Ítéletidő tombolt, mégsem aktiválták a RO-Alert rendszert Kolozsváron

Ítéletidő tombolt, mégsem aktiválták a RO-Alert rendszert Kolozsváron
Világvégi hangulat uralkodott Erdély fővárosában és környékén vasárnap késő este: zápor, zivatar, jégeső, erős szélvihar tombolt. A széllökések miatt néhány ház és iskola tetőszerkezete megrongálódott, a gépkocsiforgalom akadozott, a járművek ködlámpákkal közlekedtek, néhol a csatornahálózat nem bírta elnyelni a vízennyiséget, így az út szélén hatalmas tócsákban állt a víz. Szerencsére emberáldozatot nem követelt az ítéletidő. Andrei Biriş a Kolozs Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség sajtószóvivője tisztázta, hogy a kolozsvári, illetve a környékbeli települések lakóinak miért nem érkezett RO-Alert vészjelzés, Theil Wilhelm Zsolt biztosítási ügynök pedig azt, milyen esetekben kérhetnek kártérítést a biztosítójuktól azok, akiknek járműve a vihar miatt rongálódott meg. Oláh Emese alpolgármester pedig azt részletezte, az önkormányzat milyen esetekben fizethet kártérítést a gondozásában álló fák által okozott kár miatt.

Ítéletidő uralkodott Kolozsváron és néhány közeli településen vasárnap késő este: szélvihar, zápor és zivatar, jégeső tombolt, a csapadékmennyiség több tucat liter volt négyzetméterenként. A tűzoltóknak több helyen is be kellett avatkozniuk, szerencsére halálesetről nem érkeztek jelentések, mindössze ketten szorultak orvosi ellátásra a rájuk zuhanó épületdarabok következtében.

Besorolás, a hatóságok reakciója

A zápor és a zivatar, illetve a csapadék mennyiségére való tekintettel a közösségi médiában, illetve a Szabadságnak küldött üzenetekben felvetették: a RO-Alert rendszer segítségével a hatóságok miért nem figyelmeztették a lakosságot a várható veszélyekre.

A Katasztrófavédelmi Felügyelőség (ISU) újságírók számára működtetett WhatsApp csoportjában első ízben 22 óra 29 perckor tette fel egy kolléga azt a kérdést az intézmény szóvivőjének, van-e Kolozsvárra vonatkozó időjárás-figyelmeztetés. Hét perccel később nem az illetékes, hanem egy másik újságíró részéről érkezett válasz, miszerint vasárnap este 22 óra 20 perctől 23 óra 30 percig Kolozsvárra, Egeresre, Kisbácsra, Nagykapusra, Kajántóra, Magyargorbóra és Magyarszentpálra vonatkozóan az Országos Meteorológiai Szolgálat narancssárga riasztást bocsátott ki. Az előrejelzés szerint erőteljes szélviharra, jégesőre, villámlásra, négyzetméterenkénti 25-30 liter csapadékra lehetett számítani.

A WhatsApp csoport üzeneteiből az is kiderült, hogy Kolozsvár bizonyos lakónegyedeiben kaptak RO-Alert vészjelzést, máshol viszont nem, sőt a szászfenesieket sem értesítették a közelgő viharról. Andrei Biriş, az ISU szóvivője a számon kérésre reagálva 22 óra 44 perckor kifejtette: az érvényes előírások értelmében a RO-Alert rendszer csupán a meteorológiai szolgálat által kibocsátott vörös színű vészjelzés esetén küldi a speciális SMS üzeneteket. „ A lakosság azért nem kapott értesítést, mert a meteorológusok narancssárga riasztást bocsátottak ki” – szögezte le.

A szóvivő jelezte: a záport és zivatart követő percekben húsz bejelentés érkezett kidőlt fákról, megrongálódott tetőszerkezetekről, illetve a villanyhálózat meghibásodásáról. Később a bejelentések számra nyolcvanra nőtt. A szóvivő szerint első körben összesen 30 tűzoltó, illetve a Kolozsvári Polgármesteri Hivatal zöldövezetekkel foglalkozó ügyosztályának munkatársai, illetve a CERT – (Community Emeergency Response Team) önkéntesek léptek közbe. Tudatta azt is, hogy a legnagyobb kárt a Györgyfalvi negyedi utcákban – Pata utca/Unirii és Járabánya/Băişoara utca, Detunata sétány – okozta a vihar. Ugyanakkor az Onkológiai Intézet Magyar/ 21 Decembrie 1989 utcai hematológiai részlegének környékén több fa is kidőlt, a Járabánya utcában álló Lucian Balga Elméleti Líceum tetőszerkezete leszakadt, és a földre zuhant – közölte.

Kit kártalanítanak?

Az esetleges kártérítés bonyolult folyamat. Theil Wilhelm Zsolt biztosítási ügynök leszögezte: a gépkocsi-tulajdonosoknak a vihar vagy jégeső, vagy bármely más szélsőséges meteorológiai jelenség által okozott kár ellenértékét csupán a CASCO típusú biztosítás térítheti meg. – Ingatlanok esetében az általunk javasolt ingatlanbiztosítás esetén nyújthatnak be az ügyfelek kárigénylést – jelentette be a szakember.

A CASCO biztosítást a személygépkocsi vagy terepjáró, esetleg más jármű forgalmi engedélybe bejegyzett tulajdonos, vagy üzemeltető köthet, illetve az a személy, akinek a biztosított gépjármű tekintetében vagyoni érdekeltsége van. A CASCO biztosítás fogalma alá tartozik a fedezetek felsorolása, eszerint köthetünk ilyen típusú biztosítási szerződést elemi károk ellen, mint árvíz, szélvihar, jégeső, de ilyen gyakori káreset lehet még a lopás és a közlekedési baleset is, amelyekre érdemes fedezetet kérni.

Egy, a Szabadsághoz forduló olvasó arra volt kíváncsi, hogy jár-e kártérítés abban az esetben, ha a városházától bérelt parkolóhelyen álló személygépkocsira, a vihar folyamán rázuhan az önkormányzat gondozásában álló fa. Oláh Emese kolozsvári alpolgármestert ezzel kapcsolatban elmondta: amennyiben a károsult bebizonyítja, hogy a városházától bérelt parkolóhelyen vagy más városrészen korhadt, gondozatlan fa rádőlt a gépkocsijára, akkor a baleset miatt az önkormányzatot terheli a felelősség. – Az érintetteknek meg kell fogalmazniuk a kártérítési igényüket, mi pedig elemezzük, s amennyiben megalapozottnak találjuk, a kártalanításra valószínűleg adókedvezmény formájában kerül sor. Ha korhadt a fa, akkor a városháza részéről a mulasztás esete állhat fenn. Amennyiben egészséges fákról van szó, akkor a kártalanítás lehetetlen, ugyanis a vis maior, azaz az előre nem látott kényszerítő körülmény, elháríthatatlan akadály esete áll fenn, ami meggátol valamely kötelezettség elvégzésében – fogalmazott a tisztségviselő. Hozzátette: mandátuma alatt ilyen alapon még senkit sem kártalanítottak, tudomása szerint az utolsó ilyen esetet 2016-ban regisztrálták.