Kelemen Hunor: „adjanak munkát” jelöltjeinknek december 11-én

Az egész ország motorja lehet Erdély

Kelemen Hunor: „adjanak munkát”  jelöltjeinknek december 11-én
Erdély jövőjéről, az erdélyi értékekről, a transzilvanizmusról próbáltak beszélni az RMDSZ képviselői a december 11-i, vasárnapi parlamenti választásokat megelőző kampány során – jelentette ki tegnap Kelemen Hunor. Az RMDSZ elnöke kolozsvári kampányzáró sajtótájékoztatóján abbéli meggyőződésének adott hangot, hogy ami jó Erdélynek, az jó Romániának, hangsúlyozva, Erdély gyakran volt motorja az egész országnak. Ebből kiindulva Kelemen Hunor úgy vélte, mindezek az értékek az elkövetkező időszak kihívásaira is jó válaszok lehetnek.

Az RMDSZ elnökének beszámolója szerint a mintegy négy hetes kampány alatt Kézdivásárhelytől kezdve Csalánosig bejárták Erdélyt, és az egész országot érintő, számos gazdasági javaslatot fogalmaztak meg, amelyek szerinte nem elrugaszkodottak a valóságtól, ugyanis Romániának jó esélye van arra, hogy a következő időszakban is jelentős növekedést érjen el. Külön kiemelte az oktatás kérdését, amely terén a magyar közösséget is nagymértékben érintő átfogó reform várható a jövőben, emlékeztetve arra, hogy az RMDSZ programjában a minőségi, a gyermekek és fiatalok társadalmi versenyképességét előtérbe helyező rendszer kialakítását szorgalmazza. Ugyanakkor Kelemen Hunor az 1918-as gyulafehérvári román nagygyűlés ígéreteinek betartását, ezeknek a 21. század jogi nyelvezetére való „lefordítását” hangsúlyozta. Fontosnak tartotta továbbá Románia jogrendjének átalakítását úgy, hogy a törvények értelmezése teljesen világos és egyértelmű legyen.

Kelemen Hunor elmondta: az RMDSZ-től függetlenül „esett be az ajtón” a kampány alatt a marosvásárhelyi római katolikus gimnázium létrehozásával kapcsolatos ügyészségi vizsgálat és a csíksomlyói búcsú UNESCO-védettségének a témája. Az előbbi kapcsán az RMDSZ elnöke elfogadhatatlannak és vérlázítónak nevezte, hogy az itt tanító pedagógusok novemberre nem kapták meg a bérüket, ezért Dacian Ciolos miniszterelnökhöz fordult az ügy mielőbbi rendezése érdekében. A csíksomlyói búcsú kapcsán tájékoztatott arról, hogy tegnap levélben is kérte a kormányfőt, menessze tisztségéből a búcsú képviseletét szabotáló államtitkárt és a kulturális minisztert. Kelemen Hunor úgy vélte: amennyiben a kérésnek nem tesznek eleget, ez azt jelenti, hogy az illetékesek megnyilvánulása nem „partizánakció” volt.

„Nem lehetséges, hogy egyik nap nekirontanak egy római katolikus iskolának, második nap a kormány romániai látogatásra hívja Ferenc pápát, a harmadik nap pedig az egyik legnagyobb római katolikus szellemi örökségnek, a csíksomlyói búcsúnak a felvételét az UNESCO-listájára elszabotálják” – hangsúlyozta az RMDSZ elnöke.

Kelemen Hunor helyesnek tartotta azt az együttműködést, amelyet a Magyar Polgári Párttal (MPP) alakított ki az RMDSZ. Mint mondta, ez tudatos cselekedet volt, és ehhez mások is társulhattak volna.

Az RMDSZ elnöke arra kérte az erdélyi magyarokat, vegyenek részt a december 11-i választásokon, és szavazzanak az RMDSZ-re, a magyar összefogás listájára. Mint fogalmazott, “adjanak munkát” a jelölteknek, mert a 2018-as centenárium kapcsán várható demagógia jegyében olyan időszak következik, amelyben jelentős változásokra lehet számítani, és nagy szükség lesz a magyar képviselők jelenlétére a parlamentben.

 

Kovács Péter , az RMDSZ ügyvezető elnöke provokatívnak minősítette a kampányt, amelyben az általuk felvetett témákkal (pld. órisáplakátok szövege, házi feladat stb.) több alkalommal is párbeszédre és érdemi vitára próbáltak ösztönözni. Az  ügyvezető elnök beszámolt arról, hogy a jelöltek mintegy 1000 rendezvényen vettek részt, több mint 280 ezer emberrel kerültek személyes vagy közvetett kapcsolatba, munkájukat 1000 önkéntes segítette, 40 ezer országos plakátot helyeztek el, 700-nál több kampányújságot adtak ki, 400 ezer mozgósító szórólapot terjesztettek. A szövetség külföldi szenátusi jelöltlistáját vezető politikus arra kérte a külfölfön tartozkodó erdélyi magyarokat, hogy éljenek szavazati jogukkal, és december 11-én vegyen részt a választáson.

Kelemen Hunor megerősítette, hogy ma Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel, a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség elnökével találkozik Szatmárnémetiben, a Kossuth Kertben lévő Zöld Házban. A találkozó 10.30 órától zártkörű megbeszéléssel kezdődik a két politikai szervezet küldöttségének a  részvételével, majd 11 órától Kelemen Hunor és Orbán Viktor közös sajtónyilatkozatot tart.

A román sajtó kérdésére elmondta: helyénvalónak és felelősségteljesnek nevezte a magyar kormány egyes képviselőinek legutóbbi reakcióit azt követően, hogy az elmúlt időszakban több sérelem is érte a romániai magyar közösséget. Ugyanígy természetesnek véli, hogy a román kormány is síkra szálljon a Timok völgyi vagy az ukrajnai románokért, amennyiben azok jogait a hatóságok nem tartják tiszteletben.

Fotó: Rohonyi D. Iván