Izgalmas premierek a 78. velencei filmfesztiválon

Román filmrendező alkotása is jelen lesz

Izgalmas premierek a 78. velencei filmfesztiválon
Ötvenkilenc ország filmjeit vetítik az idei, 78. Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon: a szeptember 1. és 11. között zajló filmszemlén hagyományos módon, közönség előtt mutatják be az alkotásokat, de a járványhelyzet miatt továbbra is betartják a szükséges intézkedéseket. A fesztiválon lesz többek között Bogdan George Apetri Miracol című nagyjátékfilmjének világpremierje is.

Alberto Barbera fesztiváligazgató a program ismertetésekor elmondta: a világjárvány láthatólag „stimulálta az alkotók kreativitását”, az idén bemutatásra kerülő filmek minősége véleménye szerint magasabb az előző évekhez képest. A fesztivált szeptember 1-jén a spanyol filmrendező, Pedro Almodóvar Parallel Mothers (Madres paralelas) című filmje nyitja meg, amelynek főszereplői Penélope Cruz, Aitana Sánchez-Gijón és Milena Smit.

Az Arany Oroszlán-díjért összesen 21 alkotás száll versenybe, köztük a nyitófilm is, amely mellett megméretkezik többek között Ana Lily Amirpour  Mona Lisa and the Blood Moon című fantáziafilmje Kate Hudson és Craig Robinson főszereplésével, valamint Jane Campion The Power of the Dog című alkotása. Indul a fődíjért továbbá Maggie Gyllenhaal Elena Ferrante regényéből adaptált The Lost Daughter című filmje, amelyben Olivia Colman és Dakota Johnson szerepel, Paul Schrader The Card Counter című bűnügyi filmje és Paolo Sorrentino The Hand of God című új produkciója is.

A nagyjátékfilmek versenyprogramjában debütál továbbá a Diana walesi hercegnő életéről szóló Spencer című dráma is Kristen Stewart főszereplésével, amelyet a chilei Pablo Larraín rendezett. Az alkotás arról a hosszú karácsonyi hétvégéről szól, amikor a néhai hercegnő a Sandringham-kastélyban eldöntötte, hogy elválik Károly hercegtől. A forgatókönyvet a Birmingham bandája című sorozatot jegyző Steven Knight írta. A filmben Jack Farthing alakítja Károly herceget és mások mellett a BAFTA-díjra jelölt Timothy Spall, az Oscar-díjra jelölt Sally Hawkins, valamint Sean Harris is feltűnik a vásznon. A film 2022-ben kerül a mozikba, Diana halálának 25. évfordulójához igazítva.

Tavaly Chloé Zhao A nomádok földje (Nomadland) című filmje nyerte el az Arany Oroszlán-díjat, idén pedig a kínai származású rendező a nemzetközi zsűriben foglal helyet, amelynek elnöke az ugyancsak Oscar-díjas dél-koreai rendező, Bong Dzsun Ho.

Versenyen kívül mutatják be a szemlén Edgar Wright Last Night in Soho című pszichothrillerét, Ridley Scott The Last Duel című középkori drámáját, amely Matt Damon, Ben Affleck és Adam Driver közreműködésével készült, valamint Denis Villeneuve Dűne (Dune) című sci-fijét is, Timothée Chalamet és Zendaya főszereplésével.

Szintén Velencében lesz a világpremierje Bogdan George Apetri (Periferic, 2010; Neidentificat, 2020) harmadik nagyjátékfilmjének: a Miracol a szemle Horizontok (Orizzonti) nevet viselő versenyszekciójában mutatkozik be, amelybe a nemzetközi filmművészet legújabb esztétikai és kifejezésbeli irányzatait képviselő alkotásokat válogatják be. Bogdan George Apetri alkotása tizenkét éve az első román nagyjátékfilm, amely Velencében versenyez. A filmet a romániai mozikban 2022-től láthatja a közönség.

A Miracol története két fejezetre osztható: az első részben egy fiatal apáca (Ioana Bugarin) útját követhetjük végig, ahogyan az elszigetelt kolostorból elszökve a szomszédos város kórházába megy megkeresni egy férfit, a második részben pedig az apáca nyomait követő rendőr (Emanuel Pârvu) kerül a középpontba, aki lépésről-lépésre leköveti az apáca útját, nemcsak szökésének és tetteinek okára, hanem egy lehetséges csodára is fényt derítve.