Jó reggelt, vakációs Anya! – Négyen a nagyágyon
Vissza

Jó reggelt, vakációs Anya! – Négyen a nagyágyon

Ezzel ébresztett Matyi hétfő reggel negyed 9-kor, s bebújt mellém a nagyágyba. Olyan jó volt újra úgy kelni, hogy nem az ébresztőóra, hanem a kismanóim kedves hangja szólal meg a reggeli ébredéshez! Arról nem is beszélve, hogy végre nem hajnali fél 6-kor, vagy jobb napokon 6-kor rezeg a telefonom, hanem jóval hét óra után indul a buli.

Nem telt el olyan sok idő a suli- és ovikezdés óta, de ez a hat hét bőven elegendő volt arra, hogy visszasírjuk a lustálkodós hétköznapokat. A reggeli rohanás, pörgés, percenkénti időellenőrzés mindnyájunkat stresszben tartott. Megváltozott a napirend: este fél 9-kor lámpaoltás, hogy reggel kevésbé legyen nehéz a kibújás, az addig későig alvó Panna pedig szintén átállt a hajnali ébredésre. Így nem csak Matyi mellett kellett álmos szemekkel felügyelni a reggeli mese-kakaó-öltözés folyamatát, de a sokszor nyűgölő kislányt is nyugtatni, kényeztetni kellett, nem beszélve arról, hogy Anya időközben tízórait kellett csomagoljon, kávét főzzön, s még magát is szalonképessé tegye. Így a hajnali „gyerekprogram” leginkább Apára hárult, aki hősiesen vette az akadályokat, s olyan türelemmel válaszolgatott a miért kell ilyen korán az oviba menni? Miért nem maradhatok itthon? Miért nincs már vakáció? Miért kell mindig-mindig sietni? kérdések végtelen sorára, hogy bárki megirigyelhetné.

Az ilyen rohanós és nyűgölős reggelek után mindannyiunknak jólesett a vakációs hétfő reggel, amikor a régi szép idők emlékére délig pizsamában játszottunk, mesét olvastunk, s eszünkbe se jutott, hogy biza, nem ez már a dolgok természetes rendje minálunk.

Eskü, hogy nem (csak) a vakációkért lettem tanár, de ezúttal jobban megörültem a hirtelen szabadságnak, mint diákjaim nagyrésze. Az elmúlt hat hétben ugyanis folyamatosan úgy éreztem, hogy szaladok, s mégse érem utol magam. A sokasodó új feladataim mellett ugye megmaradtak a régiek is, s én folyamatosan azon keseregtem, hogy olyan kevés minőségi idő jut a gyerkőcökre. Valahogy nem tudtam teljesen jelen lenni, egyre csak az járt a fejemben, hogy mennyi teendőm van még aznapra, s megint éjfél lesz, mire ágyba bújhatok. De egyszer sem késtem el, s még olyan órám se volt, amire ne tudtam volna kellően felkészülni. Biztos, hogy ez kívülről természetesnek tűnik, de a sulis visszatérés kapcsán ettől a két dologtól féltem legjobban.

A kis kényszervakáció tehát a legjobbkor érkezett. Sikerült végre elpakolni a felhalmozódott tiszta ruhákat (a vasalással még nem dicsekszem, de elvégre van még egy hetem rá), sikerült újra belefeledkezni a végtelen meseolvasásba, a játékba, s ha megkérdezzük egymástól, hogy hiányzik-e az ovi meg a suli, be kell vallanunk, hogy jelenleg egyáltalán! Pedig mennyi szuper élmény ért engem is, meg a középcsoportos nagylegényt is az elmúlt hat hétben! De most azt érezzük, hogy kaptunk egy kis haladékot, egy újabb lehetőséget arra, hogy kihozzuk a maximumot ebből az időszakból, amikor mindannyian itthon vagyunk, nem kell korán kelni, rohanni, ovizni és sulizni. Én pedig végre újra kialudhatom magam. (Ki gondolta volna, hogy a kismanók mellett ezt is megérem?)

Csak Apának kell még a vakációban is dolgozni!


EZ ÉRDEKELHETI
ÉLETMÓD ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Megdőlt a napi rekord: közel 35 ezer új ...
Prefektus: Kolozsváron a 22,1 ezrelékes ...
Emancipáció húsz lejre

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ