Kihirdette Iohannis a gyermekpénz megduplázásról szóló törvényt, a kormány halasztana

Kihirdette Iohannis a gyermekpénz megduplázásról szóló törvényt, a kormány halasztana
Kihirdette a gyermeknevelési pótlék megkétszerezését előíró törvényt Klaus Iohannis államelnök. Ugyancsak kedden Ludovic Orban kormányfő azt nyilatkozta: valószínűleg elhalasztják ennek gyakorlatba ültetését, erről döntés a következő kormányülésen hoznak. Csép Andrea, az RMDSZ Maros megyei képviselője is arra figyelmezteti a szülőket: sajnos korai még „hátradőlni”.

A jogszabály értelmében 300 lejre nő a 2 és 18 év közötti gyerekeknek járó gyermeknevelési pótlék összege, a kétévesnél kisebb, illetve a fogyatékkal élő gyerekek pedig 600 lejt kapnak. A gyermekpénz összegét ugyanakkor kormányhatározattal évente emelik, írja még elő a jogszabály. A törvény a Hivatalos Közlönyben való kihirdetését követő hónap első napján lép érvénybe.

Klaus Iohannis államelnök a múlt héten kijelentette, nem áll szándékában elutasítani a gyermeknevelési pótlék megduplázásáról szóló törvény kihirdetését, rámutatva, a kormánynak megoldást kell találnia ebben az ügyben.

„Olyan pénzösszegekről van szó, amelyeket nem foglaltak bele a költségvetésbe, a kormánynak tehát megoldásokat kell találnia” - hangsúlyozta az államfő, aki szerint vannak ilyen lehetőségek, mindazonáltal nagyon realistának kell lenni ebben a kérdésben. A pénzek átcsoportosítására a költségvetés-kiigazításkor lehet számítani, de ezt leghamarabb az év közepén lehet megejteni - mutatott rá.

Csép Andrea lapunknak elmondta: sajnos korai az öröm, ami a gyermekpénz megnövelését illeti. Az RMDSZ Maros megyei képviselője inkább azt tartja valószínűnek, hogy a kormány élni fog a halasztás lehetőségével, és a jogszabálynak a Hivatalos Közlönyben való megjelenését követően sürgősségi kormányrendeletet ad ki, amivel időben kitolja a most kihirdetett törvény gyakorlati alkalmazását. Volt már erre példa – magyarázta -, amikor az RMDSZ által kezdeményezett, a bölcsődék állami finanszírozását szabályozó törvény alkalmazását 2021-re tolták ki.

A kihirdetett jogszabály ugyanakkor nem jelöli meg, hogy milyen forrásból kellene fedezni azt a 6 milliárd lej többletköltséget, amely a gyermekpénz megduplázása jelent, fennáll annak is a lehetősége, hogy a PNL, amelynek képviselői nem szavazták meg a kezdeményezést, az alkotmánybíróságon nyújt be óvást a törvény ellen.

Csép szerint politikai játszmákról van szó, a szociáldemokraták vélhetően keményen támadni fogják a liberálisokat, hiszen annak idején, amikor a PNL javasolta a gyermekpénz megduplázását 87 lejről 150-re, a PSD megtalálta a módját, hogy az összeget kifizesse. A képviselő sajnálatosnak nevezte, hogy a pártok a gyermekeket használják fel egymás lejáratására. Véleménye szerint a kormánynak inkább az lenne a dolga, hogy a gyermekek javát szolgáló intézkedéseket hozzon; nem csak „duplázásban” kellene gondolkodni, hanem olyan szolgáltatások biztosításában, amelyek a gyermekek egészséges életmódját, tanulási és sportolási lehetőségeit gyarapítja.