Kétnapos lesz az alkotmánymódosító referendum
Vissza

Kétnapos lesz az alkotmánymódosító referendum

Kétnapos lesz a család meghatározásáról szóló, alkotmánymódosító népszavazás, s azt október 6-7-én rendezik meg - erről mai rendkívüli ülésén hozott sürgősségi rendeletet a kormány, módosítva ezzel a népszavazási törvényt.

A családot "egy férfi és egy nő önkéntes elhatározással létrehozott házasságaként" meghatározó, az azonos neműek házasságkötésének legalizálását ellehetetlenítő törvénytervezetet - egy polgári kezdeményezés alapján - múlt héten fogadta el a szenátus. A hatályos alkotmányban "a házastársak önkéntes elhatározással létrehozott házassága" szerepel.

A szavazólapokon nem szerepel majd szövegszerűen a család új meghatározása, hanem arra a kérdésre kell majd igennel vagy nemmel voksolniuk a választóknak, hogy "egyet ért-e az alkotmánymódosító törvénnyel abban a formában, ahogy azt elfogadta a parlament?".

Viorica Dăncilă miniszterelnök a keddi kormányülés nyilvános részén azt mondta: a törvényes feltételek teljesülése nyomán a kormánynak kötelessége megszervezni a népszavazást, amelyen a választópolgárok dönthetnek a több mint hárommillió állampolgár által kezdeményezett alkotmánymódosításról, a voksolás pedig azért tart két napig, hogy lehetőséget biztosítsanak minden választónak álláspontja kinyilvánítására.

Hozzátette: a család meghatározásáról kiírt referendum "nem irányul a szexuális kisebbségek ellen, ahogyan azt egyesek megpróbálják beállítani", a bojkott-felhívások helyett pedig a pártok szerinte jobban tennék, ha világosan állást foglalnának a népszavazás tárgyát képező témában.

A népszavazási törvényt azért módosította "az utolsó pillanatban", sürgősségi rendelettel a kormány, mert a "hagyományos" család eszményét zászlójára tűző és az alkotmánymódosítást szorgalmazó aláírásgyűjtést támogató szociálliberális koalíció attól tart: politikai kudarc lenne számára, ha a népszavazás - az alacsony részvétel miatt - érvénytelennek bizonyulna.

Romániában kétharmados parlamenti többséggel lehet módosítani az alkotmányt, amit azonban egy érvényes és eredményes népszavazásnak is meg kell erősítenie. A referendum érvényességéhez a választásra jogosult román állampolgárok több mint 30 százalékának, vagyis több mint 5 millió 670 ezer választónak kell az urnák elé járulnia.

A népszavazás érvényességi küszöbét azt követően szállította le a korábbi 50-ről 30 százalékra az akkori szociálliberális kormánytöbbség, hogy 2012-ben több mint hétmillió szavazattal sem sikerült leváltania hivatalából Traian Băsescu jobboldali államfőt. Romániában azonban a 30 százalékos küszöb meghaladásához is jelentős mozgósításra van szükség, hiszen a csaknem 19 millió román választópolgár több mint 20 százaléka külföldön él, és túlnyomó többségük általában nem él szavazati jogával.


EZ ÉRDEKELHETI
BELPOL ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Európai Filmdíjak – Öt díjat ...
Győztek a kolozsvári fiúk! Megnyerte az ...
Pedro Almodóvar legújabb filmjét ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ