Kereten kívül – nemzetközi színházi fórum és konferencia Kolozsváron

Kereten kívül – nemzetközi színházi fórum és konferencia Kolozsváron
Nagyszabású eseményt szervez a Shoshin Színházi Egyesület: Kereten kívül címmel május 10-12. között nemzetközi színházi fórumra és konferenciára kerül sor Kolozsváron, olvasható az egyesület közleményében.

A Shoshin ezzel az újszerű eseményével párbeszédre kívánja hívni a romániai (ezen belül is erdélyi), valamint a nemzetközi színházi alkotókat és elméleti szakembereket, továbbá kulturális menedzsereket, döntéshozókat, és más területek képviselőit is. A nyilvános és teljes egészében ingyenes rendezvényre ugyanakkor szívesen látnak bárkit, akit a színház különböző formái érdekelnek.

A rendezvény célja egy tematikus vita indítása olyan területeket érintve, mint a kevésbé intézményesült, alternatív színházi műfajok, különös tekintettel a nyílttéri műfajokra (utcaszínház, interaktív előadások, közösségi műfajok); továbbá a színház szerepének vizsgálata a periférián, illetve a rurális környezetben élő csoportok életében, tágabb értelemben pedig az egész társadalomban.

Az elméleti és gyakorlati szempontok pontos körüljárása végett az esemény többféle programpontot kínál a résztvevőknek. A pénteki nyitónap két workshopot tartalmaz: egy kulturális menedzsment workshopot a K+ közösségi térben Miki Braniște (Colectiv A) vezetésével, illetve egy interaktív utcaszínházi workshopot a ferences kolostor refektóriumában Grega Močivnik (Kud Ljud, Szlovénia) vezetésével. A workshopokon való részvétel regisztrációhoz kötött. Este a Vallásszabadság Házában vetítésre kerül az On the two banks of the river című 1978-as film, amely az Odin Teatret stratégiáit mutatja be az engedelmesség megtagadására az akkor katonai közigazgatás alatt álló Peruban.     

A szombati és vasárnapi programpontok teljes egészében a Vallásszabadság Házában kapnak helyet. A délelőttök konferencia-paneleket tartalmaznak, melynek keretében a Shoshin nyílt felhívására beérkezett angliai, magyarországi és romániai kutatók dolgozatait hallgathatják meg az érdeklődők (a program ezen részének társszervezője a KAB Színháztudományi Szakbizottsága).

A szombati nap tartalmazza még Rumann Gábor magyarországi filmes és fotóművész   utcaszínházi témájú fényképkiállítását és filmbemutatóját, továbbá két olyan, 2019-ben elkészült kézikönyv is bemutatásra kerül, melyek a nyílt téri (utcai) színházat, valamint egy potenciális vidéki turnéhálózat létrehozását, működtetését taglalják. A napot Paul Allain professzor (University of Kent), elismert interkulturális színházi szakértő plenáris előadása zárja, valamint egy kerekasztal-beszélgetés Szabad-e itt ilyet csinálni? címmel, amelyben nemzetközi meghívottak taglalják a színház és köztér viszonyát. Meghívottak: Vida Cerkvenik Bren (Kud Ljud, Szlovénia), Horacio Czertok (Teatro Nucleo, Argentína/Olaszország), Paul Allain. Moderátor: P. Müller Péter (Pécsi Tudományegyetem). 

A szombati napot Paul Allain professzor (University of Kent) plenáris előadása zárja (Fotó: Matt Wilson)

A Kereten kívül záróeseményére vasárnap délben kerül sor, az aznapi konferencia-panel lezárása után, vitaszínház formájában. Cím: Manifesztáció – Vitaszínház a színház társadalmi szerepéről, az eseményt Jozifek Zsófia színházi nevelési szakember (Magyarország) vezeti.

A Kereten kívül egy többéves nemzetközi Erasmus+ projekt, a RIOTE 2 (Rural Inclusive Outdoor Theatre Education 2, www.riote.org) részeként jön létre. A rendezvény fő nyelve az angol. A szervezők szimultán fordítást biztosítanak a szombat délutáni Paul Allain-előadásra, valamint az azt követő kerekasztal-beszélgetésre, és a vasárnapi vitaszínházi eseményre.  A Kereten kívül partnerei: Vallásszabadság Háza, valamint a KAB Színháztudományi Szakbizottsága.

Részletes program, valamint leírások elérhetők a www.shoshintheatre.com címen, illetve a facebook.com/shoshin.theatre oldalon. Az eseménnyel kapcsolatban felmerülő kérdéseket, valamint a workshopokra regisztrálni kívánók jelentkezését a szervezők a shoshin.mail@gmail.com címen, vagy a 0720 068 419 telefonszámon várják.