Megjelent a Szabadság és az EKE – Kolozsvár 1891 turistamelléklete, az Erdély júliusi számában.
Idén június 25-re tűztük ki a Bánffy-túra dátumát, így a május 14-i Jókai után szinte időnk sem volt felszusszanni, máris elkezdődött a készülődés. Aktualizáltuk a túrák honlapját, véglegesítettük a térképeket, digitális nyomvonalakat, beindítottuk a regisztrációt, népszerűsíteni kezdtük a túrát a sajtóban és a közösségi hálókon. A háttérben közben folyt az adminisztrációs munka, az önkéntesek toborzása és a komplex logisztika megszervezése, hogy a nagy napra minden elkészüljön.
Tanulmány is készült az idei Bánffy-túráról
Legnagyobb meglepetésünkre a nagy szervezés közepette megkeresett egy doktorandusz a BBTE földrajz karáról: Ciascai Ovidiu egy kutatás érdekében szeretett volna felmérést készíteni a résztvevők körében. A vizsgálat lényege felmérni a hasonló sportesemények iránti érdeklődést, és a rendezvény helyi turizmusra kifejtett hatását. Természetesen nagyon örültünk a kezdeményezésnek, mint mindennek, ami a természetjárást és munkánkat népszerűsíti, így túraszervezés közben még Ovidiuval is folyt a kommunikáció, hogy előre tudja hány román, magyar és angol kérdőívet kell hoznia és miként lehet majd megszervezni azok kitöltését.
Akárcsak a Jókai esetében, csütörtökön már sikerült összeállítanunk a túrázók indítócsomagját, péntekre a pontbírók csomagjainak összeállítása maradt és a furgonba való bepakolás. Este 7 óra körül két jól megpakolt autóval indultunk Kalotaszentkirály felé, ahol főhadiszállásunk a lakodalmas terem volt. Mivel helyi segítségeink már előkészítették a terepet, nekünk csak a kellékeket kellett kipakolunk, és néhány útvonaljelző-táblát kihelyeznünk a faluban, hogy másnap mindenki jó irányba induljon el. Közben megérkezett Pap Tünde és Szászka (Szász Enikő), segítettek felkötözni a térképeket és molinókat, hogy reggel ennyivel is kevesebb teendőnk legyen.
Újabb rekordokat döntögettünk?
Bizony. Már csak azért is, mert ismét sikerült éjfél előtt lefeküdnünk, és nagyjából mindent időben előkészítettünk. Mégis belopózott az agyamba egy kis szurkáló kudarcérzés, amiért nem tudtuk kihelyezni az összes útvonaljelző-táblát, amiket Branea Robi nagy lelkesedéssel és precizitással készített elő komplex logisztikát kidolgozva arra is, hogy ki, mikor, hova helyezze majd ki őket.
A Funtineli-tető ellenőrzőpontnáll mindenki feltölthette kiüresedett energiatartalékait FOTÓ: KISMIHÁLY BOGLÁRKA
Szombat reggel fél hétkor már ki is pattantam az ágyból és siettem a teremhez többedmagammal berendezni a rajtot: odaragasztani a feliratokat, asztalra tenni az indítócsomagokat, felkötni a kapura a rajt-molinót, itt lesz majd Ovidiu csapatának a helye. Minden ment magától, közben megérkezett Venczel Enikő, Pap Tünde, Sebe Csilláék, Lőrincz Feriék, Kegyes Dávidék, és mindenki munkába állt, hogy fogadhassuk az induló gyalogosokat és bringásokat. Voltak, akik a Kalota hídjánál irányították az autósokat a parkolóhelyek felé, mások a regisztrációnál ügyeskedtek, Sebe Csilla ültette buszra a résztvevőket, Boér Botond fogadta a pontbírókat és átadta az ellenőrzőpontokhoz szállítandó kellékeket, sátrakat, vizeket. Rá hárult pluszban némi autós logisztika is, a Kőhegy tava, Tomordok és Mamutfenyő pontbírók szállítása, ám mindent sikerült időben megoldani. Székelyjón idén a patak igen alacsony vízállása miatt nem kellett felszerelni a hidat, így időt nyertünk. Délután 2 óra felé Szikszai Attila is megérkezett a hatalmas gulyásos fazekakkal, és elkészült a finom kürtőskalács az önkormányzat támogatásával, így a leggyorsabb bringások hamarosan ülhettek is asztalhoz. A konyhán Csorba Anna, Tóth Annamari és Bozsoki Adrienn csak úgy sürgött-forgott, hogy mindenki időben megkapja a finom ebédet. Jó volt látni, hogy minden önkéntes tudja a dolgát, így probléma nélkül folytak az események egész nap.
A bejelentkezett 236 túrázóból végül 222 jelent meg, ami szintén rekordnak számít a tavalyi 144-hez képest. 129 férfi és 93 nő, a legfiatalabb résztvevőnk még hároméves sem volt, a legidősebb 68 múlt. A gyalogos Kőhegyen 25-en vettek részt, a Gy22-esen 52-en, a Gy35-ösön 58-an, a K15-ösön és K37-esen összesen 16-an, a K60/70-esen 33-an, a K85/95-ösön pedig 38-an. Az esemény lebonyolításáért nagy köszönet és elismerés a 39 lelkes önkéntesnek. S ha már rekord, nem felejtsük azt sem, hogy 2019-ben és 2021-ben is óriási zuhé verte el a túrázók egy részét, idén viszont, az égieknek hála, mindenki megúszta szárazon.
Újdonságokkal teli Vasvári-túra
Még le sem járt a Bánffy, amikor beindítottuk a regisztrációt a július 16-i Vasvári kerékpáros emléktúrára, hogy a bringásoknak legyen elég idejük bejelentkezni. Ennek ellenére senki nem siette el a dolgot: két héttel a túra előtt alig 15-en neveztek be, számuk nem sokat növekedett a regisztrációs határidő közeledtével, így meghosszabbítottuk. Végül a 30-as létszám szinte váratlanul megugrott 40-re, majd 50-re (amiről álmodni sem mertem), végül megállapodott 53-nál. Mivel idén több változásra is lehetett számítani (a Vasvári Emléknapok helyett a Kalotaszegi Magyar Napokba kapcsolódtunk be, elmaradt a megemlékező ünnepség, kivettünk egy ellenőrzőpontot, Körösfő helyett Bánffyhunyadon volt a cél), nem tudtuk, ez miként fogja befolyásolni a résztvevőket. Végül arra a következtetésre jutottam, hogy nem is a változtatások miatt esett vissza a részvétel, hanem egyrészt egy másik bringatúra is zajlott párhuzamosan Szima Márton vezetésével, másrészt pedig sokaknak, akik letekerték a Bánffy 95-ös változatát, már nem volt kedvük egy hasonló nehézségű, terepű, látványú biciklitúrán részt venni. Ha már újdonságokról írunk, ne felejtsük megemlíteni, hogy Búzás-Fekete Mária (a magyar napok egyik főszervezője, akinek mi is sokat köszönhetünk) hét közben felhívott, hogy a Kalotaszeg Motoros Társaság is szeretné motorkerékpárral megtenni a Vasvári-túra útvonalát, amire az utóbbi két évtized abszolút újdonságának számít.
Váratlan fordulatok és adrenalinlöket…
Péntek este 11 körül készültem eltenni magam a nagy napra, amikor üzenet érkezett az EKE Facebook-oldalára: a túra egyik résztvevője átküldött egy felhívást, miszerint a Meleg-Szamos egyik hídját életveszélyes állapota miatt lezárták a gyalogos és járműforgalom számára. A hírt más is megerősítette. Az első sokk meg is volt, amikor ráeszméltem, hogy túránk útvonala épp azon a hídon haladna keresztül, majd a kezdeti pánikhangulat után gyorsan megoldást próbáltunk keresni. A Google Maps nagyban segítségünkre volt, így sikerült eldönteni, hogy eltérítjük a bringásokat és a Hideg-Szamos völgyében vezetjük a túrát Reketóig, onnan pedig fel egy igencsak szerpentines és meredek, de annál látványosabb, drumul generalului (tábornok útja) néven ismert úton Havasnagyfaluig. Így az első ellenőrzőpontot is elköltöztettük a letérő közelébe, reggel pedig minden résztvevőt egyenként értesítettünk a változásról a Kolozsvári Rádió épülete előtt berendezett rajtnál. Meglepetésünkre a legtöbben örültek a hírnek, mert tudták, hogy ez az eredetinél jóval látványosabb útvonal, Bihari Attila külön kiemelte, hogy már akarta ajánlani nekünk ezt alternatív útvonalként, és tervezte is, hogy idén inkább ezen fog végigtekerni, ha még talál egy társat magának. Még hogy a gondolatainknak nincs teremtő ereje…
Az első ellenőrzőpontnál Sebe Csilla is megemlítette, hogy mennyien örülnek az új útvonalnak, amit végül a Funtineli-tető EP felé tartva mi is megcsodálhattunk az autóból. A leggyorsabbak már az ellenőrzőpont nyitása előtt odaértek, ám szerencsére sikerült időben berendezni a helyszínt, így felkészülve fogadtuk a bringásokat Pethő Adéllal és Boér Botonddal. A Szikszai család gyorsan elindult Kalotaszentkirályra a következő EP-hez, nehogy elszalasszák az első érkezőket.
Új cél az idei Vasvárin a bánffyhunyadi Barcsay-kert, a Kalotaszegi Magyar Napok helyszíne FOTÓ: KISMIHÁLY BOGLÁRKA
Később útban Bánffyhunyad felé épp a Bélesi-tó gátjához közeledtünk, amikor hirtelen megpillantottunk két kerékpárost az út szélén, egyikük intett, hogy álljunk meg. Hamar kiderült, hogy társa sajnos elesett és elég csúnyán megsérült. Gyorsan előkaptam az elsősegélydobozt, a kezét bekötöttem, szájához nedves gézt szorítottunk, és siettünk vele a bánffyhunyadi sürgősségre. Az orvosok hamar kezelésbe vették a sérültet, de sokat nem tudtak tenni, komolyabb szájsérülése miatt a kolozsvári szájsebészetre irányították, ahova Szikszai Attila vállalta, hogy beviszi, ne kelljen órákat várni a mentőre (ha egyáltalán el tudják intézni, hogy elvigye).
…majd euforikus befejezés
Engem visszaszállítottak a Barcsay-kertben berendezett célhoz, ahol a csajok vidáman fogadtak. Nemsokára jött a hír Attilától, hogy minden rendben, a sérültet átvette a családja, egészségügyi dolgozó felesége intézkedik, hogy mielőbb ellássák. Kicsit sikerült lenyugodni az adrenalinlöket kábulatából, eddig még egyik túrán sem kötöttem ki a sürgősségin (remélem, nem is lesz belőle rendszer). A Barcsay-kertben javában zajlottak a Kalotaszegi Magyar Napok, a motorosok pedig serényen forgolódtak az üstök körül, hogy minél hamarabb elkészüljön a babgulyás a bicikliseknek, Marosán Csaba mikrofonban köszöntötte az érkező túrázókat. Kiderült, hogy legfiatalabb – 7 éves – résztvevőnk hősiesen feltekert a Funtineli-tetőre, onnan pedig elszállították a célig, hogy az apuka visszamehessen Gyaluba az autójukért. Mindeközben Zsombi békésen aludt az autóban kipihenve a nem mindennapi próbatétel fáradalmait, Bánfyhunyadon pedig már vidáman majszolta a kalotaszentkirályi kürtőskalácsot, amikor találkoztunk. Közben a többi túrázó is vidáman beszállingózott a célba és a babgulyás hallatán még szélesebb mosollyal iramodtak a kajás sátrak felé. Amikor végre leültünk enni, az ereimben végigáramló adrenalinlöket következtében lassan eufória járta át zsigereimet. Miután mindenki befutott, gyorsan bepakoltuk a kellékeket Lőrincz Feri autójába, és elköszöntünk önkénteseinktől, akik ismét hősiesen helytálltak. Miközben vártuk a busz és a kerékpárszállító furgon érkezését, letelepedtem a résztvevők közé a fűbe, akik a fák árnyékában, hideg sört kortyolgatva idézték fel az elmúlt évek legemlékezetesebb teljesítménytúrás élményeit. Volt olyan esős Vasvári, ahol Erdődi Zoltán szemeteszsákot húzott magára esőkabát híján, lefelé suhanás közben pedig belekapott a szél, így a társai hihetetlenül jól mulattak a látványon, Bihari Attila pedig sosem felejti el, amikor az első biciklis Jókain leérve a Székelykőről az utolsó 2 km-t Torockószentgyörgyig kb. 1 óra alatt tette meg a dagonyával harcolva, amikor pedig végre sikerült valamennyire megtakarítani a kerekeket és elindult volna Torockóra a célba, elszakadt a lánca. Kiss Olivér is megemlegette az idei Jókais tapasztalatait az elektromos biciklivel, aminek az elektromotorja még az út elején elromlott, így sokszor cipelni kellett a 25 kg-os járművet, ezért megfogadta, hogy soha többet elektromos bicikli. Ezek azok a pillanatok, amikor én is elégtételt érzek: igenis megéri szervezni a teljesítménytúrákat az állandó stressz, megfeszített munka és álmatlan éjszakák ellenére. A túrán végül 52-en vettek részt, közülük 44-en a kincses városból induló K100 elnevezésű hosszabb túraváltozaton. Az átlagéletkor 38,74 év volt, rangidős túrázónk idén is Szilágyi András, aki eddig az összes Vasvári-túrán részt vett.
(Borítókép: Bánffy-túra: a kalotaszentkirályi célban a kutyák is megpihennek FOTÓ: BOZSOKI ADRIENN)
