Kolozsvár legdinamikusabb múzeumáról

– 2011 óta a Néprajzi Múzeum igazgatójaként tevékenykedik. Ebben az időszakban a múzeum nemcsak Kolozsvár, de egyben Erdély egyik legdinamikusabb múzeumává lett. Milyen tervekkel indult a jelölésre és milyen nehézségekbe ütközött ezeknek gyakorlatba ültetésekor?

– 2011-es visszatérésem az Erdélyi Néprajzi Múzeumhoz a Kolozs Megyei Tanács azon tervéhez köthető, amely az igazgatása alá tartozó kulturális intézmények felpezsdítését és újragondolását célozta meg.  A múzeum hosszú, 95 éves története során mindig is olyan szakemberekkel dolgozott, akik kivételes figyelemmel gondozták a kulturális örökségünket. Az intézmény ugyanakkor különösen nagy hangsúlyt fektetett az Erdélyre oly jellemző multikulturalizmus és plurikulturális jegyek bemutatására, amely a múzeum alapítása óta prioritásként van jelen. Amit nagyon szerettem volna, hogy ez a múzeum – a maga változatos programjaival és intézményeivel – megnyissa kapuit a nagyközönség felé. Azt szerettem volna, hogy a nagyközönség nemcsak fogyasztó és másodlagos szereplője legyen a múzeumnak, hanem aktívan részt vegyen az alkotói folyamatban, az események rendezésében. Egy intézmény, amely kulturális örökséget közvetít, a nagyközönséget, tudományos intézeteket, szervezeteket és egyéneket egyaránt be kell vonja az események szervezésébe és a múzeum működésének folyamataiba. Úgy vélem, ebben a hat évben nagyon sok szép emlék gyűlt össze, amely egy új, értékes folyamat kezdetét jelenti a múzeum történetében.

– A Néprajzi Múzeum rendelkezik azzal a ritka adottsággal, hogy van egy múzeumi állandó kiállítása a város egyik leghíresebb történelmi épületében, a Redutban és egy szabadtéri látogatótere a Romulus Vuia Néprajzi Parkban. Hogyan tudják megoldani ennek a két, ennyire különböző térnek az összehangolását és milyen programokkal, kiállításokkal csalogatják a nagyközönséget?

– A két tér programjainak szinkronizálása és összhangba állítása valóban intézményünk egyik legnagyobb kihívása, amely nemegyszer a teljes szakmai gárdát igénybe veszi.  Ez az összehangolása nem sikerült mindig. A néprajzi park Románia első szabadtéri múzeuma, amelyet 1929-ben alapítottak. Egy igen intenzív fejlődési és virágzó korszakot követően (1960–1975) a park az 1980-as évektől rendkívül elhanyagolt állapotba került. Ebben az időszakban a látogatók száma radikálisan visszaesett és felmerült a veszélye a park Kolozsváron kívüli területre költöztetése, a terület beépítésének. Ezért gondoltuk úgy, hogy az egyik legfontosabb probléma, amelyet meg kellett oldanunk, a szabadtéri múzeum revitalizációja és visszahelyezése a romániai és európai néprajzi parkok körforgásába. Ezt a célt szolgálta a park  új épületekkel történő bővítése, amelyre nagyon rég nem került sor. Ugyancsak ennek a programnak a keretében sikerült felújítani és restaurálni a csizéri és nagypetri fatemplomokat is, míg idén 2017-ben a Néprajzi Múzeum visszakerül az Európai Szabadtéri Múzeumok Szövetségébe.

Uniós pénzekből újítanák fel a falumúzeumot

– A néprajzi kutatások, a falu világa és a néphagyományok – bár egy ideig háttérbe szorultak – a jelenlegi európai kontextusban ismét virágkorukat élik. A hagyományos értékek újrafelfedezése Romániában és számos további európai országban is jól nyomon követhető. Hogyan értékelné a fiatal generáció viszonyát a néprajzi örökséggel és hagyományos értékekkel? Miképp tudjuk a felgyorsult társadalom számára érdekesen bemutatni ezeket?

– A hagyományok újrafelfedezése a fiatalok által valóban korunk egyik sajátossága. Ennek a sikeres jelenségnek az egyik oka az UNESCO hathatós hozzájárulása a szellemi örökség népszerűsítésének terén, de más oka is van ennek. A jelenség mögött a globalizációhoz köthető gyökeres társadalmi változások húzódnak meg, amelyek a mai fiatal generációt intenzíven érintik. A fiatalok részéről nagy érdeklődést látunk a hagyományok újrafelfedezése és védelme terén és többük aktívan részt vesz múzeumunk programjaiban és tevékenységeiben. A múzeumunk céljai között kell ma legyen az is, hogy értékeit a legmodernebb kommunikációs eszközök és csatornák útján is közvetíteni tudja a kor igényeihez mérten és ezért mindent megtettünk az elmúlt hat évben. Örvendetes jelenség, hogy egyre több fiatal kedveli a hagyományos szőtteseket és ruhákat, amelyek ma újra bekerültek a modern divatba is. Értelemszerűen, azt ma már senki nem várhatja el tőlük, hogy pásztortáskát vagy fejkendőt hordjanak és ezért nem is szabad bírálni őket. A néprajzkutatónak az adott kor kérdéseire és kihívásaira kell megoldást és kompromisszumot találnia és nem működhet a hagyomány rendőreként, mert azzal nem fog sikerre jutni.