Kimaradtak a fizetésemelésből, tiltakoznak a börtönőrök: mondjon le az igazságügyminiszter
Vissza

Kimaradtak a fizetésemelésből, tiltakoznak a börtönőrök: mondjon le az igazságügyminiszter

Kedden, augusztus 8-án fognak tárgyalni az igazságügyi miniszterrel a hazai börtönök képviselői. Elégedetlenségeik csak fokozódtak az augusztus elsején kezdődött megmozdulásuk óta, most már nemcsak a túlórákat tagadják meg, hanem egyenesen a miniszter lemondását kérik.

Alapfizetésük 15 százalékkal való megemelését kérik a hazai börtönök alkalmazottai, ugyanis ők az egyetlen közvédelmi állami hatósági dolgozók, akik nem részesülnek a kormány pénteken beígért bérkiegészítésében – tájékoztat a Börtönök Országos Igazgatósága Szakszervezeti Szövetségének szombati közleménye. Ezért Tudorel Toader igazságügyminisztert hibáztatják, és lemondását kérik inkompetencia és nemtörődömség miatt. Ugyanakkor abban bíznak, hogy sikerül megegyezni, ezért a miniszter döntésétől függetlenül a kormányhoz fordulnak a diszkriminatív helyzet felszámolásáért.

Mint ismeretes, augusztus elsejétől a hazai börtönök alkalmazottai megtagadták a túlórázást, ami óhatatlanul működésképtelenné fogja tenni a börtönöket. A szakszervezetisek további tiltakozásokat, tüntetéseket is kilátásba helyeztek. Eredeti követeléseik listáján a munkakörülmények javítása, a személyzethiány megszüntetése szerepel, de kérik a börtönök alkalmazottainak védelmét szolgáló törvényes keret kidolgozását is, újabban pedig fizetésemelést és a miniszter távozását.

Pénteki ülésén a kormány eldöntötte, hogy 10%-kal növeli a rendőrök fizetését és 15%-kal a közvédelmi intézmények, valamint a közrend fenntartásával és nemzetbiztonsági feladatokkal megbízott közintézmények civil alkalmazottainak béreit. 

(Fotó: fasanp.ro)


EZ ÉRDEKELHETI
BELPOL ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Egységben az énekes és a hangszeres zene
Az osztrák „trauma”
Reformátusoké lett a Gy. Szabó Béla-sorozat

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ