IV. liga: Zűrzavaros forduló

IV. liga: Zűrzavaros forduló
Eseményekben gazdag fordulót rendeztek a múlt hétvégén a Kolozs megyei IV. ligában. A labdarúgás kellemes és kellemetlen helyzeteiben igazán bővelkedett a menet.

ERKEDI CSABA

Ahogy közeledünk az őszi idény végéhez, úgy adódik egyre több gond az együttesek körében. Alsódetrehemben például a helyi Egyesülés hiába játszott otthon, csak hét játékossal állt ki a listavezető Dési Szamos elleni találkozón. Alig telt el néhány perc a vendégek már 3–0-ra vezettek, amikor a hazaiaknál lesérült egy játékos, és hat emberrel nem folytathatta a meccset az Egyesülés. Ilyen körülmények között a játékvezető lefújta a mérkőzést, és a szabályzatnak megfelelően a Szamos ugyanolyan arányban meg is nyerte.

Nem volt gondmentes a Kolozsvári Supporter 2.0/Viktória–Aranyosgyéresi MSC mérkőzés sem, a szamosfalvi pályára kitűzött eseményt nem rendezték meg, a vendégek pénzügyi nehézségekre hivatkozva el sem utaztak a helyszínre, előre jelezve, hogy ők nem tisztelik meg a fordulót. Ez egy olyan nagymúltú klub részéről történik meg, amely évek során a másodosztály jó képességű csapatai között szerepelt. Jelenleg a csőd szélén áll, rosszabb már nem is lehetne a helyzete.

Újabb meglepést könyveltünk el Szászfenesen, ahol a nagy feljutási reményeket tápláló helyi SK csak egy pontot szerzett hazai környezetben az idényben remekül szereplő Szamosújvárnémeti Sas ellen. S még örvendjenek, hogy nem kaptak ki, hiszen a vendégek Ovidiu Farcaş találatával 1–0-ra vezettek, a szászfenesiek csak nehezen egyenlítettek Radu Danciu révén. A vendégek az utolsó húsz percet tíz emberrel játszották, mivel Molnar középpályást a bíró kiállította, de még így sem sikerült nyerniük a Kolozsvár melletti labdarúgóknak, a végeredmény 1–1 (0–0) volt.

Utolsó pillanatban lőtte a győztes gólt a Kilin Csaba klubelnök irányította Szamosújvári Atletic Olimpia a Tordaszentmihályi Aranyossal szemben. A 2–1 (1–1) arányú hazai siker utolsó találata a hosszabbítás utolsó percében született, amikor Marius Madru egyenesen szögletből talált be az Aranyos kapujába. Mindjárt utána a játékvezető le is fújta a tavaszias időben rendezett találkozót.

Az Apahidai Sporting is megtette kötelességét a szamosfalvi pályán, ahol nem éppen könnyű meccs után 3–1 (2–1) arányban győzött a Magyargorbói Jövő ellen. Váratlanul a vendégek szerezték meg a vezetést Teofil Criste révén, a hazaiak győztes találatának szerzője Ovidiu Bondor, az apahidaiak gólgyárosa volt.

Nagyarányú sikerrel büszkélkedett a 11. menetben a Gyalui Szamos, amely Désen, éppen a Szamos mentén található vásártéri pályán egyszerűen lerohanta a helyi CFR tizenegyét – a végeredmény 6–2 (2–0) volt a vendégek javára, Adrian Fertea három góllal járult hozzá csapata fölényes győzelméhez.

A forduló utolsó, vasárnap délutáni mérkőzésén nagy meglepetésre Nagyiklódon az Egyesülés kénytelen volt fejet hajtani az újonc Aranyosegerbegyi Viktória előtt. A vendégek nagy küzdelem után 3–2 (1–0) arányban nyertek. Sebastian Moldovan a Viktóriától fél pályáról vette be a tehetetlen Prunean (aki ezen a meccsen a második félidőben Székely Loránd hálóőrt váltotta fel) védte kapu hálóját. Ez volt az őszi évad legszebb gólja a IV. ligában.

A táblázaton csak annyi a változás, hogy a harmadik helyre felugrott a Szamosújvárnémeti Sas 23 ponttal, második továbbra is 28 ponttal a Szászfenesi SK, míg az élen változatlanul a Dési Szamos áll 33 ponttal.