Jöhet a harmadik oltás, tilos lesz az iskolákban a textilmaszk

Negyedik hullám: Kolozs megyei az első „bevörösödött” település

Jöhet a harmadik oltás, tilos lesz az iskolákban a textilmaszk
A Kolozs megyei Meregyó község az első olyan település Romániában, ahol – tavasz óta először – tegnap vörös forgatókönyv lépett életbe, mintegy jelezve a koronavírus-járvány negyedik hullámának érkezését: a községben 5 ezrelék fölé ugrott a fertőzöttségi arány. Ugyancsak tegnap, több hónap után először, országos viszonylatban ismét 200 fölé emelkedett az intenzív terápián kezelt Covid-fertőzöttek száma. Ennek ellenére Raed Arafat államtitkár szerint nem várható újabb, a korábbihoz hasonló lezárás, de még semmi sem biztos: Ioana Mihăilă egészségügyi miniszter szerint sok függ attól is, hányan oltatják be magukat a nagyon közeli jövőben. Valeriu Gheorghiţă, az ország oltáskampány-vezetője éppen ezért azt szeretné, hogy minden tanintézetnek legyen egy mobil oltócsoportja, de az egyetemi bentlakásokban is oltóközpontokat alakítanának ki. Az Országos Közegészségügyi Intézet szeptember végére becsüli a negyedik hullám tetőzését.

Meregyóban (Mărgău) hétfőn 5,58 ezrelékre szökött a fertőzési mutató, így a Kolozs megyei prefektusi hivatal közleménye szerint vörös forgatókönyv lépett életbe a mintegy 1600 főt számláló községben. Ez tizennégy napig érvényes, ez idő alatt tilos például szabadtéri sportrendezvényeket, fesztiválokat, koncerteket tartani, de az esküvők, keresztelők, családi ünnepségek szervezése is a tiltólistára került.

Nem nehéz kiszámolni, hogy a hétfői adat szerint Meregyón kilenc személy fertőződött meg Covid-19-cel. Tegnap már további két fertőzöttet azonosítottak, így a fertőzöttségi arány 6,82 ezrelék lett.

A megye további települései még távol állnak a vörös forgatókönyvtől. Kolozsváron az elmúlt két hétben (augusztus 7–20.) összesen 171 esetet jegyeztek, ezzel tegnap a fertőzöttségi arány 0,51 ezrelék volt. Ami a megye további városait illeti, Désen 0,23, Szamosújváron 0,35, Tordán 0,11, Aranyosgyéresen 0,07, Bánffyhunyadon 0,32 ez az érték. Egynél nagyobb csak Jósikafalván (1,53), Erdőfeleken (1,80) és a már említett Meregyón volt a fertőzöttségi arány. Összességében augusztus 7-e és 20-a között 275 új fertőzöttet diagnosztizáltak a megyében, amelynek összlakossá­gára vetítve a fertőzöttségi arány 0,36 ezrelék.

Ami a még frissebb adatokat illeti, hétfőről keddre 81 új fertőzöttet vettek nyilvántartásba; kórházban 122 – ebből intenzív osztályon 11 – beteget ápoltak.

Másfelől, hétfőn 435 oltást adtak be a Kolozs megyei oltóközpontokban, 71-et a drive through oltóponton és 97-et háziorvosi rendelőkben. Ezzel összességében 544 825-re emelkedett a megyében beadott oltások száma, a vakcina mindkét dózisát 264 005-en vették fel.

A vörös forgatókönyvben bezárnak a vendéglők, kávézók, stb., ideértve a terasszal rendelkezőket is, a turisztikai egységek pedig csak a náluk elszállásolt vendégeket szolgálhatják ki. Bezárnak továbbá a játéktermek, de a medencék/strandok is.

Nem lesz újabb lezárás

Raed Arafat államtitkár tegnap elmondta: kizártnak tartja az újabb lezárásokat és forgalomkorlátozásokat a negyedik hullám miatt. „Olyan lezárás, mint volt, nem várható, mert más eszközeink és lehetőségeink is vannak” – mondta, de hozzátette, ez változhat. A beoltatlan személyeket érintő esetleges korlátozások kapcsán pedig inkább úgy fogalmazott: előfordulhat, hogy egyesek számára lesznek engedmények, hogy ne jussunk el a mindenkire vonatkozó szigorításokig. „Nem vesszük célba a beoltatlan személyeket. Mi közegészségügyi intézkedéseket léptetünk érvénybe, hogy a vírus terjedését megakadályozzuk” – mondta Arafat, hozzátéve, hogy az új, azaz delta variáns nagyon gyorsan terjed, elég hozzá 2-3 perces maszk nélküli kontaktus. Emiatt jelenleg dolgoznak a mobil terápiás egységek, moduláris kórházak újraaktiválásán, amennyiben erre szükség lesz.

A legújabb adatok szerint az országban 450 fertőzött esetében mutatták ki a delta variánst, és eddig 24 személy halálát okozta, hárman közülük ráadásul be is voltak oltva, bár voltak más betegségeik is.

Ugyancsak tegnap Ioana Mihăilă egészségügyi miniszter elmondta: az Országos Közegészségügyi Intézet szeptember végére becsüli a negyedik hullám csúcsát, amikor a legpesszimistább forgatókönyv szerint mintegy 4000 kórházi kezelést igénylő koronavírus-fertőzöttel számolnak, beleértve az intenzív terápián lévőket is. Mindez azonban attól is függ, hányan oltatják be magukat – tette hozzá. „Tavaly ilyenkor napi mintegy ezer esetünk volt. A kórházak előkészítése és a védelmi intézkedések voltak az egyedüli dolgok, amiket tehettünk. Idén be tudjuk oltani magunkat” – nyilatkozta.

Vidéken csak egymillió ember oltatta be magát

Az oltócsapatok bejárták a romániai községek kétharmadát, de csak egymillióra tehető azon vidéken élő emberek száma, akik beoltatták magukat a koronavírus ellen – mondta tegnapi sajtótájékoztatóján Valeriu Gheorghiţă, az országos oltáskampány koordinátora.

Ami az országos oltáskampányt illeti, közölte, hogy az oltóközpontok 26 százalékában a tevékenységet felfüggesztették, máshol a központok csak napi hat órán át működnek, hiszen az utóbbi időben naponta alig 13-15 ezer személy kér oltást. „A legfontosabb célkitűzés az, hogy megadjuk a lehetőséget azoknak, akik be akarják oltatni magukat” – fogalmazott Gheorghiţă.

A statisztikai adatok tükrében országos viszonylatban 30%-os az átoltottság.

Gheorghiţă arról is beszélt, hogy terveik szerint minden iskolába mobil csapatokat küldenek majd, akik igény esetén beoltják mind a gyermekeket, mind azok családtagjait. Az iskolás gyermekek hozzátartozóinak körében ugyanis a megbetegedési kockázat jóval nagyobb, éppen ezért meg kell teremteni a még könnyebb lehetőséget arra, hogy a 12 évnél nagyobb gyermekek is megkaphassák az oltást. Ezt szolgálják az iskolai mobil oltócsoportok.

„Gyakorlatilag azt szeretnénk, hogy minden tanintézetnek legyen egy mobil oltócsoportja, és az iskola írja össze azokat a személyeket, akik be akarják oltatni magukat” – nyilatkozta az orvos, aki szerint nagyon fontos a családok immunizálása, mivel ha egy gyermek megfertőződik koronavírussal, könnyen megfertőzheti családja többi tagjait is. A katonaorvos tanulmányokra hivatkozva jelentette ki, hogy azokban a családokban, ahol óvodáskorú gyermekek vannak, a fertőzés veszélye 15%-kal, míg az iskoláskorú gyermekek családjai esetében 20-25%-kal nőtt. A hatóságok az egyetemi bentlakásokban is oltóközpontokat alakítanának ki.

Gheorghiţă kedden azt is elmondta: októbertől kezdődően lehetővé teszik azt, hogy aki akarja, harmadszorra is beoltassa magát.

„A román hatóságok arra várnak, hogy az európai intézmények döntsenek a harmadik oltásról. Arra gondoltunk, hogy októbertől kezdjük el a harmadik adag oltás beadását, ha az Európai Gyógyszerügynökség és az Európai Betegség-ellenőrző Központ közzéteszi erre vonatkozó javaslatát. A harmadik oltás felvétele azoknál lesz lehetséges, akik esetében legalább hat hónap telt el az ismétlő oltás felvétele óta.

Egészségügyi maszk kell az iskolában

Betiltják az iskolákban és az egyetemeken a textilmaszkokat, csak orvosi maszkokat lehet viselni – jelentette be Ioana Mihăilă egészségügyi miniszter, aki kedden megerősítette: az iskolások osztálytermi oktatásban részesülnek mindaddig, ameddig a fertőzési mutató nem lépi át a hat ezreléket az illető településen. Ez esetben kétféle forgatókönyv lehetséges, az egyik szerint az oktatás kizárólag online zajlana. A másik variáns a hibrid rendszer: a beoltatlan és a betegségen át nem esett gyermekek online tanulnak, míg a beoltott, vagy a betegségen az elmúlt 180 napban átesett gyermekek iskolába járnak.

Az iskolák zárt helyiségeiben kötelező lesz a maszkviselés, ám a nyílt tereken nem – kivételt képez a tanévnyitó, ahol a fizikai távolságtartás nem lesz kivitelezhető, ezért a maszkot mindenkinek viselnie kell. Ami pedig a tornaórákat illeti, úgy fogalmazott: jó lenne, ha a sporttevékenységeket szabadtéren tartanák, de ha ezt az időjárás nem teszi lehetővé, akkor a tornaórát a tornateremben védőmaszk viselése nélkül lehet megtartani, ha a fertőzési mutató nem éri el a két ezreléket.

„Mind nemzetközi, mind országos szinten aggasztó a gyerekeknél tapasztalt fertőzés súlyossága” – nyilatkozta az egészségügyi miniszter, aki szerint a kormány azért vállalta mégis az iskolák megnyitását, mivel fontosnak tartják a jelenléti oktatást. „Majd pontosan megszabjuk, mit fogunk tenni az egyedi esetekben, amikor a fertőzési mutató meghaladja a hat ezreléket. Meg kell jegyeznünk: az előző évben használt megelőzési intézkedéseket alkalmazzuk, azaz maszkviselés az iskolában, fizikai távolságtartás és állandó szellőztetés” – tette hozzá.