Kolozsvári majális hatodszorra

Kolozsvári majális hatodszorra
Kolozsvári majálist szervez a Kolozsvári Ifjúsági Fórum (KIFOR) és az RMDSZ kolozsvári szervezete május 4-én, szombaton a Monostor végén található Colina-parkban. Balló Tamás főszervező elmondta: mivel a tavalyi rendezvényen – amelyet először szerveztek a Colina-parkban – legalább háromezer résztvevő volt, ezért nem változtatnak a helyszínen, és remélik, hogy idén még többen keresik fel a fesztivált, amely idén is számos gyerekprogrammal és könnyűzene-koncerttel várja az érdeklődőket. Gondot csak a személygépkocsik parkolása okozhat, ezért a szervezők azt javasolják, hogy a majálisozók érkezzenek a közszállítási vállalat járműveivel a helyszínre. Megmaradnak a hagyományos programok, azaz a lovas-íjász bemutató, kézműves foglalkozások, a gyerekeknek arcfestés és lufi-hajtogatás. Tombolán pedig ajándékcsomagot és fesztivál-belépőket lehet nyerni.

A szervezők választása azért esett a Colina-parkra, mivel a város bármelyik szegletéből, sőt Szászfenesről is könnyen megközelíthető.

– A Kolozsvári Majálison a család minden tagja jól érezheti meg magát. A tavalyi közel háromezer résztvevő pozitívan értékelte az új helyszínt, ezért idén is ezt választottuk. Az esemény szombaton, május 4-én zajlik 11.30 órától kezdődően, amikor a gyalui néptáncegyüttesnek (11:30-12:00 óra között), a Kalotaszegi Legénytársulatnak és az őket kísérő Tokos zenekarnak (12.00-12:30 óra között), a tordatúri néptáncegyüttesnek (12:30-13:00 óra között) tapsolhatunk. Déli egy órától a Keljfeljancsi Bábszínház adja elő a Mátyás király és a kolozsvári bíró című produkcióját. Szintén a gyermekeknek ajánljuk a magyarországi Kicsi Gesztenye Klub koncertjét 15 órától. A lovas-íjász bemutató mellett a gyermekek is kipróbálhatják a lovaglást 15.45-17:00 óra között. Délután öt órától 4S Street koncert lesz, 18.30-től 19.30-ig pedig a bánffyhunyadi származású, X-Faktor döntős Antal Timi koncertezik. Rossz idő esetén a helyszínen felállított két, egyenként hatvan négyzetméteres sátorokban szervezzük meg a meghirdetett eseményeket. A színpad eddig is fedett volt. Az állandó programok között szerepel még az arcfestés, a nemezelés stb. Mivel a Monostor negyed végén található hidat javítják, és kevés a parkolóhely, ezért azt ajánljuk, hogy vegyük igénybe a közszállítási vállalat (CTP) buszait – tudhattuk meg Ballok Tamástól, a Kolozsvári Majális főszervezőjétől.

Az esemény ingyenes lesz, de elképzelhető, hogy a résztvevők karszalagot kapnak. Délután 6 órakor tombolán ajándékcsomagokat, illetve a Várkert Fesztiválra és a Mérai Zenei Fesztiválra érvényes belépőket sorsolnak ki.

A nyolctagú szervezőcsapatot 22 önkéntes segíti. Az egynapos rendezvényt nem szándékoznak kétnapossá tenni, de igyekeznek minél érdekesebb koncerteket lebonyolítani.