Kegyetlen valóság

Kegyetlen valóság
Olvasom, hogy az egyik magyarországi tehetségkutató győztese Erdélyből azért költözött ki családjával Magyarországra, hogy jobban érvényesüljön szakmai előmenetelében. Mondhatni klasszikus erdélyi magyar sors, hiszen valljuk be, sok ehhez hasonló esetről tudunk mindnyájan a szűkebb vagy tágabb ismeretségi körünkből. Sokan vannak tehát, akik azért hagyták el Romániát, mert abban reménykedtek, hogy külföldön jobb körülmények között tanulhatnak. Sokan közülük meg is találták számításaikat.

El sem ítélhető az, aki így gondolkodik, hiszen elég csak szétnézni a hazai egyetemek háza táján, és még a legjobb intézményekkel kapcsolatban is alaposan felmerül a korrupciógyanú. Itt van például a nemrég történt hírhedt belügyminiszteri doktori dolgozat kiértékelése, amelyről a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem etikai bizottsága megállapította tavaly, hogy a dolgozat alig 2,85 százaléka plágium. Január közepén újból megvizsgálták, és felfedezték, hogy a jelzett plágiumgyanús esetek többsége beigazolódik, az etikai kihágások pedig elég jelentősek ahhoz, hogy megállapítsák: a doktori dolgozat plágiumnak számít.

Mint ismert, Emilia Șercan tényfeltáró újságíró korábban azt állította, hogy a tudományos munka csaknem 19 százaléka nevezhető plágiumnak. Kérdés, hogy miért kellett eltelnie egy pár hónapnak ahhoz, hogy egy akadémiai testület kimondja az igazságot, amit már addig is sokan sejtettek. Egyáltalán miért kellett meghozni az első döntést, amelynek most ellentmondtak. Kétségtelen, hogy nagy nyomás nehezedett az egyetemre, hiszen Nicolae Ciucă miniszterelnök doktori dolgozatának kivizsgálására még esély sincs. Lehet ezt a háború jelentette prioritással magyarázni, hogy most politikai stabilitásra van szükség, de attól még ezek az üzenetek leszivárognak a társadalomba, az emberek pontosan sejtik, hogy mi az igazság. Tudják, hogy elszaporodtak a diplomagyárak, és ebből profitáltak a politikusok, különböző hivatalvezetők és nemcsak, akik a nagyobb fizetés reményében ledoktoráltak.

És ez csak a jéghegy csúcsa, mert ott ahol ilyen körülmények között le lehet doktorálni, alap- és magiszteri képzésben sem folyhat sokkal alaposabb szakmai munka. A legmagasabb szintű csaláshoz asszisztáltak cinkosan az egyetemek, sajnos még a legjobbak is, ezért nem lehet elvárni, hogy hitelesek legyenek. Persze bűnös az általánosítás, hiszen vannak komoly egyetemi tanárok és kutatók, de az elmúlt három évtizedben lezajlott folyamatok a felsőoktatásban nem győzték meg az állampolgárokat arról, hogy a felsőoktatásban szilárd alapokra építenének. Sokkal inkább ott is a felületesség érvényesül, így nem csoda, hogy az igazán tehetséges fiatalok külföldre menekülnek.

Az említett diák szülei nem is akármilyen áldozatot vállaltak azért, hogy Kolozsvárról Debrecenbe költözzenek, édesapja külföldön vállalt ideiglenesen munkát, hogy el tudjanak menni. Hát még mekkora áldozatot vállalnak azok, akik netán egybők Budapestre, Bécsbe, Londonba, Párizsba vagy New Yorkba menekülnek gyermekük jobb jövője reményében. Ez egy ördögi kör, mert egyrészt az egyetemek harcolnak a diákokért, egyre lennebb engedik a színvonalat, könnyítik a vizsgafeltételeket abban reménykedve, hogy ezzel több diákot vonzanak, ugyanakkor elveszítik társadalmi relevanciájukat, mert kutya se fog akarni jelentős anyagi áldozatot hozni egy olyan oklevélért, amelynek nincs értéke és nem szavatol tudást. Így akaratlanul is maguk az egyetemek, ezek a „kiválóságközpontok” is generálják az elvándorlást. Kegyetlen valóság ez...