Isten irányította életutamat ebbe az irányba

Balázs Ágnes zongoratanárnő, a Tordaszentlászlói Református Egyházközség kántora

Isten irányította életutamat ebbe az irányba
Már gyerekként megtanulta a koráljátékot, a kántorságot mégsem annyira céltudatos választásai, inkább a gondviselés hozta életébe. Valahányszor találkozunk, mindig meglep a tekintetéből sugárzó jóság, szelídség. Akárcsak a mesékből kilépő jó tündér: a törékeny alkatához, szőke hajához és világos szeméhez társuló kedvessége, szerénysége elbűvölő. A Farkas utcai református egyházközségben kifejtett kántori tevékenysége során férjével, Balázs Attila lelkipásztorral együtt szervezték a komolyzenei eseményektől elkényeztetett kolozsvári kínálatban is színvonalasnak számító Pünkösdi Hangversenysorozatot, létrehozták a Kolozsvári Magyar Gyermekkórust. Miután férje Tordaszentlászlón lett lelkész, Balázs Ágnes az ottani kántori teendőket látja el, és azóta már két kórust vezet. Naponta ingázik zongorát tanítani a kolozsvári zenelíceumba, két gyermeket nevel. Az elmúlt másfél évtizedben mit sem változott: fiatalos külseje mellett megmaradt annak a szerény, elkötelezett, munkáját odaadóan végző embernek, akinek megismertem.

Megjelent a Szabadság napilap mellékletében, a Református Híradó pünkösdi számában.

Balázs Ágnes a Tordaszentlászlói Református Egyházközség kántora, a kolozsvári Sigismund Toduţă Zenei Főgimnázium zongoratanára, ahol korábban középiskolai tanulmányait is végezte. Felsőfokú zenei képzést zongora és orgona szakon a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémián szerzett.

Szerencsepróbálásból életpálya

– Mikor és miért kezdett el kántorizálni?

– Harmadéves egyetemista voltam, amikor a Kolozsvár-Belvárosi Református Egyházközségben megürült az egyik kántori állás. Kis gondolkodás után rászántam magam, hogy elvállalom. Eleinte amolyan szerencsét próbálásnak gondoltam, aztán hat év lett belőle. Kórust vezettem, ifjúsági kórust és zenekart alapítottunk az ifis csoporttal, gyerekkórust hoztunk létre. Pünkösd közeledtével az a sok szép élmény jut eszembe, amelyekben a Pünkösdi Hangversenysorozat koncertjein volt részünk. Hat éven keresztül sikerült megszervezni ezt a fesztivált, amelynek színvonalát évről évre növeltük. Ebben nagy szerepet játszott az is, hogy az egyházközségnél ismerkedtem meg későbbi férjemmel, Balázs Attilával, aki jó gazdasági érzékével sokat segített a szükséges anyagi háttér előteremtésében. A Nyári Orgonahangversenyeket is újraindítottuk, amelynek akkor már több évtizedes hagyománya volt. Szerveztünk varázslatos hangulatú kamarazeneesteket a református kollégium udvarán, zongorás kamaraesteket a templom szentélyében. Gazdag volt a zenei élet a város szívében.

Még kisiskolás volt, amikor már „helyettesítette” édesanyját a kántorságban

– A kántorizálásban mennyire játszott szerepet, hogy édesapja, Gyenge János az Erdélyi Református Egyházkerület (EREK) tanácsosa, férje pedig lelkipásztor?

– Felmenőim több generáción keresztül lelkipásztorok voltak, így én is a templom közelében nőttem fel. Alig tudnék olyan vasárnapot felsorolni, amikor nem voltam templomban. Édesanyám kántor volt, én is hamar megtanultam a koráljátékot. Még kisiskolás voltam, amikor úgymond „helyettesítettem”. Tehát nagyon közel állt hozzám a kántori tevékenység, de sosem kerestem az alkalmat, hogy kántor legyek. Inkább úgy érzem: Isten irányította életutamat ebbe az irányba.

– Ágnes alapította és működtette néhány éven át Kolozsvári Magyar Gyermekkórust, ahova a város minden szegletéből jöttek a gyermekek, és szép sikereket értek el együtt. Ez hogyan történt?

– A 2000-es évek közepén felmerült a kolozsvári magyar gyerekkórus létrehozására való igény. Az iskolákban még nem igazán működtek kórusok, a zeneiskolában pedig akkor még csak vegyes, román–magyar gyerekkórus működött. Amikor meghirdettük, nagyon sok szülő hozta el gyermekét. Kórustáborral kezdtük a közösség építését, és a rendszeres próbákkal folytattuk. Több táborunk volt Algyógyon, Bogártelkén, de még Debrecenben is ottani oktatókkal, színes programmal. Sok kórustalálkozóra, különböző helyekre sikerült eljutni. Egyik legsikeresebb fellépésünkön, az egyik Pünkösdi Hangversenysorozaton Brahms-korálokat énekeltünk német nyelven, együttműködve dr. Dávid István nagy hírű magyarországi orgonaművésszel. Tordaszentlászlóról is sikerült folytatni ezt a tevékenységet két éven keresztül, de miután felvételt nyertem zongoratanári állásra a kolozsvári zenelíceumba, már nem maradt időm tovább szervezni, vezetni a gyerekkórust. Időközben az iskolakórusok újraszerveződtek, a Kolozsvári Magyar Opera keretében is létrejött egy gyerekkórus, a hiány pótlódott. A zenelíceum Guttman Mihály gimnazista kórusával folytatott néhány éves tevékenységem idején sikerült Budapestre is eljutni, ahol a Bartók Rádióban élő adásban énekelhettünk közös koncerten a Magyar Rádió Gyerekkórusával. Ez életre szóló élményt nyújtott mindnyájunknak.

A kórusokban nagyon összetartó közösség formálódik

Komolyzenei koncertek Kalotaszegen

– Tordaszentlászló külön fejezet az életében, hiszen a kolozsvári belvárosi nyüzsgésből egy kisebb településre érkezett. Könnyebb, nehezebb itt kántornak lenni?

– Tordaszentlászlóra 14 és fél éve kerültünk, férjem a gyülekezet lelkipásztora. Itt a kántori tevékenység talán kevesebb, de ugyanolyan minőségű, mint Kolozsváron volt. Mindkét gyülekezetbe akkor kerültem, amikor új énekeskönyvet kellett megismertetni, tanítani a gyülekezetnek, úgyhogy ez volt az egyik fő tevékenység, ami hosszas folyamatot jelent, jóformán csak elkezdeni és tanulni lehet, befejezni talán soha. Itt is működik egészen jó színvonalú vegyes kar, négy évvel ezelőtt létrehoztunk egy gyerekkórust, az idei mottónk Kodály Zoltán bölcsessége: „A zenével nem csak zenét tanulunk. Az ének felszabadít, bátorít, gátlásokból, félénkségből kigyógyít. Koncentrál, testi-lelki diszpozíción javít, munkára kedvet csinál, alkalmasabbá tesz, figyelemre-fegyelemre szoktat.” A pandémia ideje alatt természetesen szüneteltettük tevékenységünket, de most ismét újrakezdtük a munkát: új lendülettel próbálunk minél szebb eredményeket elérni.

Tordaszentlászlón is szerveztünk nagyszabású koncerteket, ha csak a Nemzeti Filharmonikus Zenekar, a Magyar Rádió Vegyeskarának vagy a Nyíregyházi Cantemus Gyerekkórus fellépéseit is említjük. Fénypont a gyülekezet életében a vallásórásoknak évente megszervezett vakációs bibliahét, amelynek lebonyolításában nagy rész jut rám. Nem is tudnám már elképzelni a nyarat a vakációs bibliahét nyüzsgése nélkül. Sok gyerek vesz részt, akiknek feltöltődés, kikapcsolódás, de tanulás is ez az intenzív néhány nap.

– Egy egyházközségi karvezető, kántor, zongoratanár, édesanya élete igen sok feladatot tartogat. Miért érzi szükségét annak, hogy mindezek mellett gyermekkórust is alapítson? Van jelentősége a részt vevő gyermekek, szüleik, szűkebb-tágabb közösségük szempontjából?

– A szülők sokszor nagy vidámsággal számolnak be arról, hogy gyerekeik otthon szívesen énekelik, dudorásszák a próbákon tanult énekeket, és türelmetlenül várják mindig a fellépéseket. A gyermekkórus több szempontból is fontos: észrevétlenül megszerettetjük az éneklést kis kortól, nagyon összetartó közösség formálódik ezáltal, egyrészt a gyerekekből, másrészt a szülők is odaadással és áldozatkészséggel állnak az ügy mellé, nem utolsósorban pedig a felnőtt kórusok utánpótlását is megalapozzuk, biztosítjuk, hogy 10-20-50 év múlva is legyen igény a kóruséneklésre. Aki egyszer igazán belekóstol, szívesen folytatja ezt a rendkívül sokszínű tevékenységet.

– Hogyan lett a helyi énekkar vezetője?

– Amikor Tordaszentlászlóra kerültünk, már húsz éve működött az újraindult énekkar néhai Guttman Mihály vezetésével. Aztán bő egy év után látva, hogy ereje egyre gyengül, már nagy erőfeszítés neki ide ingázni, Misi bácsi, nagy bizalommal rám bízta a munkát. Örömmel adta át a stafétát, én pedig örömmel vettem át, és minden tudásommal igyekszem a kórus munkáját szolgálni. Igyekszem minél jobban teljesíteni a feladatomat, időnként úgy érzem, hogy nem sikerül, van, amikor nagyon besűrűsödnek a tennivalók, de Isten segítségével helytállok, nem adnám fel semmiért.

Hétköznapi munka és isteni ajándék

– Milyen kihívásokkal szembesül a kántor vidéken?

– Kántorként az egyik fontos feladat az egyházközség hangszereinek, orgonájának karbantartása, hangolása, javítása. Elkezdtük felújítani a templomunk orgonáját: három fémsípsort kicseréltettünk, valamint a fújtatóját motorizáltuk. Hátravan még néhány javítás, amit terveink szerint rendre elvégzünk, megpróbálunk anyagi támogatást is szerezni, csak sajnos ritkák az ilyen jellegű pályázatok.

– Tordaszentlászlón nagy hagyománya van a karéneklésnek. Milyen tapasztalatokat, élményeket szerzett a torda­szentlászlói kórustalálkozók alkalmával? Idén újra lesz kórustalálkozó. Hogyan készül rá?

– Idén ismét lesz kórustalálkozó Szent László napja alkalmából, amelyre nagy lelkesedéssel készülünk, újdonságokkal is várjuk a vendégeinket: lesz kézműves vásár, közös ebéd, nótázás a jó hangú és jókedvű helyi énekesekkel. Azt szeretnénk, ha a vendégek lelkiekben feltöltekezve térnének haza, a helyiek pedig falunk névadójának ünnepét méltón élnék meg.

– Közel két évtizedes kántori tapasztalatai során milyen hitvallása körvonalazódott?

– Úgy gondolom, hogy a kántori hivatás különleges, ötvözi a gyakorlati dolgokat a lelkiekkel, a hétköznapi munkát az isteni ajándékokkal, a tanulhatót a kegyelemmel. Nagyon fontos kitartónak lenni, az értékek megőrzését szem előtt tartani, mindig pozitívan hozzáállni minden kérdéshez.

– Facebookon szoktam látni a nagyobbik lányának sikerét bizonyító fotókat.

– Két lányunk van: egyikük tizenegyedikes a Báthory-líceumban, a kicsi pedig ősszel kezdi az iskolát. Családunk életében fontos helyet foglalnak el az állatok, többek között azért, mert a nagyobbik lányunk versenyszerűen lovagol. A családban nagyon fontos helye van a zenének, az éneknek; a zongora, az orgona, a fuvola rendszeresen megszólal nálunk, sokszor pedig egy vagy akár több szólamban énekelve mulattatjuk magunkat, például utazáskor.