Könnyen megoldható magyar tételek
Vissza

Könnyen megoldható magyar tételek

A nyolcadikosok magyar nyelv és irodalom vizsgáján a tételek könnyen megoldhatóak voltak Lőnhárt Melinda, a Györgyfalvi Általános Iskola magyartanára szerint.

– Móricz Zsigmond Összemesélés című elbeszéléséből kiindulva a gyakorlótesztekből már ismert feladatokat kellett megoldani. Külön örömömre szolgált, hogy a gyerekek megírhatták a történet folytatását: fontosnak tartom az ilyen kreatív feladatokat – fogalmazott a magyartanár, aki sajnálta, hogy ezért a részfeladatért csak 15 pont járt. Nem irodalmi szövegként a Medárd napi esőzéssel, időjárással kapcsolatos néprajzi szöveget kellett megadott szempontok szerint elemezni, illetve saját megfogalmazásuk szerint elmondani: hasznosak vagy károsak az időjárással kapcsolatos babonák. – Talán jobb lett volna személyesebb témát adni a gyerekeknek, mert arról könnyebben és szívesebben alkotna véleményt, mint az időjárásról és a babonákról, hiedelmekről – vélte a magyartanár. A szövegtípusba sorolástól a tanárok kicsit jobban megijedtek, mint a gyerekek, nekik ez nem volt probléma, hiszen a tavalyi szimuláláson találkoztak már hasonló ismeretterjesztő szövegtípussal.


EZ ÉRDEKELHETI
KÖZHÍR ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

TŰZ A TETAROM 1-NÉL, A TÖRÖKVÁGÁSNÁL
Alacsony az átoltottság, nehéz behozni ...
Kezdődhet októbertől a vakcinalottó

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ

  • VIDEÓINTERJÚ – Tasnádi Szilárd: ...
  • Egy báró szobra
  • VIDEÓINTERJÚ – Hogyan ...
  • Több mint egy tucat település vörös ...
  • Toleranciagyakorlás