Kalotaszegi virtuóz Egerből – Kovács Márton nyerte a Prímásversenyt

Kalotaszegi virtuóz Egerből – Kovács Márton nyerte a Prímásversenyt
A Méra World Music fesztivál keretében rendezték a II. Kalotaszegi Prímásversenyt. A megmérettetés győztese az egri Kovács Márton lett.

A Hagyományok Háza és a Kalotaszeg NTE Egyesület a 2019-es Méra World Music fesztivál programjaként hirdette meg a II. Kalotaszegi Prímásversenyt. A vetélkedőre a két intézmény a hagyományos erdélyi népzenét játszó, 16 és 35 év közötti hegedűsök jelentkezését várta az egész Kárpát-medencéből, s a diaszpórából.

Az augusztus 2-án rendezett verseny fődíját Kovács Márton nyerte, második helyezett Dezső Attila lett, a harmadik díjat Horváth Balázs kapta.

A zsűri döntése alapján a Hagyományok Háza különdíjaiban részesültek: Szász Dávid, Vajas Albert, Rigó Márton, Nagy Albert és Vizeli Máté.

 

A második alkalommal megrendezett versenyen induló nyolc prímás egy kötelező és egy szabadon választott, maximum ötperces összeállítást mutatott be a négyfős zsűri előtt. A kötelező versenyszámokban Varga Ferenc „Csipás” kalotaszegi prímás játékáról készült, eredeti népzenei felvételekből kellett felkészülni, míg a másik produkciójukban szabadon választhattak a kalotaszegi prímások játékai közül a versenyzők.

A verseny zsűrijének tagjai a Kárpát-medence ismert és elismert népzenészei voltak: id. Tóni Rudolf, Árendás Péter, Koncz Gergely és Fazakas Levente.

A magas színvonalú versenyen az elbírálás szempontjai között a dallamválogatás zeneesztétikai értéke, a bemutatott dallamok stílushű előadásmódja, illetve az előadó technikai tudása játszott döntő szerepet.  

Kovács Márton zenei tanulmányait az egri Farkas Ferenc Zeneiskolában kezdte, a diplomát a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen szerezte népi hegedű tanszakon. A Magos Együttes prímása korábban számos elismerésben részesült, 2018-ban a balatonfüredi Anna-bál prímásversenyén szerepelt az első helyen.