Kis tűzoltók és életmentők nagy napja

Kis tűzoltók és életmentők nagy napja
A Kolozs Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség (ISU) tegnap rendezte meg iskolásoknak szóló versenyei idei kiírását. A Tűzoltók barátai és Az életemmel életet védek nevű vetélkedők a Györgyfalvi negyedi sportbázisban zajlottak a megyei tanfelügyelőséggel közös szervezésben, több korcsoportban.

A „Tűzoltók Barátai” című verseny egy elméleti és két gyakorlati részből – a gyerekeknek egy akadálypályát kell teljesítniük, illetve csapattal 400 méteres váltót, ugyancsak akadályok között – áll. Az „Életemmel védem az életem” nevű program témája a polgári védelem, egy elméleti és egy gyakorlati próbából áll, utóbbi során a gyermekeknek egy „sérültet” kell hordágyon szállítaniuk a kijelölt akadálypályán, minél rövidebb idő alatt teljesítve a távot.

A megmérettetésre a megye 15 tanintézményének mintegy 160 diákja jelentkezett; a versenyt ugyanakkor a további megyékben is megszervezték/megszervezik minden évben immár 2011 óta – leszámítva a világjárvány időszakát –, az eredményeket így országos szinten összesítik, és a legjobb iskolák csapatai majd országos döntőn mérhetik össze ügyességüket és tudásukat.

A versenyek célja, hogy a gyermekek tudatosítsák a vészhelyzeteknek az életre és a környezetre jelentett veszélyeit, ugyanakkor az oktatási célzat mellett közös vonásuk, hogy a diákok a megmentők igazi barátaivá válnak – fogalmazott közleményében a katasztrófavédelem.