Kolozsváron továbbra is tilos az Erdély-zászló

Kolozsváron továbbra is tilos az Erdély-zászló
Úgy tűnik, megismétlődik a tavalyi helyzet: a csendőrség ismét a szervezőkre, vagyis a Kolozs megyei RMDSZ-re hárítaná a felelősséget az Erdély-zászlók eltávolítása miatt. A kivezényelt csendőrök újságírói kérdésre azt állították, a szervezők hatalmazták fel őket erre. Amikor viszont szembesítették a szervezőkkel, nevezetesen Csoma Botonddal, a megyei RMDSZ elnökével, kitérő választ adtak.

Csoma Botond a Szabadságnak elmondta: szó sem volt ilyesmiről, a csendőrség két nappal ezelőtt közölte a szervezőkkel, hogy Romániában az Erdély-zászló törvénytelen cselekedet, ezért el fogják távolíttatni. A szervezők ezt közölték a néppártosokkal. 
Amint azt felszólalásában is elhangzott: Csoma felháborítónak tartja ezt a gesztust, és magyarázatot követel a hatóságoktól. Erdély zászlaja senki nem sért, érthetetlen tehát ez a gesztus, fogalmazott a politikus.

Kolozsváron a csendőrség Erdély-zászlót vivő ünneplőket emelt ki a felvonulók közül. Fancsali Ernőnél, Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) az EMNP kolozsvári szervezetének elnökénél és négy másik felvonulónál kifogásolta az Erdély-címeres kék-piros-sárga lobogót. Azt kérték tőlük, hogy vonják be a zászlót, vagy távozzanak a felvonulók közül. Mivel a felkérésnek nem tett eleget, őt és egy másik Erdély-zászlót vivő felvonulót 500 lejes bírsággal sújtották. 

A csendőrség nem pontosította, mégis melyik jogszabály szerint minősül az Erdély-zászló alkotmányellenesnek.