Kolozsvárnak eddig 7,5 millió euróba került a koronavírus-járvány

A buszmegállók jegyautomatáit és kártyaleolvasóit is fertőtlenítették

Kolozsvárnak eddig 7,5 millió euróba került a koronavírus-járvány
A Kolozsvári Tanács rendes havi ülésén ma Emil Boc bejelentette: a koronavírus-fertőzés miatt a Kolozsvári Polgármesteri Hivatal által eddig kiutalt összeg eléri a 7,5 millió eurót. Ez az összeg 10 százaléka a város költségvetésében befektetésekre elkülönített pénzalapnak. A jó hír viszont az, hogy a 7,5 millió euró közel két-harmadát az egészségügyi minisztérium vagy az Országos Egészségügyi Alap majd valamikor visszatéríti a polgármesteri hivatalnak. Döntés született arról is, hogy a polgármesteri hivatal kifizeti a közszállítási vállalatnak (CTP) a márciusra és áprilisra járó támogatást, amiből az iskolások és egyetemisták buszbérleteit fedezik, még akkor is, ha több mint egy hónapja nem zajlik a frontális oktatás. A másik jó hír az volt, hogy a kulturális események támogatására valószínűleg új pályázati kiírási időszakot hirdetnek meg május második felében a szükségállapot lejártával.

– A koronavírus-fertőzés leküzdésére a város eddig 7,5 millió eurót költött. Ez az összeg tartalmazza a karanténba helyezett kolozsvári illetőségű személyek ellátásának díját, a polgármesteri hivatal szociális védelmi igazgatóságának kiutalt összeget, a tömbházak és közterek fertőtlenítésének költségét, a Clujana kórháznak orvosi berendezésekre és védőfelszerelésekre kiutalt pénzalapot, az orvosoknak fizetendő havi 2500 lejes bruttó bérpótlékot stb. Emellett a város kasszájába márciusban 7,5 millió lejjel kevesebb folyt be. A kormány által kiutalandó pénzalap is 1,3 millió lejjel csökkent a költségvetés-kiigazítást elrendelő kormányhatározat értelmében – részletezte a bevételkiesést Emil Boc, aki szerint a 7,5 millió euró kétharmadát visszatéríti az egészségügyi minisztérium, az Országos Egészségügyi Alap, továbbá uniós forrásokból is pótolják a kiadásokat.

A Kolozsvári Polgármesteri Hivatal módosította a város költségvetését, hogy azonnal fedezni tudják a váratlan költségeket. – A város költségvetésében elkülönített és helyi forrásból finanszírozott befektetések összértéke 75 millió euró, ez pedig azt jelenti, hogy a befektetésekre szánt pénzalap 10 százalékát már elköltöttük a szükségállapot intézkedéseire– magyarázta a tanácsosoknak Emil Boc a mai tanácsülésen.

Boc örömmel jelentett be, hogy több megkezdett városfejlesztési munkálatot is sikerült határidő előtt befejezni. Megemlítette a Tóközi park és a Zápolya/Traian Mosoiu utcában zajló építőtelepi munkálatok befejezését, az épülő 4 parkolóház kialakítását stb.

A tegnapi tanácsülésen magszavazták a leromlott állagú épületekre vonatkozó szabályzat megváltoztatását is. Jövőtől már nem kell 500%-os emelt adót fizetniük azoknak az épülettulajdonosoknak, akiknek ingatlanja csak kisebb javítási munkálatokat igényel. Pénteki ülésén a városi tanácsosi testület arról döntött, hogy az épületek homlokzata állapotának függvényében 200%-tól 500%-ig szabja meg az emelt adó mértékét. – Az emelt adó arányának meghatározása a homlokzat állapotát felmérő pontrendszer alapján történik. „Az új szabályzat a méltányosság elve alapján született, hiszen ezentúl az emelt adó megállapításakor az önkormányzat különbséget tehet a súlyosan romos állapotú homlokzatok és a kisebb karbantartási munkálatokat igénylő homlokzatok között – tudtuk meg Oláh Emese alpolgármestertől, aki kiemelte: az új szabályzat csak jövőre lesz alkalmazható, hiszen a homlokzatok állapotának felmérése év elején történik meg.

A tanácsülésen jóváhagyták a CTP idei költségvetését is. Megtudtuk: bár március 11-től beszüntették a frontális oktatást az iskolákban és az egyetemeken, a polgármesteri hivatal mégis kifizeti a CTP-nek az iskolások és az egyetemi hallgatók által használt bérletek árát, miután ennek nincs törvényes akadálya, és a fiatalok vakációban is jogosultak ingyenes közszállítási bérletre.

A tanácsosok megszavazták, hogy 12 lejről 15 lejre növeljék az önkormányzat által felnőtt és idős kedvezményezetteknek szánt napi ellátmányára fordított összeget. A módosításra azért volt szükség, mivel 2015 és 2020 között az alapélelmiszerek ára mintegy 35%-kal növekedett, így a 2014-ben megszabott 12 lejes összeg már nem fedezte a szükségleteket.

Jó hírrel szolgált a polgármester a civil szervezeteknek is: a szükségállapot lejártával új pályázati időszakot hirdetnek meg, hogy támogassák a civil társadalom által szervezendő kulturális eseményeket.

A tanácsosok arról is döntöttek, hogy lebontják a Hóstát/Marasti negyedi piaccal szembeni megállóban található épületet, amelyben két üzlet, a közszállítási vállalat diszpécser-szolgálata és jegyirodája működik. A 180 négyzetméteres területet 1995-ben 25 évre adták koncesszióba, a szerződés tehát idén februárban érvényét vesztette. A közelben álló bódékat is lebontják.