt a motiváció és nem valami külső cél. Aztán, hogy Kolozsvártól távolabb eső településeken is érdeklődtek a játékról, ha végül nem is mindenkinek sikerült eljönnie. Volt tanár, aki megírta, hogy bár végül meghiúsult a Kolozsvárra utazás, a gyerekek így is nagyon elégedettek, szerették olvasni a könyvajánlatainkat és gondolkodni a feltett kérdéseken.

Volt egy csapat, amely egy nap alatt készült el a helyszíni feladattal, mert elmulasztottuk elküldeni nekik a feladatot. Telefonon egyeztettem az egyik kislány anyukájával, aki elmondta, hogy még félévire is kell készüljenek, hogy pénteken még pár órát suliban töltenek és utána utaznának. Nagyon örültem nekik, amikor végül találkoztam velük, és sikerült eljönniük.

A Kozmutza Flórából jött csapatok kísérője elmondta, milyen sokat számított nekik az élmény, hogy végre olyan programot szerveztünk, amin ők is részt tudnak venni, hiszen a legtöbb program versenyszerű. Hát még mi hogy örültünk nekik!

A nagyobb korosztályokból ezúttal kevesebben vettek részt – kicsit meg kell erősítenünk a velük való kommunikációt. Viszont a beszélgetés, amit Tóth Krisztina novelláskötetéről folytattunk a jelenlévő csapattal, szombaton reggel kilenctől – megérte úgy dolgozni, mintha tíz csapat vett volna részt: nyitottak voltak, meséltek az olvasás nehézségeiről, hogy mi lepte meg őket, alaposan át tudtuk beszélni a novellát is, amit maguk írtak, és kapcsolódni a közös világunk ügyes-bajos dolgaihoz. Azt javasoltuk nekik, ne hagyják abba az írást.

Szamosújvár: erőszakkal nem lehet olvasásra nevelni

A szamosújvári Kemény Zsigmond Elméleti Líceum kilenc csapattal csatlakozott a Könyvfalóhoz: négy csapat a 3., négy csapat a 4. osztályból, ők a Vajon Nagyi és az aranyásók című könyvet választották, az ötödikes csapat pedig A lány, aki nem beszélt címűt. Egyik kísérőjüket, Fodor Emőke tanítót kérdeztük a tapasztalatokról.

– „Kell a show” az irodalom köré, mellé… Erőszakkal nem lehet olvasásra nevelni. A kötelező háziolvasmány nem működik, a szülő is a gyerek cinkosa lesz, lemásolják, rövidítik…, nem érdemes így hozzáállni.

Iskolánkba számos írót, költőt meghívtunk: Bosnyák Viktória, Cseh Katalin, Gergely Edó, Kiss Lehel járt nálunk az utóbbi két évben. A gyerekek nagyon kíváncsiak a költők gyerekkorára, első próbálkozásaikra – hisz kisiskolás korban elég sokan próbálgatják tollukat, szárnyukat.

A Könyvfalóban nagyon jók voltak a feladatok, hátrány volt a nagy tömeg, és kevés feladatra jutott idő. Az is játszhatott, aki nem olvasta ki a könyvet, de úgy gondolom, hogy a játék során felcsigázták annyira az érdeklődését, hogy elolvasták. Indulásnak nagyon sikeres rendezvénynek éreztük. Jó, hogy nem versenyként zajlik, mert így azok is bekapcsolódhatnak, akik egyébként soha semmiféle versenyre nem mennek… Nagyon motiváltak voltak, főleg ezek a gyerekek. Nem volt izgalom, gyűlölködés, hanem ismerkedés, játék, jó hangulat. Az is biztató, hogy a dedikálásnál pedig az eddig leggyengébben olvasók gyúródtak a legelőre.

Nagy élmény volt a Fogoly utcai könyvvásár, a legtöbb gyerek még nem járt soha könyvvásáron, Szamosújváron magyar könyvesbolt sincs… A dedikált könyvek nagyon fontosak a gyerekeknek, sokak könyvtára e közösen vásárolt és a jutalomként kapott könyvekből áll – részletezte Fodor Emőke.

Szabó Róbert Csaba dedikálja kötetét a szamosújvári diákoknak

A csütörtöki sajtóértekezleten a szervezők elmondták, nem zárkóznak el attól, hogy ötletüket átadják másoknak (ők maguk is a marosvásárhelyiektől „kérték kölcsön” és gondolták tovább), viszont ők nem tudnak más településen játékot szervezni. A jövőbeni tervek kapcsán kiemelték, lehet változtatnak majd a játék menetén, lebonyolításán, viszont az biztos, hogy jövőre is lesz Erdélyi Könyvfaló Olvasójáték. Részletekért az esemény Facebook-oldalát kell követni.

Ám nem kell még egy évet várni a következő „olvasójátékra”: kolozsvári látogatása alkalmával Tóth Krisztina és Nényei Pál dedikált néhány kötetet, ezeket a Koffer polcain rejtették el, leleményes vásárlók ott megkereshetik, megtalálhatják.


EZ ÉRDEKELHETI
KULTSZÍNTÉR ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

A kárpátaljai magyar képviselőjelöltek ...
Dăncilă nem bízik Kövesiben
Az első ember 50 éve lépett a Holdra

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ