Járványhelyzetben is támogatja hallgatóit a BBTE
Vissza

Járványhelyzetben is támogatja hallgatóit a BBTE

A Babeș–Bolyai Tudományegyetem folyamatosan arra törekszik, hogy támogatást nyújtson hallgatóinak a világjárvány idején is, az online oktatás új kihívásainak korában.

Amióta a hagyományos frontális oktatás helyét átvették az online oktatási tevékenységek, a BBTE hallgatói és munkatársai kénytelenek voltak egy előzmény nélküli helyzettel, annak minden nehézségével és újdonságával szembenézni. Az egyetem azonban nem hagyta magára közösségét, folyamatosan olyan intézkedéseket foganatosított, amelyek megkönnyíthetik az alkalmazkodást, anyagi és tárgyi támogatást ajánlott hallgatóinak a megfelelő technikai körülmények megteremtésére. Ugyanakkor az oktatók, illetve az egyetem intézeteinek munkatársai olyan felkészítőket szerveztek, amelyek hozzájárultak ahhoz, hogy a közösség a lehető legtöbbet hozza ki az online oktatásból, azaz ne csupán átvészelje ezt az időszakot, hanem a jövőben hasznosítható tapasztalatokat szerezzen, és kompetenciákat fejlesszen. Ezen törekvés keretébe illeszkednek a tanulást és vizsgázást segítő műhelymunkák – #facethechallenge-programsorozat.

A műhelymunkák három témát jártak körül: előadástechnikai tanácsokat adtak, időbeosztás és tanulási technikákat, illetve stresszkezelési stratégiákat javasoltak a szakemberek. Jövő héttől kezdődően a tevékenységek a végzős hallgatókra fókuszálnak a közeledő záróvizsgák miatt: a BBTE oktatói és szakemberei szóbeli vizsgára és államvizsgadolgozat, illetve mesteri disszertáció megvédésére készítő kiscsoportos foglalkozásokat tartanak, ahol a legalapvetőbb tudnivalóktól – pl. a kamera beállítása – kezdve igyekeznek mindenben segítséget nyújtani. A hallgatóknak lehetőségük lesz bemutatni a dolgozatukat, amelyre személyre szóló visszajelzést kapnak.

„Azt tapasztaltuk, hogy az amúgy is kihívást jelentő vizsgaidőszak különösen megviseli a hallgatók egy részét az online oktatás kontextusában. Különösen igaz ez a végzős évfolyamokra, akik digitális platformokon keresztül államvizsgáznak, és védik meg az államvizsga-dolgozatukat, illetve disszertációjukat. De az otthoni tanulás a legtöbb hallgatónknak nehézséget jelent, hiszen az idejüket is nehezebben osztják be, a környezet sem mindig alkalmas a tanulásra és a motivációjuk is csökken az egyetemtől és a csoporttársaktól távol. A webinárium-sorozat célja az, hogy ebben a megváltozott helyzetben támaszt nyújtson a hallgatóknak, hogy sikerrel vehessék az akadályokat” – nyilatkozta Illyés Magda, a program koordinátora.

A programsorozat, az oktatást segítő tevékenységek mindegyike az Egyetemi Karriertanácsadó Iroda (CCARMA), a Kommunikáció, Közkapcsolatok és Reklám Intézet, valamint az Alkalmazott Pszichológia Intézet oktatóinak és hallgatóinak bevonásával zajlik.


EZ ÉRDEKELHETI
KÖZHÍR ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Edi Iordănescu második CFR-kalandja ...
Egy dollárért hozat kőzetmintát a ...
Lezárult a levélvoksolás, szombaton ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ