Kolozsvárt is érintő tíznapos turnéra indul a Háromszék Táncegyüttes

Kolozsvárt is érintő tíznapos turnéra indul a Háromszék Táncegyüttes
Hétállomásos turnéra indul a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes az Átöltözés című néptánc-színházi produkcióval, valamint a Világhírű Redever című gyermekelőadással: az együttes szeptember 26. és október 4. között négy erdélyi és három magyarországi településen mutatkozik be, Kolozsváron három alkalommal is fellépnek – derül ki a társulat közleményéből.

A turné során vendégszerepelnek Marosvásárhelyen a Nemzeti Színház nagytermében, Nyárádszeredában és Szászrégenben, ezt követően pedig az együttes részt vesz a szeptember 29. és október 1. között zajló 18. Kolozsvári Népzene- és Néptánctalálkozón, háromszor lépve színpadra a Diákművelődési Házban. Mint írják, a turné második felében átlépik az országhatárt is: Tiszakécskén, Orosházán és Lajosmizsén szerepelnek az említett előadásokkal, a tíz napos körút folyamán így hét különböző városban összesen tíz alkalommal lépnek közönség elé.

Szeptember 26-án, hétfő este 7 órától a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház nagytermében látható az Átöltözés, szeptember 27-én, kedd délelőtt 11 órától a nyárádszeredai Művelődési Házban adják elő a Világhírű Redevert, majd szeptember 28-án, szerda este 7-től a szászrégeni Eugen Nicoară Művelődési Házban lépnek színpadra az Átöltözéssel.

Jelenet a Világhírű Redever című gyermekelőadásból 

A turné folytatásaként az együttes Kolozsvárra, pontosabban a 18. Kolozsvári Népzene- és Néptánctalálkozóra érkezik: szeptember 29-én, csütörtök este 7 órától az Átöltözés nyitja meg az eseménysorozatot a Diákművelődési Házban, majd ugyanitt másnap, szeptember 30-án két alkalommal, délelőtt 10 és déli 12 órától is megtekinthető a Világhírű Redever.

Kolozsvár után október 2-án a tiszakécskei Arany János Művelődési Központban, október 3-án az orosházai Petőfi Művelődési Központban, október 4-én pedig a lajosmizsei Művelődési Házban lép fel az együttes.

A szeptember 29-i kolozsvári Átöltözésre jegyek az eventbook.ro weboldalon és kezdés előtt a helyszínen válthatók (kedvezményes nyugdíjas- és diákjegyek kizárólag a helyszínen), a szeptember 30-i Világhírű Redever előadásokra pedig helyek Fülöp Ágnesnél foglalhatók a következő telefonszámon: 0741 186 589.

(Borítókép: Jelenet az Átöltözés című néptánc-színházi előadásból. Fotók: Kátai Jocó)