Jótékonykodás a XII. Magyarlapádi falunapokon

Jótékonykodás a XII. Magyarlapádi falunapokon
Magyarlapádon elsők között szerveztek falunapokat Fehér megyében, amelyek az első kiadástól töretlen sikernek örvendtek és napjainkban is sokakat kicsalogatnak az otthonaikból. Idén augusztus 27-29. között ünnepelt az autentikus népzenéjéről, néptáncairól, szép népviseletéről híres magyar közösség.

A rendezvénynek létezik egyfajta forgatókönyve, kötelező programpontokkal, amelyek kihagyhatatlanok, mert közkívánatra rendezték meg őket és rögzültek a köztudatban, mint például a népzene, néptánc és a foci, azonban minden évben van valami új a kínálatban, ami fenntartja az érdeklődést, és amitől nem válnak sablonossá a falunapok.

Ez a jelegzetesség pedig elsősorban az időnként meg-megújuló, esetenként teljesen kicsrélődő szervezőgárdának tulajdonítható, hiszen mindenik csapat meghatározza az esemény arculatát. Az idén az egyik főszervező, Molnár Erzsébet Zsuzsanna mesélt lapunknak, őt delegálták szóvivőnek társai. „Szerencsére minden évben, nyár derekán, nagyjából a júliusi néptánctábor után, mindig verbuválódik egy fiatal csapat, amelyik önkéntesen felvállalja a falunapok megszervezését, remélem, sokszor fogunk még együtt dolgozni” – fogalmazott. Szerinte, bár a fő attrakciókat mindig vasárnapra időzítik, a pénteki és a szombati napok is nagyon mozgalmasak, a szó szoros értelmében, hiszen ekkor zajlik a beer pong minibajnokság és a korosztályok szerinti focimeccsek, utóbbiak pedig nagy népszerűségnek örvendenek a Várhegy alatti községben. A lapádiak számtalan bajnokságon szerepeltek figyelemreméltó eredményekkel, idén a kétnapos eső sem akadályozta meg a pályán való bravúrkodást.

A kedvezőtlen időjárás a bulizni szerető fiatalságot sem kergette szét. A népszerűségében felfelé ívelő, rockzenét játszó lapádi HóHányók igazi sztárkoncertet tartott vasárnap, de két este a szintén helyi DJ Földi is gondoskodott a jó hangulatról. A Sepsiszentgyörgyről és környékéről érkező, új stílusú pop-rock zenét játszó House of Pioneers illetve a népzenéből is inspirálódó nagyváradi Rius and Band is osztatlan sikernek örvendett az előző napokon.

Bár mostanság szinte minden hétvégén lakodalmat vagy keresztelőt tartottak Lapádon a járvány miatt felgyűlt időzítések miatt, így a falunapok idején is volt ilyen jellegű esemény, mégis meglepően sokan vettek részt a vasárnapi programokon. Az ünnepi istentiszteleten, amelyen úrvacsoraosztás is volt, 24 jubiláló párt köszöntöttek, köztük a tavalyi évfordulósokat beleértve, akik számára az elmúlt esztendei korlátozások nem tették lehetővé a hűségfogadalom megerősítését.

A falunapokon a gyerekek is nagyon jól érezték magukat: gyereksátor volt felállítva számukra, ahol különféle érdekes foglalkozások kötötték le figyelmüket, de ott voltak a lelkes fociszurkolók között is vagy épp a hintákat vagy az ugrálót vették birtokba. Finomságokból sem volt hiány, több gasztrostand kínálta termékét a helyszínen, de az igazi lucullusi lakoma a gulyásfőző üstöknél zajlott, ahol nyolc csapat mérte össze tudását.

A parasztolimpia három versenyszámot foglalt magába, a söröshordóhajító-, a kötélhúzó- és a disznófogó versenyt,  utóbbi valódi kuriózumnak számított, kevés falunapon látni ilyet a környéken. A Sipos Árpád helyi vállalkozó által jutalomként felajánlott jószág igencsak virgonc volt, ezért jól megdolgoztatta kergetőit a bőréért cserébe.

A jutalomként felajánlott jószág igencsak virgonc volt

A néptáncbemutatók természetesen nagy érdeklődésnek örvendtek, a lapádi közönség ezúttal is feszült figyelemmel és persze hozzáértéssel követte mindenik csoportot. Fellépett a Miriszló Gyöngye, a csombordi Pipacs, a felvinci Létom, a vajasdi Margaréta és lapádi Gyöngypárta, a műsorban a helyi, mezőségi, kalotaszegi és vajasdi táncok szépségét csodálhattunk meg. A helyszínen, mint minden évben, a helyi zenészek későig húzták a talpalávalót és a nótázásba is sokan bekapcsolódtak. A falunapok záróakkordja a Nélküled című dal közös eléneklése volt.

A XII. Magyarlapádi falunapok újdonsága a tombola volt, amelynek bevételét a szervezők jótékonysági célra ajánlották fel. „Mivel sok lelkes adakozóra leltünk az idén, fedezni tudtuk költségeinket, ezért lehetőséget kaptunk arra, hogy nemes célra fordítsuk az összegyűlt összeget, egyelőre nem döntöttük még el, hova irányítsuk konkrétan a pénzt. De igazi boldogságot, lelki elégtételt jelent számunkra ez a jótett, ezért is érdemes volt szervezkedni, önkénteskedni”- mondta Molnár Zsuzsa.