Kolozsi Magyar Napok lesznek hétvégén

Kolozsi Magyar Napok lesznek hétvégén
Negyedszer szerveznek Kolozsi Magyar Napokat a hétvégén. A háromnapos rendezvény július 21-én, pénteken 18 órakor istentisztelettel és ünnepi megnyitóval kezdődik a református templomban, 19 órakor néptánctalálkozót szerveznek a sósfürdő területén felállított szabadtéri színpadon, 22 órakor pedig táncházat szerveznek a kultúrotthonban, ahol a Kallós Alapítvány zenekara húzza a talpalávalót.

Július 22-én, szombaton 10 órakor reggeli áhítattal, programismertetővel indul a nap a református templomban, 10.30 órakor toronylátogatást szerveznek, 11 órakor gyermekfoglalkozásokra – népi játékokra, kézműves tevékenységekre – várják a kisebbeket. Szintén 11 órakor nyitják meg a Sebastian Cornea Kolozsi évszakok című fényképkiállítását az iskola tornatermében. Ugyanitt 11.30 órakor bemutatják Bíró Ernő A döblec ára című novellásköte­tét. 12 órakor szabadtéri programok kezdődnek az iskolaudvaron: kirakóvásár kézműves termékekkel, könyvekkel, bográcsfőzés, kenyér-, kürtőskalács-, lángossütés, és helyi termékek bemutatója. 14 órakor Maneszes Márton és Vigh Ibolya előadásában hallgathatnak nótacsokrot a résztvevők az iskolaudvaron, 15 órakor pedig borkóstoló szerepel a programban. 16 órakor ismét gyermekfoglalkozásokat szerveznek az iskolakertben. A 21 órakor, Hotel Salt Resortban kezdődő hagyományos Anna-bál keretében 22 órakor kerül sor a helyi fiatalok ünnepélyes táncára. 23 órakor vacsora lesz az előre bejelentkezettek számára, 24 órakor ejtik meg a tombolasorsolást.

Július 23-án, vasárnap 10.30 órakor mindhárom helyi templomban istentisztelet kezdődik. 11.45 órakor Bíró Ernő Kolozs város az Osztrák–Magyar Monarchiában címmel tart előadást a római katolikus templomban. 16 órakor gyermekprogramok kezdődnek a kultúrotthonban: látható lesz a Lakodalmas című gyermekszíndarab, a Kolozsvárról érkező Belloni bűvészmutatványaival nyűgözi le a közönségét, és a kolozsvári Sétáló Bábszínház előadását is megnézhetik a kisebbek. 18.30 órakor a kolozsvári Operett Group Projekt kabaréműsora kezdődik. 21 órakor az Apostol együttes koncertezik a fürdőn, 22 órakor tábortüzet gyújtanak a fürdő parkolójában, 23 órakor lampioneregetéssel zárják az idei rendezvénysorozatot.