Kelemen: választóink bölcsességére bízzuk a döntést

Az RMDSZ egyik jelöltet sem támogatja a második fordulóban

Kelemen: választóink bölcsességére bízzuk a döntést
Az elnökválasztás második fordulójában az RMDSZ senkit nem támogat, mivel a versenyben maradt két jelölt közül egyik sem kérte sem az RMDSZ, sem a magyar közösség támogatását – jelentette ki szerdán Kelemen Hunor Kolozsváron, a Szövetségi Állandó Tanács (SZÁT) ülése után. A második fordulóban a Nemzeti Liberális Párt jelöltje, Klaus Iohannis jelenlegi elnök és a Szociáldemokrata Párt jelöltje Viorica Dăncilă mérkőzik meg egymással. Az RMDSZ elnöke arra buzdította a magyarságot, hogy november 24-én vegyenek részt a választáson, és józan eszükre hallgatva támogassák azt a jelöltet, akit akarnak. Kelemen Hunor hozzátette: ő azt a jelöltet támogatja majd, akinek a pártja az Európai Néppárt (EPP) tagja, azaz Klaus Iohannist. Kifejtette ugyanakkor, hogy a továbbiakban a jövő évi választásokra (tavasszal helyhatósági, ősszel pedig parlamenti) kell összpontosítania az RMDSZ-nek. Hangsúlyozta: az erdélyi magyar pártok közötti összefogás soha nem az RMDSZ-en múlott.

„Eltelt három nap az államfő-választás első fordulója óta, és egyik jelölt sem kérte sem az RMDSZ, sem a magyar közösség támogatását. Ilyen körülmények között nem tudunk és nem is akarunk támogatni egyetlen jelöltet sem, nem tudunk és nem is akarunk kampányolni egyetlen jelölt mellett sem. Saját választóink bölcsességében bízunk, és rájuk bízzuk a döntést. Arra kérjük őket, hogy menjenek el szavazni, s józan eszük szerint döntsenek. Jómagam az összes elégedetlenségem és haragom ellenére az Európai Néppárthoz (EPP) tartozó jelöltre (Klaus Iohannisról van szó – szerk. megj.) teszem majd a pecsétet” – közölte Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a Szövetségi Állandó Tanács (SZÁT) szerdai kolozsvári ülése után tartott sajtótájékoztatóján. 

Az RMDSZ elnöke kifejtette: az elnökválasztás első fordulójában általa elért 3,9 százalékot jó eredménynek tekinti. „Nem győztünk, de jó eredményt értünk el. Különbséget kell tenni a győzelem és a jó eredmény között. Tisztességes és jó eredménynek tartom a 3,9 százalékot, ami azt bizonyítja, hogy létezik közösségi támogatás, de létezik haszonelvű szavazás is” – folytatta Kelemen Hunor.

A másik két erdélyi magyar párt – Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és Magyar Polgári Párt (MPP) – részéről elhangzott bírálatról, miszerint az RMDSZ-jelölt által megszerzett szavazatok száma nem tükrözi az erdélyi magyarság számarányát, és jobb lett volna összefogni, Kelemen Hunor azt nyilatkozta: „ha én lennék a két kispárt, én is ugyanezt mondanám, jóllehet tudnám, hogy nincs igazam”. 

„Az ülésen elemeztük az államfő-választás első fordulójában elért eredményünket is. Ezt folytatjuk a területi szervezetek szintjén is, településekre lebontva. Közel 220 településen mi nyertünk. Közösségünk erejét tehát sikerült felmutatni az adott történelmi és politikai kontextusban. Jó eredmény a mostani a 2014-es elnökválasztás eredményével összehasonlítva is. Már most elkezdjük a felkészülést a jövő évi önkormányzati választásra, ahol szeretnénk jól szerepelni. Az erdélyi magyar pártok összefogása eddig sem az RMDSZ-en múlott, így 2020-ban sem rajtunk fog múlni” – összegzett Kelemen Hunor.

A szövetség elnök ugyanakkor tévesnek nevezte azt a döntést, miszerint a második fordulóban megméretkező két jelölttel nem rendeznek televíziós vitát. Szerinte ez azt jelenti, hogy a jelöltek elutasítják a párbeszédet, és nem adják meg a kellő tiszteletet sem az újságíróknak, sem az állampolgároknak.Borítókép: Gönczy Tamás