Kézilabda: élvonalban maradt az U

Kézilabda: élvonalban maradt az U
A Román Kézilabda Szövetség (FRH) elnöksége végső döntésként „befagyasztotta” az élvonalbeli bajnokságokat, s ennek értelmében nem hirdettek bajnokot és kiesőket.

Így a női MOL Virágok Ligája tagja marad a 12., utolsó előtti helyen álló mindössze hat pontot gyűjtött Kolozsvári Universitatea Sportklub. A férfiaknál a Bölények Ligájában ezüstérmes pozícióban végzett Kolozs megye képviselője, az 50 pontos Tordai Potaissa. A Román Kupát valószínűleg augusztusban befejezik, és a másodosztály feljutásról döntő tornáit is megrendezik, amint a körülmények lehetővé teszik. A következő idényben mindkét nemnél 16 csapatos lesz az élvonal.

Az FRH a nemzeti ligákat a pályán szerette volna lezárni, de a járványhelyzet és az európai kupák nevezési határideje ezt végül nem tette lehetővé. A hétfői elnökségi ülésen már csak a lezárás módja volt terítéken, és végül az a döntés született, hogy nem hirdetnek bajnokot. A férfi bajnokságban a Bukaresti Dinamó vezetett öt ponttal és a Potaissával együtt az Európa Ligában indulhat, de a szövetség a fővárosiak számára szabadkártyát kér a Bajnokok Ligájába. Az EHF-kupában indul a Nagybányai Minaur és a Dél-Dobrudzsai KK.

A női ligában sokkal összetettebb volt a helyzet, a félbeszakadáskor egyaránt 43 pontja volt a Râmnicu Vâlcea-i MSC-nek és Bukaresti MSC-nek, az egymás elleni eredmény miatt a címvédő Vâlcea állt az élen (Vâlceában 20–19, Bukarestben 23–22 volt az eredmény a pályaválasztó javára), a bukaresti csapatnak viszont eggyel több mérkőzése volt hátra. A korábbi döntés értelmében csak ezt az egy találkozót (Szlobziai MKK–Buk. MSC) játszották volna le, ezt szavazták most le.     

A Bajnokok Ligájában a Râmnicu Vâlcea-i MSC indulhat, a Bukaresti MSC számára szabadkártyát kér az FRH, míg a Nagybányai Minaur és a Buzăui Gloria MSC az Európa Ligában szerepelhet.