Mert kertben létezni annak előtte is kiváltság volt, csak éppen rejtettebb formában megmutatkozó; enyhítette a törést a terasz vegetációja vagy az ablakpárkányra kipakolt virágszegély, a nappali fikusza, előszobázó vízipálma és a lépcsőházban katonásan sorjázó kaktuszok. Becsempészett kertszeletek, vagy csak vendégségbe hívott hortus-darabok.
Egyik erdélyi városunkban az az ötlet is szárba szökkent, hogy lehetne apró parcellákban amolyan közösségi kertészkedésre invitálni a tömbházlakót. Elmatatni falatnyi területen a fűszernövényekkel, vagy kedvenc virágfajták ágyásai között, kicsit „szomszédolni”, hogy a másiké miért is zöldebb-satnyább, szóval kimozdulni a távirányított összkomfortból, nos, ez sarkallta továbbgondolásra a projekt dédelgetőit. Hátha „járványosodik” a kezdeményezés: öt éven belül nem ipari parkok fogják gyűrűbe urbánus tereinket, hanem ápolt és illatozó kertgallérok.
De feladvány ez a kertgerjedelem az ingatlanpiacnak is; mi nevezhető kertnek, a ház előtti lépésnyi pázsit, vagy létezik minimál négyzetméter-adag, amitől már egyértelműen kertes házként lehet hirdetni-kínálni a portékát? Lesz-e annyi beltelek, hogy a rusztikumra áhítozó (vagy csak oda visszatérő) kliensgárda érdeklődését lefedje?
Kertben ellenni – paradicsomi paradigma: a szó legszorosabb értelmében. Ablakban nevelt nyúlánk paradicsompalántákat telepítettünk a minap mintegy háromszáz kilométerrel arrébb, mert azért mégsem lehet a nappaliba karókat felcipelni, hogy a növény kedvére ácsingózzon, miközben virágozni csak módjával igyekszik. A művelet parádésan sikerült: az utat zokszó nélkül átvészelő növények kiadós esőbónuszt kaptak új telephelyükön, és mire megint a környékre keveredünk, ha nem is uzsonnálhatunk az ex-kolozsvári paradicsomból, de a termés (a beérkezés) ígérete már egyértelműen ott piroslik a ház mögötti kertecskében.
Hajnali kerti séta után – mely inkább nézelődés, a tekintet lépdel ilyenkor inkább – a kávé, a reggeli beszélgetés is másabb, szellősebb és lazább, harmattal, madárszóval körített, a csendek is másképp szegmentálják azt a pár beszédet, mely az asztalnál ilyenkor megesik.
Mire ideérek a morfondírban, lányom, a kisebbik, alig-ébredten holmi minipálmák beszerzését sürgeti, majd a citromfáról folyik megbeszélés. Az udvarra, s majd a kertbe vezető lépcsőn apró üvegcse, csavaros fedelű: benne muskátliszirmok – Janka gyűjtőhadjáratának egyik trófeája. Valami festéket vagy szörpöt szándékszik gyártani belőlük. Mindegy, meglehet elfeledkezik, és száraz sziromcsipetté zsugorodik a szerzemény. De kertillata lesz, és nyáré, csak a címkét kell ráragasztani az üvegecskére: 2020 júliusa – rendhagyó (egyben új rendet adó) évjárat.
