Jogerős Horváth Anna elmarasztalása

Jogerős Horváth Anna elmarasztalása
A legfelsőbb bíróság szerdán kimondott jogerős ítéletében elutasította Horváth Anna volt kolozsvári alpolgármester fellebbezését, és jogerőre emelte az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) összeférhetetlen tevékenység miatti elmarasztalását. Az ítélet kivonata csütörtökön jelent meg a bíróság honlapján.

A jogerőre emelkedett határozatában az ANI három évre eltiltotta a köztisztségek viselésétől a politikust, aki jelenleg az RMDSZ önkormányzatokért felelős ügyvezető alelnöke.

A feddhetetlenségi ügynökség 2017 februárjában az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) eljárásával párhuzamosan folytatott vizsgálatot Horváth Anna ellen. Ebben megállapította, hogy Horváth Anna alpolgármesteri minőségben 2013-ban részt vett egy olyan kolozsvári önkormányzati ülésen, amelyen 90 ezer lej támogatást szavaztak meg a Claudiopolis egyesületnek, amelynek az elnöki tisztségét töltötte be, és 30 ezer lej támogatást a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemnek, amelytől előadóként kapott juttatásokat.

Horváth Anna Facebook-oldalán közölte: újra a sajtóból – most a változatosság kedvéért Dan Tanasa oldaláról – szerzett tudomást az ítéletről. „Gondolom, hogy értsek a szóból: semmi nem változott, rajtam a szemük” – írta a volt magyar kolozsvári alpolgármester.Az MTI megkeresésére nem kívánta minősíteni az ítéletet. Hozzátette: vonja le ki-ki maga a következtetéseket a tényekből. Elmondta: alpolgármesterként és az önkormányzat kulturális bizottságának az elnökeként elbírálója volt a városhoz benyújtott kulturális pályázatoknak, és a több száz pályázó között a Claudiopolis egyesületnek kilenc ezer lejes támogatást, és a Sapientia tudományegyetemnek pedig 30 ezer lejes támogatást ítélt meg a testület. Megjegyezte, az ANI valótlanul közölt tízszer nagyobb támogatást a Claudiopolis esetében.Annak tudatában vett részt a döntésben, hogy nyolc hónappal korábban közjegyző előtt adott nyilatkozatban lemondott az egyesület elnöki tisztségéről, és lemondó nyilatkozatát az egyesületnél is iktatta. Hozzátette: a Sapientiának sohasem állt az alkalmazásában. Az egyetemen 2008 és 2010 között polgári szerződéssel tartott órákat, amelyek nyomán 2008-ban 800 lej, 2009-ben 1100 lej, 2011-ben pedig 1400 lej juttatást kapott.

"Mindent megtettem az érdekellentét kiküszöbölésére"Az MTI kérdésére kijelentette: nem volt tudomása róla, hogy a Claudiopolis egyesület a tagok döntésképes jelenléte hiányában nem tudott új elnököt választani, és a lemondását nem vezettette be a bíróságon az egyesületek regiszterébe. Úgy vélte azonban, hogy ő minden tőle telhetőt megtett az érdekellentétet kiküszöbölésére.

Horváth Anna ellen 2017-ben a DNA is eljárást indított, amelynek következtében 2019 májusában jogerősen két év börtönbüntetésre ítélte a bukaresti legfelsőbb bíróság. A bíróság befolyással való üzérkedésnek találta, hogy hatvan fesztiválbérletet fogadott el a 2016. júniusi választási kampányban tevékenykedő önkéntesei számára egy üzletembertől, cserében pedig megsürgette számára a városházán egy építési engedély kiadásához szükséges jóváhagyások kibocsátását. Az alpolgármestert nemzetbiztonsági okokból figyelte meg a Román Hírszerző Szolgálat (SRI), és egy titkosszolgálati eszközökkel lehallgatott beszélgetését tekintették a vádak bizonyítékának. Horváth Anna az ellene elrendelt kényszerintézkedés (hatósági felügyelet) miatt nem tudta ellátni alpolgármesteri teendőit, ezért 2017 márciusában lemondott tisztségéről.

A politikus az MTI-nek elmondta: több mint kilenc hónap után még mindig nem kapta meg a DNA vádjai nyomán hozott ítélet indoklását, noha a törvény harminc napos határidőt ír elő erre, ezért egyelőre nem tud az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordulni ügyével.