Keskenyebb úttest a Szent György/Béke téren?
Biciklisáv kialakítása, forgalomcsökkentés a terv
Biciklisáv kialakítása, forgalomcsökkentés a terv
Vissza

Keskenyebb úttest a Szent György/Béke téren?

A sétatéri kaszinóban ma délután 5 órától kezdődik az a közvita, amely a Szent György/Béke/Lucian Blaga tér átalakításáról, illetve a Jókai/Napoca, Bartha Miklós/Emil Isac és a Majális/Republicii utca korszerűsítéséről szól. Az eseményt a Kolozsvári Polgármesteri Hivatal keretében tavaly létrehozott Lakossági Innovációs- és Ötletközpont (CIIC) hirdette meg, az ötletbörze a harmadik a városrendezési tematikájú fórumok sorában. A Kolozsvári Polgármesteri Hivatal elsődleges elképzelése az úttest keskenyítésére és biciklisáv kialakítására vonatkozik, de a faültetés is szerepel a tervben, amire már el is különítettek 350 ezer lejt a város 2018-as költségvetésében. Az önkormányzat építészszakemberekkel közösen kidolgozott egy elképzelést, de kíváncsi a szakma és az átlagemberek véleményére is. Guttmann Szabolcs és Nistor Dániel építészek üdvözölték a gépkocsiforgalom csökkentését a sokat megélt Szent György/L. Blaga téren.

A Kolozsvári Polgármesteri Hivatal által felkért építészcsoport kidolgozott terve szerint szélesebb lenne a tér gyalogos övezete, továbbá biciklisávot és a taxisoknak szánt megállóhelyet alakítanak ki, két sor fát ültetnek, míg az úttest keskenyebb lesz az eddiginél. A tér átalakításához szükséges pénzösszeg egy része szerepel a város 2018-as költségvetésében. A költségvetés vitáját ugyan még nem tűzték napirendre: vélhetőleg a februári tanácsülésen tárgyalják majd meg a tanácsosok.

A szakértők szükségesnek tartják a forgalmi jelzőlámpák összehangolását

Ovidiu Câmpean, a polgármesteri hivatal Kommunikációs, Közkapcsolatok és Turisztikai Igazgatóságának vezetője elmondta: a döntéshozatal átláthatóságának és minőségének növelése céljából a városháza létrehozta a Lakossági Innovációs- és Ötletközpontot (CIIC), amely közviták szervezése által bevonja a lakosságot a városfejlesztésbe. A központ a részvételi költségvetés továbbgondolása, egyfajta állandó jellegű találkozóhely kíván lenni, amely kapcsolatot teremt a helyi hatóságok, a szakmai csoportok, egyetemek, nem kormányzati szervezetek és a lakosság között annak érdekében, hogy a városvezetés figyelembe vehessen minden jó szándékú újítási tervet, elképzelést a város fejlesztésére vonatkozóan. Az együttgondolkodási folyamat alapötlete, hogy a város legfontosabb erőforrásai maguk a kolozsvári lakosok, az önkormányzat ezért az ő kreativitásukat felhasználva alakítaná ki közpolitikáit.A Szent György/Béke/L. Blaga tér forgalmas közúti csomópont, és több fontos kulturális intézmény  is működik a közelében. A Kolozsvári Polgármesteri Hivatal illetékesei már több tanulmányt is elkészíttettek a tér átalakítására vonatkozóan, és konkrét számadatokkal is tudnak szolgálni elképzeléseik alátámasztására. A városháza terve a fentebbiek mellett magába foglalja új világítótestek elhelyezését is. A város 2018-as költségvetésében 350 ezer lejt különítettek el a Szent György/Béke/L. Blaga tér korszerűsítésére, de szándékukban áll vissza nem térítendő uniós forrásokat is bevonzani a terv megvalósítására. Ugyanakkor figyelembe veszik az egészségügyi, környezetvédelmi és forgalomcsökkentési szempontokat is.Városházi források szerint az önkormányzat jó eséllyel pályázik uniós pénzekre, hiszen a Főtér, az Unió/Memorandumului, a Malom/Bariţiu, Király/I. C. Brătianu utca korszerűsítését is unós forrásokból fedezték.Megkeresésünkre Guttmann Szabolcs és Nistor Dániel építész is jónak tartotta az önkormányzat belvárosi gépkocsiforgalom csökkentésére való törekvését, de szükségesnek látják a forgalmi jelzőlámpák rendszerének összehangolását. A Béke téri úttest keskenyítése révén enyhén visszaszorul ugyan a gépkocsiforgalom a belvárosban, de a szakemberek szerint a közlekedési és parkolási gondok megoldásának érdekében elengedhetetlen a mentalitásváltás. Úgy vélik, ha a gépkocsi-tulajdonosok autójukat a legközelebbi parkolóházban hagynák, az is sokat könnyítene a belvárosi túlzsúfolt forgalom helyzetén.


EZ ÉRDEKELHETI
KÖZHÍR ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

"Kapzsisági illetéket" vet ki ...
Johannis bejelentette, hogy ezentúl ő ...
Charlotte Rampling Arany ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ

  • „Minél több házból esténként világosság ...
  • Életműdíj, gumicukorból
  • Centenárium más szemszögből
  • Búcsú doktor Lőwy Károlytól
  • A lélekről beszélgettünk...