Kilencvenéves történet: rablótámadás a sztánai Varjúvárban
Vissza

Kilencvenéves történet: rablótámadás a sztánai Varjúvárban

Kós Károly gyermekei nem hétköznapi körülmények között élték természet közeli mindennapjaikat. Alsós osztályos korukban iskolájuk a Varjúvár egyik szobájában volt, ahol édesanyjuk tanársága alatt sajátították el az írás, olvasás és számolás alapműveleteit. Kimondva-kimondatlan nagy hatással volt rájuk édesapjuk erős személyisége és nem tudományos értelemben értendő polihisztori szintet súroló sokszínű munkássága. Ettől függetlenül saját útjukat járták, a maguk választotta szakterületükön maradandó értékeket alkottak, kivívták elismertségüket. Balázs (1912–1967) mezőgazdasági szakíróként, szerkesztőként, András (1914–2010) szobrászművészként, Zsófia (1916–1990) színésznőként, Károly (1919–1996) néprajztudósként hagyományozta nevét az utókorra. A legkevésbé Kós Balázs neve és munkássága ismert, pedig 1930-ban, 18 éves korában az egykori sztánai üdülőtelep hőseként emlegették és ünnepelték.

Kós Balázs a medgyesi német gazdasági líceum elvégzése után beiratkozott a kolozsvári Mezőgazdasági Főiskolára –, ahol édesapja is tanította –, s 1944-ben agrármérnöki diplomát szerzett. A szakma gyakorlati alkalmazása helyett 1941–45 között az Erdélyi Gazda, 1945–59 között a Falvak Népe szerkesztőjeként, 1949–50-ben a Mezőgazdasági Főiskola lektoraként, 1959-től 1962-ig a Mezőgazdasági Könyvkiadó kolozsvári szerkesztőjeként elméleti kérdésekkel foglalkozott. Első írása 1936-ban, Bábony mezőgazdasági falurajza címmel a Hitel szociálpolitikai szemlében jelent meg. Önálló munkáját a Mezőgazdasági termeléspolitika Erdélyben címen adta ki (Kolozsvár, 1945). Mezőgazdasággal foglalkozó tanácsadó írásainak száma elérte a háromszázat.

Lábsérülése miatt maturandus korától bottal járt. 1930-ban két, a helyszínt jól ismerő rabló a sztánai Varjúvár dolgozószobájában őrzött készpénzért olyan zajtalanul hatolt be, hogy a vacsorázó család nem hallotta meg őket. Kós Balázs az esti sétáról visszatérve, a házuknál mozgást látott. Flóbert puskáját magához véve a dombra sietett. Meglátta a zsákmányolt pénzről románul tárgyaló zsiványokat. Egyiküket beérte, puskájával leütötte, és a nála lévő pénzcsomagot visszavette. Éppen az időközben magához tért rablóval dulakodott, amikor annak cimborája a zajra visszafordult, és pisztolyával a combján megsebesítette, majd leütötte a Kós-fiút. El lehet képzelni milyen fájdalmakat élhetett át, amíg a dombról visszavitték otthonába, ahol szerencséjére a Sztánán nyaraló Gyergyay Árpád kolozsvári orr–fül–gégész professzor a sebét ellátta.

A Kós család sokáig hatása alatt lehetett a történteknek. Kós Károly bizonyára több barátjának is beszámolt a könnyen tragédiával végződő eseményről, ahogyan Móricz Zsigmondnak Sztánán, 1930. augusztus 27-én kelt levelében tette. „Hogy éppen egy hónapja írt kedves leveledre csak most válaszolok, annak oka röviden az: július 30-án hozzám betörtek és a fegyveres zsiványok a legnagyobbik fiam combját keresztüllőtték. Két hétig idegsokkom volt ettől, és sok mindentől elment a kedvem. Csak e hónap második felében kezdtem lebonyolítani felgyűlt levelezésemet és egyéb munkaimat. A pénz is, amit ezek az elvtársak elvittek, nagyon hibázik éppen most, amikor Pestre készülök feleségestül, és szeptemberbe 4 gyereket négy különböző városba kell iskolába küldeni és – internátusi díjakat stb. fizetnem. Szóval kedves dolgok ezek. De elmúltak és lesz valahogy mégis, mert élni muszáj, ha már belefogtunk.”

1930. augusztus 1-jén az Ellenzék politikai napilap röviden beszámolt a történtekről. Másnap Kós Károly expressz levele érkezett a szerkesztőségbe, melynek mellékletében részletesen beszámolt a rablókalandról. A szerkesztőség sajnos csak egy részletet közölt leveléből, a többi része azóta elkallódhatott. Olvassuk együtt, milyen érzelmet váltott ki Kós Károlyból – véleménye szerint – a helyi rossz közbiztonsági állapotok miatt elkövethetett bűncselekmény: „Kérem, egy kicsit izgassák fel a hatóságokat. Mert abszurdum, hogy egy néppel teli nyaralóhelyen ilyen vakmerő rablótámadások történhessenek – büntetlenül, fővonal mellett, a távíró, telefon, autó és repülőgép korszakában.” Nincs arról hír, hogy elfogták volna a tetteseket. Kós haragja érthető, egy évvel korábban is meglopták, akkor kiderült, hogy egyik szolgája volt a tettes.

A rablótámadásról Kós Károly elbeszélésében részletesen olvashatunk (Ellenzék, 1930. augusztus 2. 171. sz. 2. oldal)

Vacsora után ülök egyedül az ebédlőasztalnál, és olvasok egy rossz regényt. A házban senki. A feleségem és a gyerekek kimentek sétálni az állomás felé. Ilyenkor érkeznek a vonatok Kolozsvár és Várad felől. Az idő: este fél 10 óra.

Aztán jön Balázs, a legnagyobbik fiam, és beszól hozzám:

– Apuka, megyek a flóberrel, valami kutya jár itt a hegyen.

Tudomásul veszem. Közben a feleségem a többi gyerekkel is hazajön, és mennek a hálószobába, az emeletre. Én olvasok még tovább: csend, csak a varrógép berregését hallom. A kutya ugat az udvaron, és messze a hegyen is ugatnak a pakulár kutyái.

Aztán egyszerre felborul a csend: a kisebbik fiam rohan le az emeletről:

– Apu, hamar, Putyit (ez a nagyobbik fiam becézőneve) meglőtték...

Fenn a hegyen, a bokrok között, a háztól alig ötven lépésre feküdt a fiú, a jobb combja

átlőve. A földön mellette a flóbere. Felemeltük, hogy hozzuk le.

– Apu, itt van a fűben hatezer lej, amit visszavettem tőlük, ne hagyja itt...

Ennyit tudok én. A többit a fiú mondja el a csendőröknek:

– Este háromnegyed 10 tájban, amikor jöttünk haza az állomástól, úgy vettem észre, hogy a dombon, a ház háta megett valami mozog. Gondoltam: kutya, de lehet ember is. Vettem a flóbertet, és mentem fel. Egyszer csak beszédet hallok, román beszédet:

– Te, betetted jól az ablakot?

Akkor már láttam, hogy emberek, mentek felfelé ketten az ösvényen, be a cserjésbe.

Újból hallom:

– Miért adtál nekem csak hatezret, és magadnak tízezret tartottál?

– Ekkor tudtam meg, hogy tolvajok, akik valószínűleg tőlünk loptak.

– A sűrű cserjésben egy rövidebb ösvényen eléjük akartam vágni. De csak az egyiket tudtam beérni, a másik tizenöt lépéssel előbbre volt. Amelyiket megelőztem, azon katonasipka volt, ing, nadrág és mezítláb volt. Nem volt nagy ember.

– Nekiugrottam, és a flóbert tusájával fejbevágtam, hogy leesett. A nadrágzsebéből kikaptam egy papírba csomagolt pakkot: pénz volt, tudtam.

– De nem üthettem meg jól, mert nemsokára talpon volt megint, és nekem ugrott, én meg neki. Nem akartam kiáltani, hogy ne hallja meg a másik, aki előbb volt. Az emberem se kiáltott, de a másik mégis meghallotta a dulakodást, és jött vissza. Erős, nagy ember volt. Közvetlen közelből aztán reám lőtt. Nem estem el, fogtam az emberemet, de aztán valamivel fejbeütöttek, hogy leestem. Elmentek, én még utánuk lőttem. Aztán kiáltottam csak: „Meglőttek a gazemberek!”

*

Azelőtt való este érkeztem Kolozsvárról, a tárcámban összes vagyonom: tizenhat darab ezres. Otthon a tárcát a dolgozószobában lévő ládába zártam.

A dolgozószobám az emeleten van, de a hegy felől külön bejárata van, a hegyoldali ösvényről. A rablás délutánján a szobában dolgoztam és estefelé, amikor már nem láttam jól, félbehagytam a munkát, a hegy felé vezető ajtóra belülről rátoltam a reteszt, s a hálószobán át mentem le a földszintre, és onnan ki a gyümölcsösbe egyet járni. Vacsorára jöttem csak haza.

Vacsora idején mehettek a rablók be a szobába, a hegyfelőli ablakon át, amit kívülről is ki tudott nyitni az, aki tudta a módját. Ezek a rablók tudták. Sőt tudták azt, hogy ha van pénz, az hol van, mert semmit sem mozdítottak meg, sehol sem kutattak, de egyenesen a ládának estek. A retesz csavarjait kicsavarták, a pénztárcából kivették a tizenhatezer lejt, és eltávoztak. Gondjuk volt arra, hogy az ablakot behajtsák, és az ajtót betegyék maguk után.

És mialatt ők a dolgozószobában „dolgoztak”, mi nyugodtan vacsoráztunk, a cselédek vizet hoztak a kútról…

*

A fiam sebe nem veszedelmes. A jobb láb felső combja van átlőve, a vastaghúsban. Csontot a lövés nem ért. A revolver, amiből a lövés esett, elég nagy kaliberű lehetett, de a golyó átfutott. Dr. Gyergyay Árpád, aki szintén ott nyaral Sztánán, rögtön bekötözte a sebet, és megnyugtatott, hogy nem lesz nagyobb baj.

A lövések és a kiáltás zajára az itt posztoló alagút-őrségtől azonnal fegyveres készültség rohant hozzánk, és a hunyadi csendőrség egy félórán belül szintén ott volt, kihallgatás után azonnal bevezette a nyomozást a fegyveres rablók után. Az állomás pedig a szomszéd állomásokat táviratilag értesítette az eseményről.

Ehhez csupán annyi hozzáfűzni valóm van, hogy tavalyelőtt ugyanabból a ládából ellopták hatezernégyszáz lejemet. A csendőrség akkor kinyomozta a tettest: a szolgám volt. Bekísérték az ügyészséghez. A bírósági tárgyaláson a szolga mindent letagadott, és a csendőrség előtt tett beismerő vallomását visszavonta, miután állítása szerint azt csak a csendőrség kínzására tette meg. Mire a bíróság hivatkozva a fiú kiskorúságára is (18 éves volt), nem zárta el a tolvajt. Ehhez sem kell kommentár, és mindenesetre nagy reménységet ád arra az esetre, ha véletlenül most is sikerül a csendőrségnek a tetteseket elfognia.

Kós Károly

Sztána, július 31.

Borítókép: Facebook


EZ ÉRDEKELHETI
MÁSKÉP(P) ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Május 15-ig lehet nevezni a Bujtor ...
Márton László kapja az idei Artisjus ...
Szavak mezején

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ