Két magyar kilencedik osztály indul a szamosújvári iskolában szeptembertől

Két magyar kilencedik osztály indul a szamosújvári iskolában szeptembertől
Ősztől két kilencedik osztály indul a Szamosújvári Magyar Tannyelvű Elméleti Líceumban – tájékoztat az iskola vezetősége. Bár Valentin Cuibus megyei tanfelügyelő korábban határozottan kijelentette: a két osztály engedélyezéséről nem lehet szó, a tanfelügyelőség beiratkozásra vonatkozó adatbázisába (SIIR) a mai nap folyamán mégis bekerült a szamosújvári iskolában a 2018-2019-es tanévtől induló két magyar kilencedik osztály – tájékoztat az iskola vezetősége.

„A Szamosújvári Magyar Tannyelvű Elméleti Líceum 2016-ban létesült, azzal a céllal, hogy a mezőségi magyar szórványmentésben megoldást nyújtson. Jelenleg 460 magyar gyerek tanul az iskolánkban, 28 mezőségi településről. Küldetésünk átörökíteni a régió értékeit, egységes egészt formálni azokból, és olyan öntudatos, nemzeti önérzettel rendelkező fiatalokat nevelni, akik felelősséget fognak érezni a régiónk iránt.

A 2018-2019-re vonatkozó beiskolázási terv leadása után, az iskola vezetősége azzal a szomorú ténnyel volt kénytelen szembenézni, hogy a tervezett két kilencedik osztály helyett csak egyet hagyott jóvá a megyei tanfelügyelőség. A két osztály kérvényezése indokolt, hiszen a gyereklétszám időben elvégzett számbavétele és a sikeres iskolabemutatók nyomán elkészült listákon 57 szamosújvári és környékbeli gyerek szerepel.

A Téka Alapítvány, amely az iskola felépítését és létrehozását anyagilag is, szellemileg is lehetővé tette, ebben a krízishelyzetben is mellénk állt. Szakszerűen kidolgozott háttérstratégiáinak és jó kapcsolatrendszerének köszönhetően mozgósította a megfelelő politikai erővonalakat, és megnyerte az iskola ügyét ezúttal is.  Ezekben a politikai eljárásokban óriási szerepe volt Balla Ferenc megyei RMDSZ-tanácsosnak, aki kezdettől fogva a szórványprogram képviseletében lelkén viseli az iskola és a régió problémáit. Ennek az ügynek a sikeressége is bizonyítéka annak, hogy a régió jól választott, amikor Balla Ferencet jelölte e funkció betöltésére. A mezőségi szórványsors problémáit  azok tudják kellőképpen átlátni, akik maguk is ennek a közösségnek a tagjai, akárcsak Balla Ferenc.

Szintén az ő érdeme az is, hogy Csoma Botond parlamenti képviselőt és megyei RMDSZ elnököt is megnyerte, és így az RMDSZ országos vezetősége is az ügy mellé állt. Innen a megoldásig hosszú út vezetett, amelyhez jó politikai stratégiákra, jogi felkészültségre és még jobb lobbizásra volt szükség. Csoma Botondot is köszönet illeti, hiszen ezt a munkát ő végezte el.

A mezőségi szórványmagyarság problémája az egész megye közös ügye, politikai képviselőink  ezt reálisan átlátták, bebizonyították, hogy a vidékre is figyelnek, és ügyeinket sikerre tudják vinni”, áll a líceum vezetőségének szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményében.