Játékok a tűzzel
Vissza

Játékok a tűzzel

Biden és Putyin mintha második kamaszkorukat élnék. Szenvedélyesen játszanak a tűzzel. Egyrészt folyton az ukrán helyzet feszültségmentesítéséről szónokolnak, másrészt a legkorszerűbb fegyverekkel zsúfolják tele Ukrajnát, illetve – immár orosz oldalról – újabb és újabb hadtestekkel „erősítik” az orosz határt. Mindenki a másik küszöbön álló agressziójáról vizionál. Az úgymond békességet hajszoló (de voltaképpen a szembenállás „megszilárdításán” ügyködő) külügyminiszterek pedig egymás sarkát tapossák.

Az amerikai Anthony Blinken az európai államokat járja sorra, hogy őket is mintegy hadrendbe állítsa. Ezúttal is a németekkel a legszorosabb a kapcsolat, hiszen Annalena Baerbock, az új német kormány külügyminisztere minden korábbi német külügyminiszternél lelkesebb támogatója az amerikai törekvéseknek. Bár nyilvánvaló volt, hogy Putyint nem fogja majd „jobb belátásra” bírni, Annalena Moszkvába is ellátogatott nem riadva vissza a várható sikertelenségtől.

Putyin ugyanis joggal véli úgy, hogy Amerika be akarja keríteni. Hiszen az ország határai mentén köröskörül újabb támaszpontokat telepít. Erre fel az oroszok Kínával és Iránnal, Amerika legeltökéltebb ellenségeivel összefogva tartanak hadgyakorlatot az Indiai-óceánon, azzal a meglehetősen átlátszó ürüggyel, hogy a térségben gyakori tengeri kalóztámadások kivédésének módszertanát próbálják tökéletesíteni. A tengeri hajózás nemzetközi biztonsága érdekében, úgymond.

Blinken és Baerbock – baráti összeborulás jegyében lezajlott – találkozója az európai államok egységének megalapozását célozta. Patetikus nyilatkozatok és kemény Oroszország ellenes fenyegetések hangzottak el, hogy rögtön utána kiderüljön, ez az egység sem nagyon létezik.

A nagy összefogás az Atlanti-óceán mindkét partján egyszerre mintha repedezni kezdett volna. Emmanuel Macron, Franciaország elnöke az Európai Parlament előtt elmondott beszédében szögezte le, hogy „Európának a biztonsági kérdésekről saját párbeszédet kell folytatnia Oroszországgal ahelyett, hogy kizárólag Amerika és a NATO diplomáciai offenzíváját támogatná.”

Közben mintha Bidennek is lett volna egy tisztább pillanata, odahaza kezdte azt hangoztatni, hogy „az orosz katonák csak kis mértékben hatoltak be Ukrajna területére, ezeket a lépeseiket még nem szükséges kemény szankciókkal megtorolni.”

Az ukrán külügyminiszter Dimitri Kuleba ugyanakkor azt dörögte a Wall Street Journalban, hogy a Nyugatnak nem szabadna az orosz elnök, Vladimir Putyin számára lehetőséget teremtenie arra, hogy a „kisebb ukrajnai katonai inváziók” játékát játssza. Erre Biden is bekeményített: ha Putyin tovább folytatja a provokációkat, a Nyugat „gyors, komoly és közös válaszlépéseivel kell számolnia”.

Blinken azzal próbálta fokozni az oroszellenességet, hogy több rendben is kifejtette: Oroszország célja nem föltétlenül Ukrajna lerohanása. Putyin törekvéseinek magva abban rejlik, hogy „a háború utáni szabad és egységes Európát megossza, s ezzel a geopolitikai egyensúlyt veszélyeztesse.” A kérdés ugyanis az amerikai héják szempontjából az, hogy ha a Nyugat Ukrajnát sorsára hagyja, mi jön majd utána? „Nyilvánvalónak látszik – véli Blinken –, hogy Oroszország a környező országokat ismét marionett-bábuivá fogja tenni. Az orosz csapatoknak a fehérorosz-ukrán határon való megjelenése is azt jelzi, hogy Putyin valóban háborút akar.”

Mindezt nem csak Macron tartja túlzásnak, de a német szociáldemokraták frakcióvezetője, Dr. Rolf Mützenich is úgy véli, hogy Európának – és benne Németországnak – saját biztonsági rendszerét az egymással szemben álló blokkok – Amerika és a virtuális orosz-kínai szövetség – közti térben kell megteremtenie.

Ezt Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke kezdettől hangsúlyozta. Hozzátéve persze azt is, hogy ehhez Európának saját közös hadseregét is ki kellene építenie. Saját hadsereg és világos stratégia nélkül Európának soha nem lehet meg az a súlya, hogy a maga és ne folyton mások érdekeit kövesse.

Az unióban egyre többen vannak, akik ebben is Orbán Viktor véleményével értenek egyet. Klaus Iohannis, hazánk államelnöke sajnos nem tartozik közéjük. Nemrégiben vehemensen elutasította az ötletet, hogy az orosz-amerikai feszültség oldása érdekében a NATO számolja fel – többek között – romániai támaszpontját is.

De Amerikában nem csak Bidennek vannak „könnyelmű” pillanatai. A szakemberek közül is mind többen ássák bele magukat a Szovjetunió szétesését követő amerikai-orosz tárgyalások még hozzáférhető dokumentumaiba. Olyan hangfelvételeket meg sajtóközleményeket hoznak nyilvánosságra, melyek azt bizonyítják, hogy különböző szinteken, köztük külügyminiszteri szinten is elhangzott olyan, pusztán szóbeli, de explicit ígéret, mely szerint az amerikaiak nem fognak kelet felé terjeszkedni. Az oroszok – a korábban rájuk sem jellemző – euforikus jóhiszeműséggel hitelt adtak az amerikai ígéreteknek. Az amerikaiak azonban arra való hivatkozással, hogy ebbe az oroszoknak nem lehet beleszólásuk, hiszen a döntés az érintett országok szuverén joga, megszegték ezeket az ígéreteket. A NATO-ba való belépés ugyanis – amerikai nyomásra – az unióhoz való csatlakozás informális feltételévé vált. Ami ellen (korábbi élményeik még mindig fájó hatása alatt) valóban maguk a belépők sem tiltakoztak. Ráadásul az amerikaiak és az európaiak emberi jogok védelmében zajló világkampányai soha nem terjedtek ki a Szovjetunió utódállamaiban rekedt orosz kisebbségek jogainak védelmére. Sem a balti államokban, sem Ukrajnában, sem másutt. (Igaz, más nyelvi-kulturális kisebbségek jogainak védelmére sem. Legalábbis Európában. Az ujgurok védelmében azonban – a rájuk is jellemző vaskövetkezetességgel – Kínát már az amerikaiak is kemény szankciókkal sújtják. Remélem ezúttal tényleg puszta együttérzésből.) Ami sajnos korántsem biztos, hiszen az ukrán nacionalizmust és kisebbségellenességet is arra használták fel, hogy Ukrajnát félhivatalosan saját katonai szövetségesükké tegyék. (Lásd az ukrán hadsereg viharos gyorsaságú felfegyverzését…)

Putyin nem Sztálin formátumú kommunista diktátor, ahogyan Biden sem egy Roosevelt formátumú demokrata. De ez még nem jelenti azt, hogy a két országnak háborúznia kellene egymással. Európa, ha gazdasága versenyképessé tételén és saját biztonságát garantálni képes hadseregének kialakításán, nem  pedig LMBTQ-kampányokon és egyebeken munkálkodna, jelentős szerepe lehetne ennek a geopolitikai jelentőségű békének a tető alá hozásában. És nem csak Oroszország, hanem Kína vonatkozásában is.

A mai világot túl sok egyéb veszély fenyegeti ahhoz, hogy energiáit a tűzzel való gyermeteg (de ettől csak még veszélyesebb) játékokban fecsérelje el.


EZ ÉRDEKELHETI
MÁSKÉP(P) ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Ha látja Molnár Beátát, hívja a ...
Felerősödött a munkaerő-ingadozás, ...
Háborús sebek és történelmi helyek ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ