Klasszikus zenei koncert… a városi kórház udvarán

Klasszikus zenei koncert… a városi kórház udvarán
A koronavírus-járvány kezdete óta a New Hope (Új Remény) projekt keretében először tartottak humanitárius célú klasszikus zenei hangversenyt a Clujana Városi Kórház udvarán. A fiatal előadóművészekből álló A.T.A.C. tagjai így fejezték ki elismerésüket az egészségügyi intézményben dolgozók munkájáért és ekképp próbáltak enyhíteni a beutalt betegek lelki és testi fájdalmán. A többek között Mozart- és Piazzolla-darabokat játszó zenekar csellistája, Octavian Lup elmondta: a zene a remény jelképe, ezért céljuk azt, hogy mindkettőt „elvigyék” oda, ahova nehezen ér el. „Ugyanakkor ezáltal is tiszteletünket fejezzük ki az egészségügyben dolgozóknak a rendkívül nehéz helyzetben végzett munkáért” – fogalmazott. Nicolae Crişan urológus szerint jelenleg minden a feje tetejére állt, a hangverseny pedig segít a lelki egyensúly visszaállításában.