Képpörgettyű
Vissza

Képpörgettyű

Téma és hangulatkeresés ürügyén lapoztam fel egy online médiafelület fotó-összeállítását az épp leáldozott esztendőről: mint minden hasonló csokréta, ez is szubjektív sorozat; a fényképész talpraesettségét, tehetségét, vagy éppen szerencséjét dicsérő munkák, mindösszesen egyfajta sűrített olvasatot kínálnak 2019-ről.

Az ilyenkor manipulatívnak nevezhető válogatás, a képek sorrendje is sokat elárul a közlő szándékáról. Nem egy felvétel méltán nyerhetne sajtófotó díjat bármely neves-nívós szakmai versenyen. Engem az utolsó kép késztetett mégis billentyűhöz ülni: egy enyhén riadt -- de inkább szomorú -- tekintetű koalamaci, amint épp kezelik, valami folyadékot adnak be neki pipettával. Az állatka az egyre aggasztóbb méreteket öltő ausztráliai tűzvészek egyik áldozataként szorul ápolásra.

Lehetne akár a 2020-as év startfotója is ez a felvétel: sokféleképpen nevezték meg (s fogják még jelölni) az elkövetkező szilveszterig terjedő időszakot, de az ápolás évének aligha. Pedig erős üzenet lenne; a gondoskodás, az odafigyelés éve, az orvoslásé. Mindez többről szólhat, jóval többről, mint a maradék (vagy tartalék) empátiakészség, szolidaritásigény újbóli ingerléséről. Leginkább arról, hogy teret engednénk a felismerésnek, miszerint dolgaink (személyes, lokális, tágabb közösségi, avagy éppen globális) ügyeink plusz törődésre, jobbításra ítéltettek. Szinkron és retrospektív kapcsolataink szervizelése, ha nagyon szakszerű és érzelemmentes, úgymond technikai közelítésben értelmezzük a diagnózist. Mint egy jól sikerült képnagyítás, olyan.  

Jelei vannak az ilyesfajta törődésnek: az egyik szigetállam kitiltotta a műanyagszatyrokat, a másik a napozóolajakat, és ha belegondolunk Ausztrália is nem egyéb, mint egy hatalmasra duzzadt sziget. Mi több, ez a sárgolyó is szigetként felfogható planéta az űrtengerben. A két szigetecske persze könnyűszerrel hozhat ilyen radikális döntéseket: éppen szigeti mivoltából adódóan hatékonyan ellenőrizheti a szigorítás betartását, varázsos tájai pedig így is vonzzák majd a turisták garmadáját. A kenguruk és újabban pörkölt koalák kontinense már jóval nehezebben tudja megóvni magát. A glóbusz pedig, méretarányosan nehezebben léphet fel a maga érdekében.

Lesznek az évnek vitathatatlan sikersztorijai: kutatók fedeznek fel eddig nem létező hatásos ellenszereket, lassítani lehet majd az öregedést, a még gyorsabbnál is gyorsabban kommunikálunk és az olimpiai játékokra kacsintva nem kizárt, hogy néhány álomhatárnak tekintett rekordot sporttörténeti adalékká sorolnak vissza. Hogy mindeközben lesz-e idő, energia és akarat az ápolásra (érdemi karbantartási munkálatokra), majd elválik. Addig is drukkolok a kis koalamacinak, hogy felépülése után legyen még erdő, ahova visszatérhet. 

EZ ÉRDEKELHETI
MÁSKÉP(P) ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Mától lehet regisztrálni a 11. ...
Az RMDSZ nem támogatja bizalmatlansági ...
Költségvetés-kiigazítás: mire jut több ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ