Koncert nélkül olyan, mintha a díszeket a szoba közepébe borítanánk, s a fát kint felejtenénk az erkélyen
Vissza

Koncert nélkül olyan, mintha a díszeket a szoba közepébe borítanánk, s a fát kint felejtenénk az erkélyen

Ha az a több száz ember, aki részt vett a Kolozsvári Református Kollégium idei karácsonyi koncertjén, mind kinyújtotta volna a kezét, és megfogta volna a mellette levőét, jó hosszú lánc alakulhatott volna ki. Talán gondolatban a jelenlevők mind követték az igét hirdető volt kollégista, jelenleg magyarláposi lelkipásztor, Székely Zsolt szavát, és megalkották a szeretet meghosszabbított kezét. A felfokozott érzelmi töltetet mindenesetre sikerült megteremteniük a fiataloknak és véndiákoknak énekeikkel, verseikkel, harangjátékukkal a Kolozsvári Református Kollégium hagyományos karácsonyi koncertjén. A kollégium egykori és jelenlegi diákjait arról kérdeztük, mit jelent számukra a karácsonyi koncert, ők pedig meséltek felkészülésről, munkáról, gyermekkori furulyajátékról és teljesült vágyakról, visszatérésről, megérkezésről, emlékeztek diákként várva várt egykori koncertekről, ahova sokszor az egész család eljött, akár a szülőfaluból is, díszes, lélekmelengető népviseletben.

 

A koncert előtti áhítatban Székely Zsolt lelkipásztor Ézsaiás prófétát idézte: az advent az útkészítés időszaka is. – A kollégium újraalakulásától számított huszonnyolc év távlatában Isten lelke alakította a mi lelkünket. Ez az átformáló lélek ma is itt van. Úgy tudjuk, méltóképpen előkészíteni az Úr útját, ha mi is megteremjük a megtérés gyümölcsét, az önzetlen szeretetet, a megbánást és könyörületességet. Legyünk mi a szeretet meghosszabbított keze – hirdette Székely Zsolt lelkipásztor.

A zsúfolásig telt Farkas utcai templomban meghallgattuk az 5–8. osztályosok kórusát (karnagy Gergely Zoltán zenetanár), majd a líceumi fiúk harangjátékát, a 9–12. osztályosok kórusát (karnagy Székely Árpád igazgató), akiket a véndiákokból álló énekkar követett. Műsorukon az egyetemes kórusirodalom és magyar szerzők alkotásai szerepeltek. Biró Anna, Kálló Zsuzsanna, Lőrincz Norbert volt kollégistákat, illetve az állandó vendégművészt, Nagy Zoltán európai hírű operaénekest hallgatva örömmel nyugtázhatjuk, hogy a fiatalok tehetsége mellett az odaadó munka, az igazgató és a közösség bátorítása nem hiábavaló. Szólót énekelt még Fekete Hanga és Bányai Gergő véndiák.

Vajon hogyan látják a karácsonyi koncertet és az erre való készülődést az éneklő-versmondó kollégisták és véndiákok?

Semmi sem változott!

– Vannak dolgok, amelyek nem változnak: ebben az évben is ugyanolyan érvényesek, mint az előzőben, és bizonyára jövőre ugyanolyan érvényesek lesznek, mint most. Éppen ezért nem árt őket újra és újra felidézni, megerősíteni, bevésni. Majd egyszerűen rájönni, hogy az egyedüli dolog, ami változott, az te vagy. Pár hónap telt el, és egyből véndiáknak neveznek, a régen elballagottak mesélnek és kérdeznek, a kulcsmondat pedig: semmi sem változott! Hetekkel azelőtt összegyűlünk, hangolódunk egymásra és az ünnepre. Próbálunk tenni azért, hogy ne csak a csillámporos, villogó kirakatok sugallják az ünnep közeledtét, hanem a melegség, amely a dalok üzenete által átjárja a lelkeket. Az est végén pedig fénylő szempárok tekintenek ránk; amikor úgy érzed, megérkeztél, rádöbbensz, hogy a történet éppen most veszi kezdetét. Ahogyan többen is megfogalmazták a „véndiákok” közül: ha nincs ünnep előtti ráhangolódás, azaz karácsonyi koncert, akkor olyan, mintha a díszeket kiborítanánk a szoba közepébe, a fát pedig kint felejtenénk az erkélyen. A lényeg mindig kimarad... Ha csak nem varázsoljuk valódi ünneppé a várakozást – nyilatkozta Domokos Boglárka véndiák, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) elsőéves hallgatója a kollégium karácsonyi koncertjeiről.

Véndiákkórus: nagymamáim is eljöttek, népviseletben

Simon Lóránd (balra): ezt a lángot nem hagyhatjuk kialudni FOTÓ: KISS GÁBOR

– Lassan nyolc éve, hogy református kollégistaként utoljára énekelhettem a karácsonyi koncerten. Az akkor számomra keserű végállomást jelentett. Az utolsó koncerten könnybe lábadt szemekkel figyeltem az igazgató urat, amikor fent a karban az utolsó énekeket vezényelte. Szomorúan vettem tudomásul, hogy többet nem lesznek estig tartó kóruspróbák, éjjelekbe nyúló harangpróbák, a vele járó örömökkel és nevetéssel, a koncert előtti izgalommal. Kollégista koromban iskolatársaimmal együtt boldogok voltunk, mert a sok készülődés meghozta a gyümölcsét, másrészt azért is, mert rég nem látott kedves szüleim, nagyszüleink is eljöttek, hogy velünk örüljenek. A készülődés közepette, ha egy autó megállt a szobánk ablaka alatt, izgatottan rohantam az ablakhoz, remélve, hogy a népviseletbe öltözött nagymamáim és szüleim szállnak ki belőle, elhalmozva minket szeretettel és az otthonról hozott finom süteményekkel. A koncert alatt öröm volt rájuk nézni, látva az arcukon a megelégedettséget, a büszkeséget és a könnyeket, miközben a közönség velünk együtt énekelte a Csendes éjt. Akkor fogalmazódott meg bennünk, hogy ezt a lángot nem hagyhatjuk kialudni. Székely Árpád igazgató úr kezdeményezésére újra összegyűlt az öregdiákok lelkes és énekelni vágyó csapata, szívünkben azzal az érzéssel, amit sem az évek múlása, sem a hétköznapok rohanása, sem a különböző negatív emberi magatartások nem tudtak kiszakítani belőle. A véndiákok kedd esti kóruspróbái különleges értékkel bírnak: jó újra találkozni a volt szobatársakkal, kedves osztálytársakkal és iskolatársakkal, akikkel az évek során nagy családdá kovácsolódtunk. Jólesik felidézni a régi emlékeket, csínytevéseket, tévedéseket, amiken így évek múltával is nagyokat nevetünk. Ezúton szeretnék az öregdiákok nevében is köszönetet mondani az igazgató úrnak sok egészséget és hosszú, boldog éveket kívánva neki. A kórus által gazdagabbak lettünk lelkileg, a dallamok, a harmóniák és az énekek szövege igazi karácsonyi hangulatot teremtenek a szívünkben és a hétköznapjainkban egyaránt. Az egyik karácsonyi énekünk szövegével szeretnék minden kedves olvasónak Istentől megáldott ünnepet kívánni. ,,Ó Betlehem szent gyermeke itt is kér egy sereg, vedd el bűnünk, töltsd meg szívünk, szüless bennünk ma meg! Karácsonyest az angyal örömhírt énekel, ó jöjj közénk s maradj miénk Urunk Immánuel!’’ – emlékezett Simon Lóránd véndiák, a törökvágási református egyházközség kántora.

Van, akinek ettől változik meg az élete

Darabont Csenge: kisdiákként csodálattal hallgattuk a kórust, vártuk, hogy mi is tagjai legyünk FOTÓ: KISS GÁBOR

– Az évente megrendezett karácsonyi koncertre már hagyományként tekintünk. A fellépések hátterében sok munka áll: a koncert előtt szinte mindennap próbáltunk, de tudtuk: a munka meghozza gyümölcsét. Amíg kisebb osztályba jártunk, minden karácsonyi koncerten felléptünk öttagú furulyaegyüttesünkkel. Erre mindig kellemes emlékként gondolunk vissza. Áhítattal és csodálattal hallgattuk a kórust, vártuk, hogy mi is tagjai legyünk. Mára az egykori kívánság teljesült. A kórus megtanít arra, hogy csakis kemény munkával érhetjük el kitűzött céljaikat. A siker titka a gyakorlás és egy jó vezető. A mi karnagyunk pedig érti a dolgát, nélküle ez a csoda nem valósulhatna meg. A kórusművek között Antal Norbert évfolyamtársammal verset mondtunk. Én Rónay György Betlehem című költeményét választottam. A felkészülésben magyartanárnőm, Szilágyi Gizella segített. Úgy érzem, nemcsak a vers szövegét, hanem az érzelmi töltetét is megértettem. A vers a karácsony éjszakáján bandukoló Mária kétségbeesett lelki világát villantja fel. A versmondás szerves része az ünneplésnek. Hálás vagyok, hogy ehhez az iskolához tartozom, itt a tárgyi tudás mellett olyan lelki nevelésben részesülünk, mely egész életünkre meghatároz – tudtuk meg Darabont Csenge 10. A osztályos kollégistától.

– A koncert előtti hetekben a heti háromszori kóruspróba, esténként harangpróba, lehetőséget nyújtott nekünk arra, hogy lelkileg felkészüljünk az adventre, a várakozás idősza­kára. A próbák lefoglalták időnk jó részét, viszont bátran kijelenthetem, hogy javunkat szolgálták. A sok együtt töltött idő, a kitartó munka egy közös célért közelebb hozott mindnyájunkat egymáshoz. Megtanultunk együtt dolgozni, tűrni, de együtt is mosolyogni, örülni, amikor végigpásztázva az embereket, tekintetünk meghatott arcokkal találkozott. Rájöttünk, mekkora beteljesülés egy valóban nemes célért küzdeni. Van, akinek ettől változik meg az élete. Van, akit ez hoz vissza az életbe. Egy egyszerű, dicsőítő ének. Néhány diák tiszta szívből fakadó hálaadása. Ez az, ami igazán számít: megérinteni emberi lelkeket, amelyek egész évben kemények voltak. Megszólítani emberi szíveket, amelyek talán soha nem hallanák meg az ige szavát. Az éneklés által bennünk is tudatosult, mekkora beteljesülés és öröm másoknak szolgálni. Mi is átéltük a karácsony lényegét: a minden embert, kicsiket és nagyokat összekötő szeretetet, melynek ereje mindig a szívünkben él majd – mondta Gombár Anna 10. C osztályos tanuló.

A líceumi fiúk harangjátéka FOTÓ: KISS GÁBOR

A cikk megjelent a Református Híradóban (a Szabadság melléklete), a legfrissebb szám teljes tartalma ide kattintva olvasható.


EZ ÉRDEKELHETI
ÉLETMÓD ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

„ Együtt vagyunk, boldogok vagyunk!” - ...
Szecessziós sétára hív a Korzo Egyesület
Tizenhárom óra keresés után találtak rá ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ