Ismét napirenden a belvárost körbejáró turistabusz ötlete

Egyre több látogatót vonz Kolozs megye és Kolozsvár

Ismét napirenden a belvárost körbejáró turistabusz ötlete
A statisztikai adatok szerint tavaly 600 ezer turista látogatott Kolozs megyébe, idén áprilisban pedig a kincses városban 173 ezer turistát szállásoltak el. Érdekes megjegyezni, hogy ezek közül majdnem 30 ezren külföldről érkeztek – az arány 17,3 százalék. A számokból az is kiderül, hogy a múlt év ugyanazon hónapjához képest szinte 9 százalékkal kevesebb külföldi turista érkezett váro­sunkba. A legtöbben Olaszországból, Németországból, Magyarországról, az Egyesült Királyságból, Franciaországból és az Amerikai Egyesült Államokból látogatnak el hozzánk. A statisztika csupán a tíz ágynál többel rendelkező turisztikai egységektől származó adatokat tartalmazza, így sajnos nem állnak rendelkezésre az alternatív vendégfogadó megoldások (Airbnb, HomeStay, CouchSurfing) alapján Kolozsvárra érkezőkre vonatkozó adatok. Az viszont tény, hogy a városvezető akár az emeletes turistabuszt is bevezetné a még több látogató vonzására.

Kolozsvár világot járt városvezetője, Emil Boc is jól tudja, hogy a település fejlődésének szerves része a belföldi és külföldi turisták számának a növelése, hiszen a vendégek fizetnek a szállodai szolgáltatásokért, és érdeklődési területük függvényében különböző látványosságokat tekintenek meg, ahova természetesen belépőjegy ellenében jutnak be. Ugyanakkor vendéglőkben vagy kisebb éttermekben reggeliznek, ebédelnek és vacsoráznak, s a szórakozásra sem sajnálják a pénzt. A fentiek mind jelentős bevételt jelentenek az érintett intézmények és cégek számára, ám közvetett módon az önkormányzat költségvetéséhez is hozzájárulnak.Az utóbbi években folyamatosan növekedett Románia második legnagyobb városába látogató belföldi és külföldi turisták száma. A felfele ívelő számadatokhoz elsősorban a különböző fesztiválok, tömegrendezvények járultak hozzá: ClujShorts,  Gaudeamus Könyvásár, Kolozsvári Városnapok, Sports Fes­tival, Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál, Jazz in the Park, Electric Castle, Untold, Kolozsvári Magyar Napok stb. A fesztiválokra érkező fiatalok elsősorban az alternatív elszállásolási lehetőségek iránt érdeklődnek, így ők nem jelennek meg a turisztikai egységek által a statisztikai hivatalhoz küldött adatsorokban.A kolozsvári önkormányzat további intézkedéseket tervez annak érekében, hogy még többen látogassanak Erdély fővárosába: Liviu Neag, a Kolozsvári Közszállítási Vállalat (CTP, volt RATUC) vezérigazgatója lapuknak elmondta, hogy ismét napirendre került a belvárosban közlekedő emeletes turistabusz ötlete. „Dolgozunk az ügyön, idén vagy jövőre életbe is léptethetjük” – válaszolta kérdésünkre a cégvezető.Bár a vezérigazgató nem árult el további részleteket, a helyi online média úgy tudja: a nemrég létrehozott Kolozsvári Turizmust Népszerűsítő Egyesület a nyugat-európai országokban használatos kétemeletes turistabusz megvásárlását és városkártya bevezetését tervezi. Források szerint amennyiben a kolozsvári speciális buszt napi 35 turista használná, a jegy pedig 10 euró lenne, akkor a kolozsvári városháza számára akár évi 130 ezer euró jövedelemmel is járhat a befektetés.
A visitcluj.ro portál szerint már van elképzelt útvonal a barokk Kolozsvár, a templom, a múzeumok, a kertek és parkok bemutatására.

Erdélystat: több turista Erdélyben

Az Erdélystat által nemrég közzétett adatok szerint 2018/2019-es téli (november–áprilisi) turisztikai szezonban, Erdélyben a turistaérkezések száma 9,2%-kal, a vendégéjszakáké 10,1%-kal magasabb volt, mint az előző év azonos időszakában. Az intézmény sajtóközleménye szerint a növekedés üteme meghaladja az országos átlagot (6,5%, illetve 8,7%). Ugyanebben az időszakban a turisztikai szálláshelyek kapacitáskihasználtsága  25,3%-os volt, amely 2%-pontos javulást jelent az előző évhez viszonyítva.A növekedésből a két magyar többségű székely megye is kivette a részét: az előző évhez képest a 2018. november – 2019. április közötti időszakban 13,7%-kal több turista érkezett, és 10%-kal több vendégéjszakát regisztráltak Székelyföldön.Mátyás király főtéri lovas szobra a kincses város egyik fő látnivalója

Teljes éves szinten, 2017-hez viszonyítva, 2018-ban Erdélyben a turistaérkezések száma 7,2%-kal, a vendégéjszakák száma pedig 4,9%-kal növekedett.Az elmúlt téli időszakban a két közép-erdélyi megyében (Kolozs és Maros) történt a legmérsékeltebb vendégforgalom-bővülés. A turistaérkezések száma 504 345 (ami 4,3%-kal több mint egy évvel korábban), és a vendégéjszakák száma 935 490 volt, ami 3,6%-os növekedést jelent.

Mire kíváncsiak az itt vendégeskedők?

A klasszikus módszerekkel (turisztikai ügynökségeken keresztül) érkezett vendégek számára rendszerint ugyanazokat a látványosságokat mutatják meg az idegenvezetők: Mátyás király szülőházát, a Szent Mihály-templomot, a botanikus kertet, az ortodox katedrálist, a Házsongárdi temetőt stb. A saját szervezésű külföldi utazásokat szervező fiatalok elsősorban az olcsó és alternatív elszállásolási módszereket választják (Airbnb, HomeStay vagy CouchSurfing), így az otthonukat, illetve annak egy részét kevés pénzért vagy ingyen felkínáló helyiektől kaphatnak tippeket azzal kapcsolatban, milyen más érdekességek vannak a városban.
„Rendszerint a Cluj by Locals elnevezésű kiadványt szoktam átadni a Vendégszerető Klubon (CouchSurfing – Kanapészörfölők) keresztül nálam díjmentesen elszállásolt vendégeim számára. Ezen kívül még sok-sok saját ötlettel látom el őket. Volt több olyan vendégem is, aki már előre kigondolt tematikára volt kíváncsi, mint például az ipari negyed átalakítása, a románok szimbolikus térfoglalása Kolozsvár belvárosában, a zsidó Kolozsvár, geoládázás avagy geocaching Erdély fővárosában, éjszakai szórakozási lehetőségek, de volt kocsmavadász is, őt csak ezek a típusú létesítmények érdekelték” – nyilatkozta a Szabadságnak egy vendégeket ingyen befogadó kolozsvári házigazda.