Klaus Johannishoz fordultak a közúti fuvarozók

Klaus Johannishoz fordultak a közúti fuvarozók
A romániai hivatásos közúti fuvarozók szövetsége (COTAR) arra kéri Klaus Johannis államfőt, hogy hirdesse ki Lucian Șova közlekedésügyi miniszter lemondását.

„Arra kérjük Klaus Johannis elnök urat, hogy ne hosszabbítsa meg a közlekedésügyi minisztériumnál uralkodó állapotokat, miután végre elkönyvelhettük Lucian Șova lemondását. A fuvarozók már több hónapja kérik ennek a nullát érő közlekedésügyi miniszternek a lemondását, aki semmit sem tett a fuvarozókért, aki kizárólag az érdekcsoportokat és önös érdekeit szolgálta ki, és akinek egy perc túl sokba kerül, hogy ellátogasson az építőtelepekre vagy szóba álljon velünk. Nem is értjük, hogy most leköszönő miniszterként miért parádézik minden nap. Talán perceket, órákat, napokat vagy éppen hónapokat kell bepótolnia, mialatt semmit sem tett a közlekedésügyért?” – idézi a COTAR-nak a sajtóhoz eljuttatott közleménye Vasile Ștefănescut, a fuvarozói szövetség elnökét.

A fuvarozók már több ízben is azzal vádolták meg a távozó minisztert, hogy mindössze négy dologgal (nem) foglalkozott, amióta átvette mandátumát: egyáltalán nem kommunikált a hivatásos fuvarozókkal támogatta a kalózkodást a 2015-ben bevezetett módosítások révén, a fuvarozók elleni intézkedéseket foganatosított, az engedélyek és licencek nélküli tevékenységet segítette.

Klaus Johannis államfő csütörtökön bejelentette: csak december 1–2., vagyis a centenáriumi ünnepségek után hoz döntést második kormányátalakításról, vagyis a fejlesztési és a közlekedésügyi miniszteri tisztség betöltőjének kilétéről.

Viorica Dăncilă kormányfő szerda este jelentette be, hogy a nagyobbik kormánypárt kibővített vezetőségi ülésén úgy határoztak, hogy Lia Olguța Vasilescut jelölik a fejlesztési minisztérium élére, a közlekedésügyi tárca vezetését pedig Mircea Drăghici-ra bíznák.

Az új javaslatokra azt követően volt szükség, hogy Klaus Johannis államfő kedden bejelentette, hogy nem nevezi ki Lia Olguța Vasilescut a közlekedésügyi, Ilan Laufert pedig a fejlesztési minisztérium élére. Ugyan a PSD hétfői országos végrehajtó bizottsági ülésén úgy határozott, hogy visszahívja a fejlesztési miniszteri tisztségből Paul Stănescut és a közlekedésügyi tárca éléről Lucian Șovát, Johannis nem írta alá az erről szóló rendeletet.

Azóta mindkét tárcavezető lemondott tisztségéről.