Ismét várja a magyar fiatalok jelentkezését az Erdélyi Politikai Iskola

Ismét várja a magyar fiatalok jelentkezését az Erdélyi Politikai Iskola
Az Erdélyi Politikai Iskola második évfolyama október 19-én indul, amely továbbra is ingyenes képzéssel kívánja gyakorlatias politikai tudással ellátni azokat az érdeklődő fiatalokat, akik hosszú távon saját közösségük alakítói és véleményformálói kívánnak lenni. A Mathias Corvinus Collegium (MCC) – partnerségben a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (RMDSZ) és a Magyar Ifjúsági Értekezlettel (MIÉRT) közösen szervezett – képzésére szeptember 30-ig várják az erdélyi magyar fiatalok jelentkezését.

„Az első év sikere után az MCC számára nagy öröm, hogy folytathatja a projektet, mert ez azt bizonyítja, hogy jelenleg komoly igény mutatkozik Erdélyben hasonló képzésekre. Idén is elsősorban azokat a fiatalokat keressük, akik felelősséget éreznek a helyi magyarságért, és hosszú távon is részt kívánnak venni a közösség építésében”mondta Szalai Zoltán. Az MCC ügyvezető igazgatója szerint a résztvevők lehetőséget kapnak arra, hogy jobban megértsék a különböző politikai folyamatokat, a szervezetfejlesztést és a különböző kampányok lebonyolítását, továbbá betekintést nyerhetnek abba is, hogyan készül egy kommunikációs stratégia.

Az elsősorban kiscsoportos munkára épülő képzés tematikája négy pillérre épül: politikai menedzsment (pártok működtetése, kommunikációs rendszerek és kampányok, közvélemény-kutatási módszertan, általános menedzsment, közkapcsolati és közösségi gazdálkodási kérdések megvitatása), különböző készségfejlesztő tréningek, valamint hazai és külföldi gyakorló politikusokkal folytatott háttérbeszélgetések. Továbbá a programban hangsúlyos szerepet kap az e-learning alapú oktatás is, amelynek során a résztvevők elmélyíthetik korábban szerzett tudásukat.

„Hiánypótló rendezvényként indult az Erdélyi Politikai Iskola, hiszen hasonló képzés nem zajlott még Erdélyben. A visszajelzések azt bizonyítják, hogy szükség van a folytatásra. A MIÉRT részéről arra törekszünk, hogy struktúráinkban dolgozó ifjúsági vezetőket képezzük, és helyet hagyjunk azoknak a külsős fiataloknak, akik csatlakozni akarnak a MIÉRT vagy az RMDSZ munkájához” – emelte ki Oltean Csongor, a MIÉRT elnöke.

A négy hétvégéből álló, egyenként háromnapos képzés Kolozsváron indul október 19-én, majd Budapesten és Bukarestben folytatódik az év során, végül Kolozsváron zárul. A program szervezői a budapesti képzési alkalomra előreláthatólag buszos, a bukarestire repülős utazást fognak biztosítani a résztvevők számára.

A képzésre szeptember 30-án éjfélig lehet jelentkezni, a képzésről és a jelentkezés feltételeiről bővebb információ a képzés honlapján (erdelyipolitikaiiskola.mcc.hu) olvasható.

Az előzetes felvételi követelményeknek megfelelt és kiválasztott legjobb (maximum) 40 pályázó várhatóan október végén egy előre egyeztetett videóinterjún vesz részt. Ez alapján választják ki a program végleges 15 résztvevőjét.