Kezdődik a 19. Pécsi Országos Színházi Találkozó

Kezdődik a 19. Pécsi Országos Színházi Találkozó
Csütörtökön kezdődik a 19. Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT), amely több mint 14 versenyelőadással és számos kísérőprogrammal várja a közönséget június 15-ig a baranyai megyeszékhelyen.

A versenyprogramban tizennégy produkció – köztük nyolc budapesti, egy vidéki és fővárosi koprodukció, valamint 3 vidéki és 2 határon túli előadás – kapott helyet.

A POSZT versenyprogramját Gulyás Gábor esztéta, a Ferenczy Múzeumi Centrum igazgatója és Zalán Tibor író, dramaturg állította össze a 2018. március 1. és 2019. március 10. között bemutatott, magyar nyelvű színházi előadásokból. 

A versenyprogramban a budapesti Katona József Színház és a Nemzeti Színház is két-két produkcióval szerepel. Mellettük az Örkény Színház, a Radnóti Színház, a Vígszínház, a József Attila Színház, a Pesti Magyar Színház is képviselteti magát.

A versenybe jutott 14 előadás között van a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház és a Váci Dunakanyar Színház közös produkciója és a székesfehérvári Vörösmarty Színház és a debreceni Csokonai Színház darabja is.     

A Szabadkai Népszínház és a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház versenyprodukcióit is megtekintheti a közönség; utóbbi Radu Afrim Egy zabigyerek kék háttér előtt történetet mesél című darabja nyitja a versenyprogramok sorát csütörtökön délután.    

A versenyelőadásokat a Pécsi Nemzeti Színházban láthatja a közönség. A fesztivál ideje alatt, június 6. és 15. között többek között további színházi produkciók, szakmai beszélgetések, közönségtalálkozók, virtuális plakátkiállítás, valamint színházmarketingről szóló konferencia is várja az érdeklődőket.    

A POSZT idei díszvendége Molnár Piroska Kossuth-díjas színésznő, a nemzet színésze. A színházi fesztivált ünnepélyes díjátadó gála zárja június 15-én.    

A teljes programkínálat a poszt.hu oldalon olvasható. 

(Borítókép: Jelenet a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház előadásából. Fotó forrása: poszt.hu)

 

promedtudo2Hirdetés

A rovat cikkei

A budapesti Örkény Színház Mesél a bécsi erdő című produkciója lett a legjobb előadás a 17. Pécsi Országos Színházi Találkozón (POSZT), amelynek díjait a tíznapos fesztivált záró szombati gálaesten adták át.
KultSzínTér