Két vállra fektette az Egyesülés a Dinamót
Vissza

Két vállra fektette az Egyesülés a Dinamót

Ezúttal szinte telt ház volt a dési sportcsarnokban, ahol népes közönség volt kíváncsi a férfi A1-osztályú röplabdabajnokság rájátszásának 3. fordulója keretében szervezett Egyesülés–Bukaresti Dinamó találkozóra.

(erkedi, póka)

Lehet, hogy a hétvégi zuhogó eső is hozzájárult a sportrajongók mozgósításához, de a Szamos-parti városban a fővárosiak szereplése mindig nagy érdeklődést vált ki. A Dinamónál két helybeli játékos is szerepel, Marius Şoloc és Bogdan Mureşan, szombaton este mind a ketten a pályán voltak, az első pedig éppen a legjobb volt a vendégeknél. A 7–12. helyért játszott sorozat keretében lebonyolított mérkőzést végig a désiek uralták, magabiztosan nyertek 3:0 (17, 24, 20) arányban, a meccs 78 percet tartott. A bukarestiek csak a második szett elején vezettek, de akkor is csak egy-két ponttal, az összecsapás többi részét a hazaiak fölénye jellemezte. Marius Dascălu és Szilágyi Tibor edzők a keret minden játékosát pályára küldték, ez ritkán történt meg az elmúlt években a Dinamó ellen, de ezúttal ezt is megengedhették maguknak. A bukaresti gárda már nem a régi, nem működik úgy a gépezet, ahogy az eddig ment. Náluk még mindig a magyar válogatott, Kaszap Tamás a legbiztosabb ember, de még vele a pályán sem boldogultak a „kutyák”. Az Egyesülés most a bajnokság végén kezd formába lendülni, igaz miután megszabadult az élcsapatoktól. Az alsóházban már könnyebb dolguk van és ez az eredményekben is megmutatkozik. A hétvégi meccsen Silviu Suson és Andrei Grigoraş játéka tetszett különösebben, de az Egyesüléstől mindenki kitett magáért. Meg is jegyezte egy idősebb szurkoló a lelátón „Mintha a hat esztendővel ezelőtti csapatot látnánk, amikor a Dési Egyesülés még az 1–6. helyezettek közt végzett!”

A désiekre nehéz hét vár. Március 21-én, szerdán 18 órakor Nagybányán játszanak a Ştiinţa Explorări együttesével szemben, majd 24-én és 25-én két alkalommal is otthon fogadják a Temesvári ESK csapatát (a vasárnapi előrehozott találkozó a rájátszás utolsó fordulójából).

Kolozs megye másik együttese, a Kolozsvári Universitatea Sportklub hazai pályán, a Horia Demian Sportcsarnokban is elbánt a Nagybányai ISK 2. fiataljaival, igaz az első szett ugyanolyan küzdelmes volt, mint a hét közben lebonyolított máramarosi mérkőzés játszmái. A találkozó egy órát és 14 percet tartott, és a Răzvan Parpală és Lőtei Rómeó Attila edzette házigazdák 3:0 (25, 11, 17) arányú sikerét hozta. A kolozsváriak jövő hétfőn a Nagybányai Ştiinţa Explorări együttesét fogadják.

A 3. forduló további mérkőzésén: • Nagybányai Ştiinţa Explorări–Temesvári ESK 3:0 (13, 12, 14). Az állás: 1. DÉS 39 PONT/26 MÉRKŐZÉS, 2. Dinamó 25/34 (44:48), 3. Ştiinţa Explorări 25/34 (42:50), 4. KOLOZSVÁR 23/26, 5. Nagybányai ISK 2. 7/27, 6. Temesvár 3/25.

A felsőház (1–6. hely) eredményei: • Zilahi MRK–Bukaresti MSC 3:1 • Ploieşti-i LMV Tricolorul–Krajovai U MSC 3:0. A Galaci Arcada–Bukaresti Steaua találkozót április 5-én játsszák. A sorrend: 1. Ploieşti 64 pont/25 mérkőzés, 2. Steaua 62/24, 3. Arcada 57/24, 4. Zilah 47/25, 5. Krajova 42/25, 6. Buk. MSC 41/25.


EZ ÉRDEKELHETI
SPORT ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Elindul Barcelona polgármesteri ...
Tokióban mutatják be először Pálfi ...
Mobilalkalmazással segítik a ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ